Köszönjük, hogy vagytok nekünk!
Mik ezek?
XEnnek nyomán mondjuk mi azt Szolnoki Péternek és mindazoknak, akik innen kiemelkedve magas művészi szinten képviselik szülőföldjüket, közös szűkebb hazánkat: köszönjük, hogy vagytok nekünk! E szavak most különösen aktuálisak, hiszen az elszármazottak közül jó néhányan azt is vállalták: grátisz lépnek fel azon a gálaesten, amelynek bevétele Salgótarján színházi kultúráját nagy mértékben előremozdító forgószínpad kialakítását szolgálja.
Elsőként – teljes joggal – Susán Ferenc, a Vertich Színpadstúdió rendezője és Pindroch Csaba színművész lépett a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színháztermét megtöltő közönség elé: az előbbi a kezdeményező, a főszervező, az utóbbi a legtöbbet segítő hazalátogató szerepében. Velük a Magyar Televízió szerkesztő riportere, az ugyancsak salgótarjáni Pataki Katalin beszélgetett.
Az akció kapcsán jó érzéssel nyugtázták: ha az emberek a nehéz gazdasági helyzetben is áldoznak pénzt, időt a kultúrára, nincs itt a világvége. Az est műsorvezetője a szintén a televízióból ismert pásztói gyökerű Görög Zita volt, a konkrét produkciók sorát pedig az Attraktion látványszínház bemutatója nyitotta meg.
A fényekkel táncolók között volt Szücsi, azaz Szűcs Zoltán is, aki annak idején a Fő téren, a „Józsi” fedett előterében, meg az IBUSZ sarkán mutatta be akrobatikus mutatványait. Gyuriska János – vígszínházi elfoglaltsága miatt – filmről köszöntötte a salgótarjániakat és felvételről mondta el Karinthy Frigyes „Előszó” című versét.
Ugyancsak filmbejátszás révén kapcsolódott a műsorhoz a gitáros Alapi István és az énekművész Pándy Piroska. Fogarasi Péter – aki Bátonyterenyéhez, Pásztóhoz és Salgótarjánhoz egyaránt kötődik – két vadnyugati balladát adott elő nagy átéléssel, hatásosan.
A helyi színjátszó együttesek sorát a Kodály Zoltán tagiskola Komé-diák címen egyesült társulatai nyitották meg néhány koreográfiával, s a későbbiek folyamán ízelítőt adtak tehetségükből, repertoárjukból az Impro Színpad, a KiViSzI és a Vertich Színpadstúdió gyermek, ifjú és felnőtt színjátszói is. Meglepő számmal, egy afrikai törzsi énekkel rukkolt elő Vertig Tímea – aki Sipos Andrásra és Bubik Istvánra emlékezve – dobolt és egzotikus hangszereket is megszólaltatott.
Szolnoki Péter műsorából – a fentiekben említett dal mellett – ezúttal sem maradhatott ki a népszerű „Valami Amerika”. Kertész Katica színművész, drámapedagógus egy kedves „szeretetnovellával” lágyította a szíveket. Pokorny Lia, a „Beugró” című tévéműsor női főszereplője szintén prózát mondott: Karinthy Frigyes egy humoros írását olvasta fel „Két nő beszélget” címmel. A tévénézők újra láthatták Pataki Katalin tanulságos riportját a „Szempont”-ból a Magyarországot nagyon szerető külföldiekről. Merésznek bizonyult Szorcsik Viktória, amikor úgy döntött, hogy a U2 idoljának, Bonónak az egyik számával, a „One...”-nal lép fel, de annál nagyobb sikert aratott.
Pindroch Csaba színészként is megcsillantotta képességeit: Heltai Jenő „Szerelmi vallomás”-ával. Kukely Júlia a komolyzenét képviselte a gálán egy Puccini-áriával és Kodály „Esti dal”-ával. Az utóbbit egykori, már eltávozott tanárai emlékére is ajánlotta. Zongorakísérője Gúthy Éva volt, aki közreműködött Hollai Kálmán jó hangulatú záróshowjánál is. Az ismét színpadra sereglő szereplők viszont éppen őt, a remek musicalszínészt köszöntötték hatvanadik születésnapja alkalmából.
A mintegy száz fellépő tizennyolc produkciója, több mint háromórás műsora újólag bebizonyította: Salgótarján méltán lehet büszke innen indult sikeres művészeire, akik viszont mindig szívesen térnek vissza a „felnevelő dajka ölelő karjaiba”. Különösen ha – mint a forgószínpad esetében – segíthetnek is egy-egy jó ügy megvalósításában.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
SKSE | Salgótarján | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Rendőrségi hírek | Bulifotók
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Lavajné Dóka Éva | Lombos István | Medvácz Lajos | Rozgonyi József | Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet | Sisák Imre | Szabó Jenő | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos | Varga Béla | Walke Károly
Napi horoszkóp
-
Egy befektetés útján plusz pénzre tehet szert, ám ehhez kockáztatnia kell anyagi tartalékának egy részét. Csillaga támogatására számíthat.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



