„Combos” szezonvég
Mik ezek?
XAz immáron kilencedik alkalommal megrendezett Mátra- maratonnak Sástóról vághattak neki a versenyzők a 29 (rövid táv), 57 (középtáv) vagy 89 kilométeres (hosszú táv) versenynek. Összesen 28 kategóriába lehetett nevezni, de ebből csak 10-ben versenghettek a nemzeti színű trikóért, melyet a bajnokok viselhetnek innentől kezdve egy éven keresztül.
A Balassagyarmati Vitalitás SE versenyzője, Dósa Eszter, a tavalyi bajnok számára a cél egyértelmű volt, így már a legelején megmutatta ellenfeleinek, hogy ne is álmodjanak a győzelemről. A mezőny a kékesi sípályán „melegített be” – természetesen felfelé. Az ország legmagasabb pontjára érve Eszter legerősebb ellenfele, Módos Gabriella is jócskán leszakadt, bár ez még messze nem jelentett győzelmet, hiszen az 57 kilométeres távból ekkor még mindösszesen 8-nál tartott a mezőny. Utolérhető női versenyző hiányában motivációként Eszter a férfiak első harminc helyezettje közötti beérést tűzte ki célul.
Dósa Eszter megvédte tavalyi bajnoki címét
Junioreredményeinek remek lezárása volt ez, hiszen a következő szezonban már a felnőtt-kategóriában kell bizonyítania. A bajnoki címet nem adó kategóriákban is termett babér nógrádiak számára – akik három egyesület (Salgótarjáni HKE, Vitalitás SE, Bátonyterenye VSE) képviseletében vagy egyesületen kívüli versenyzőként több min hatvanan álltak rajtvonal mögé az 1200 induló között. Középtávon a felnőtt férfiaknál a gyarmati Béla Attila a 4. helyen ért célba, míg dr. Bakos Gergő a 8. lett.
Rövidtávos hölgyeinknél Koós Brigitta (SHKE) mellé a maratonokon „menthetetlenül” kezd felnőni a balassagyarmati Perlaky Evelin – mindkettőjük dobogós lett. Az Ipoly-parti hölgyre érdemes lesz odafigyelni a következő szezonban, szemlátomást mérhető ugyanis előrehaladása. A rövid távú férfiaknál a mostanság hullámzó teljesítményt mutató bátonyterenyei Bene Zoltánnak (Gödöllői SK) ezúttal sem egészségügyi, sem technikai problémája nem volt, el is vitte az abszolút győzelmet.
Jobb nógrádi eredmények:
Hosszú táv (89 km). Felnőtt férfi (46 induló): 28. Reitinger Gábor (Vitalitás SE). Master 1 férfi (64): 33. Szász Viktor (Vitalitás), 34. Rácz Szabolcs (Salgótarjáni HKE), 38. Sándor Norbert (SHKE), Master 2 férfi (36): 12. Huszár Norbert (SHKE), 13. Takács Gábor (SHKE).
Középtáv (57km.) Felnőtt nő (15): 1. Dósa Eszter (Vitalitás). U19 férfi (15): 4. Józsa Dániel (SHKE).
Felnőtt férfi (112): 4. Béla Attila (LTV – Merida Racing), 8. dr. Bakos Gergő (SHKE), 14. Kispál Máté (SHKE), 29. Kovács Tamás (SHKE), 38. Sándor Csaba (SHKE). Master 1 férfi (232): 14. Koleszár Norbert (Vitalitás), 27. Varga Krisztián (SHKE), 57. Fodor Gábor (SHKE). Master 2 férfi (90): 11. Szigeti Zoltán (SHKE), 28. Gombolai László (Vitalitás).
Rövid táv (29 km.) Felnőtt nő (27): 2. Koós Brigitta (SHKE), 3. Perlaky Evelin (Vitalitás). Master 1 nő (38): 8. Ughy Kata (SHKE). Gyerek fiú (14): 2. Perlaky Erik (Vitalitás). Felnőtt férfi (85): 1. Bene Zoltán (Gödöllői SK), 27. Verebélyi Dávid (SHKE). Master 2 férfi (81): 10. Rákos Tamás (SHKE), 20. Kálvin Andor (BVSE), 42. Hegyes Iván (SHKE). Master 3 férfi (31): 11. Melihercsik János (SHKE).
A Mátra köves talaja és meredek emelkedői után egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező terepen lehetett versenyezni az elmúlt vasárnap, ekkor rendezte ugyanis a Salgótarjáni HKE immáron negyedik alkalommal a Karancs Királya elnevezésű hegyikerékpáros egyéni időfutamát. A hölgyeknek, a fiataloknak, valamint az idősebbeknek az Elemér-forrásig, a junioroknak, felnőtt férfiaknak profiknak pedig 4,7 kilométer megtétele és 440 méter szintkülönbség leküzdése után a Karancs csúcsán álló kilátóig kellett feltekerni.
A zord időjárás sokakat otthon tartott, így „csak” átlagosnak mondható indulói létszámról lehet beszámolni, mintegy hatvanan indultak a 16. városi bajnokság sorozatának idei harmadik futamán. Sem a rövidebbik, sem a hosszabb útvonalon nem sikerült megdönteni a pályacsúcsot, előbbin a leggyorsabb Rónay Tamás (SHKE) volt 13:16-os idővel, míg a csúcsra az ifjúsági olimpia után először versenyző Fenyvesi Péter (X2S – Kona Team) ért fel a legrövidebb idő alatt. A terep az átlagosnál nehezebb volt az esőzések miatt, ezért is volt lassabb az idei verseny és rosszabb a 24:17-es győztes idő. Az abszolút második helyén dr. Bakos Gergő (SHKE) érkezett, harmadikként pedig egy piliscsabai versenyző, Makács Gábor.
A további előkelő lista: negyedikként az ózdi Fábián Norbert, 5. a balassagyarmati Ibrányi Attila, 6. pedig Hacsi Ákos (Team 3K – Kazincbarcika) lett – igazi észak-magyarországi találkozó volt tehát a futam. Az első rendezés alkalmával Telek András a kuriozitás hallatán „bekéredzkedett” a kerékpárosok közé, hogy futva teljesítse a távot, akkor neki 27 perc 20 másodpercre volt szüksége. Idén volt egy követője, Zánki Zoltán, akinek 27:54-es időt sikerült futnia.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








