„Küldetésem a vers”
Mik ezek?
XA darab József Attila utolsó éjjelének elképzelt történéseit mutatta be versein keresztül, megrázó erővel. A fiatal színészt az előadás koncepciójáról és választott költőiről kérdeztük.
– Hogyan állt össze az előadás, mennyire volt tudatos a huszonhárom vers kiválasztása?
– 2006-ban mutattam be a József Attila előadást először. Hosszú válogatási folyamat előzte meg, lapozgattam a kötetet, kiválogattam és megtanultam sok verset, s aztán egyszer csak bevillant, mi legyen a szerkezete. Jön egy éjszaka, és megszületik a dramaturgia. Az élet válogatja a verseket. Egy-két év, amíg összeáll az előadás: a válogatás és a megtanulás. A József Attila- estnek pozitív kicsengést szerettem volna adni, nem véletlen, hogy az Eszmélet került a végére. Az öngyilkosság kérdését is nyitva hagytam a közönség előtt.
Turek Miklós
– Faludy egy időben a bulvársajtó kereszttüzében állt, s úgy gondoltam, eljött az idő megmutatni, ki is az az ember, akiről olyan felületesen ítélkeznek. Ez 2004-ben történt. Rá két évre József Attila versmondásra kértek fel életemben először. A Születésnapomra című művet pontosan harminckét évesen mondtam el. Úgy éreztem, elérkezett az idő arra, hogy egy József Attila-estet is összeállítsak. A kettőjükkel való foglalkozás során döbbentem rá, hogy noha hatvan év különbséggel haltak meg, kortársak voltak. 2007-ben feleségem kedvenc költőjének, Radnótinak a verseiből készítettem műsort. Radnóti is kortársuk volt. Faludy hozott egy döntést és megélt 96 évet, Radnóti nem tudta meghozni ezt a döntést, József Attila pedig elégette önmagát. Petőfit addig szerettem volna mondani, amíg fiatalembernek látszom. Meg akartam mutatni, hogy sokkal mélyebb, filozofikusabb költő ő annál, mint akit az iskolában megismertünk.
– Hogyan reagál a hazai, a határon túli és az emigráns közönség e mindnyájunkat meghatározó versekre?
– A közönség nagyon szereti az előadásokat. Ez végül is egy színház, nem igazán előadói est. Három éve az USA-ban és Kanadában jártunk egy tizenkét előadásból álló sorozattal, most március 15-én Torontóban szerepeltem. Egészen másképpen szólalnak meg a határon túli vagy emigráns közegben a versek, más dimenziókat pendítenek meg. Ottawában a bevezetőt Radnóti egy bori rabtársa mondta, aki történészprofesszor az ottani egyetemen. Utána nagyon nehéz volt megszólalni. A legkatartikusabb élmény azonban az volt, amikor Faludy Gyurka bácsi 2005-ben még jelen tudott lenni a verseiből készült estemen. Kezem-lábam remegett, de végül is nagyon tetszett neki az előadás.
– Bővíti-e esetleg a repertoárt?
– Tervezek egy Ady-estet még, s egy kortárs költő válogatást. Több mint százhúsz előadáson vagyok már túl. A középiskolásoknak rendhagyó irodalom órákon szeretném bemutatni a kötelező tananyagként ismert költőket. Úgy tűnik, hogy a vers nem elég kelendő és „trendi” műfaj manapság, eltűntek a versek a képernyőkről, színpadokról. Pedig igenis érdekfeszítő és komoly színházi estek ezek. Nagy örömömre teltházasak az előadásaim. Küldetésemnek érzem a magyar költészet „újra-fölfedeztetését” a közönséggel.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








