Határon átnyúló folklór- és gasztronómiai fesztivál
Mik ezek?
XA tartalmas és színvonalas programsorozat hozzájárul a magyar-szlovák határ menti jó szomszédi viszony ápolásához és a kulturális kapcsolatok erősítéséhez. Ebben az évben, a házigazda magyar és szlovák csoportok mellett, hét nemzet képviselteti magát a rendezvényen.
A nógrádi nemzetközi folklórfesztivált 1996-ban Ráróspusztán rendezték meg első alkalommal, idén a programsorozat neve és tartalma is kibővül a gasztronómiai jelzővel.
– Az elmúlt időszakban nem volt olyan év, amikor akár egyetlen percig is veszélyben forgott volna e jelentős hagyományokkal bíró fesztivál megrendezése – fogalmazott Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke, hozzátéve: – Ezért köszönet jár mindazoknak, akik a program megálmodásában, lebonyolításában évről évre aktívan részt vettek.
Mint mondta, a nógrádi nemzetközi folklór- és gasztronómiai fesztivál a megyei önkormányzat közgyűlésének legjelentősebb kulturális jellegű programja, ami illeszkedik az identitásprogramba, emellett hozzájárul a magyar–szlovák határ menti jó szomszédi viszony ápolásához és természetesen a kulturális kapcsolatok erősítéséhez.
– A Somoskőn ma kezdődő fesztivál egyik fontos, de nem egyedi példája annak, hogy az egymás mellett élő népek úgy boldogulhatnak közösen, ha tisztelik egymás szokásait, hagyományait – fogalmazott Becsó Zsolt, hozzátéve: – Ennek ékes bizonyítéka ez a rendezvénysorozat, amely 2000 óta átnyúlik a határon és amelyet szlovák barátainkkal közösen rendezünk meg. A besztercebányai megyei önkormányzattal kiváló és tartalmas együttműködést sikerült kialakítani, amelynek konkrét eredményei is vannak. Az első alkalommal kiírt határon átnyúló operatív program keretei között elért siker, hogy Nógrád és Besztercebánya viszonylatában mintegy 23 projektet támogattak.
A nógrádi nemzetközi folklór- és gasztronómiai fesztivál a megyei önkormányzat közgyűlésének legjelentősebb kultúrális jellegű programja
– Résztvevők szempontjából, a hagyományos magyar és szlovák csoportok mellett, hét nemzet – szerb, olasz, német, román, grúz, ukrán és lengyel – képviselteti magát a rendezvényen – fejtette ki Kriston Péter, a közgyűlés alelnöke, hozzátéve: – A fesztivál témája, amely minden évben más-más tematika mentén szerveződik, idén a „Vasárnap Nógrádban, vasárnap a falun” címet viseli. A hagyományos, egykori vasárnapi viseletet, ünnepi étrendet, szokásokat próbálják megjeleníteni a csoportok a műsorok keretében.
Mint mondta, a fesztivál költségei magyar részről idén mintegy 19 millió forintra rúgnak, ebből az összegből közel 3 millió forintot fordítottak marketingtevékenységre. Ennek része a fesztiválújság is, amely második alkalommal jelent meg 15 ezer példányban.
A gasztronómiai programokat három helyszínen szervezik meg: Salgótarjánban július 30. és augusztus 1. között a József Attila Művelődési és Konferencia-központ Kert részében a magyar konyha hagyományos ételeit készítik el, szlovák haluskát is kóstolhatnak az érdeklődők és a kazári konyha specialitásai is megjelennek. Augusztus elsején Füleken délben kezdődik a főző-bemutató, amelyen 8–10-féle hagyományos szlovák ételt készítenek, Pásztón pedig reggel 9 órától rendezik meg a II. Palóc ízek kavalkádja – palócgulyásfőző versenyt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. bánki 2009. augusztus 4. 16:21
bizony van élet Bánkon is, de erről nem számolbe az NPORT.Volt egy nagy baleset a hétvégén erről egy btűt sem lehetett olvvasni, de nem volt szó a hétvégi folklór fesztivál kulissza dolgairól sem:az egyik szervező gondolom nem a kánikulától volt aznapos állapotban, hanem a sok italtól.Erről miért nem szólnak a híradások.A Bánki nyár rendezvényeiről sem olvastam semmit, ilyen lusta emberek dolgoznak az újságnál, vagy csak Salgótarján érdekli a Nógrád újságot, vidéken is élnek emberek nem csak a "megyeszékhelyen".
-
3. bj53gt 2009. július 30. 12:49
Becsó Zsolt a megyéért dolgozik, a városért, Pásztóért...
De Bánkon is van élet:
www.litera.hu/hirek/harom-nap-kozosen-a-banki-tonal
Salgótarján meg pusztul, lepusztul -
2. jópalóc 2009. július 29. 15:56
Szerintem is a képen látható dagadt ember lehetett az egyik ötletadó, bár Becsóhoz nehéz pozitív dolgot kötni.
Azaz egyet lehet: a zsírt... -
1. Töfi 2009. július 29. 11:09
A képből ítélve lenne egy ötletem, kinek az ötlete volt ez a gasztrofesztivál :o)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
SKSE | Salgótarján | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Rendőrségi hírek | Bulifotók
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Lavajné Dóka Éva | Lombos István | Medvácz Lajos | Rozgonyi József | Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet | Sisák Imre | Szabó Jenő | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos | Varga Béla | Walke Károly
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


