A három Telek kiállítása
Mik ezek?
XA tárlatot Kardos Sándor Kossuth-díjas filmoperatőr ajánlja a közönség figyelmébe. A megnyitón a három Telek közreműködik mások társaságában. A sokoldalú Telek famíliát szinte mindenki ismeri Balassagyarmaton. Két múzsának hódolnak: a képzőművészetnek és a muzsikának.
Az édesapa, aki maga is festő, kiválóan harmonikázik, fiai dobolnak, egzotikus hangszereket szólaltatnak meg, s tehetséges képzőművészek is. Családi „örömzenéjüket” nem egy rendezvényen élvezhetik a gyarmatiak. Telek Balázs az egri Eszterházy Károly főiskola földrajz-rajz, majd vizuális-kommunikáció szakán végzett.
Lugosi Lugo László fotóművész által ismerte meg a camera obscurát, mint fotóeszközt. 1996-ban a barokk stílusú egri líceum épületének belső terén „Az égi lajtorják leeresztése, Óriás parabolika” címmel mutatta be diplomamunkáját, mely rendhagyó módon ötvözte a zenét, a festészetet, a fény- és mozgásművészetet. Megalakította a TeKoDeMa fotográfiai csoportot, majd felvették a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába is. Alapító tagja lett a nemzetközi Kepes- társaságnak, s a Budapesti Műszaki Egyetemen speciális fotográfiai kurzust vezetett építészhallgatók számára, de tanít a Szellemkép Szabadiskola fotó szakán is.
A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesületének és a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, Balogh Rudolf-díjas fotóművész. Ifjabb Telek Zoltán Budapesten a Ferenczy Képzőművészeti Stúdióban folytatott tanulmányokat, majd Egerben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán földrajz-rajz szakon szerzett tanári diplomát. Pécsett a képzőművészeti mesteriskola adott számára újabb lehetőségeket, ahol festészettel és zenei improvizációval foglalkozott.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








