„A gödör” az újabb írói állomás
Mik ezek?
XBardócz Antal – akinek a Nógrád című napilapban jelentek meg az első írásai, tizenhét éves korában – Tolna megyei parasztcsalád szülötteként látta meg a napvilágot. Diósberényben gyermekeskedett, de Mátranovákon eszmélt, így mindkét települést magáénak tartja.
A „Cinkosok” című kisregénye 2007-ben jelent meg, amely a Kádár-rendszerben vezető tisztségeket betöltők visszaéléseire világít rá, például az író egykori munkatársai, a mátranováki bányászok életén keresztül. – Irodalmi hitvallásom: mindent kimondani. Célom az igazság megfogalmazása, az egyszerű, dolgozó emberek szempontjából – hangsúlyozta Bardócz Antal nemrég megjelent második könyve, „A gödör” kapcsán.
A két ciklusra osztott írásművek első tizenhárom, tragikus hangvételű darabja a Dunántúlon játszódik, a paraszti élet nehéz helyzetét, visszásságait ábrázolja, a földosztástól a termelőszövetkezetek megszervezéséig. Mindehhez ad sajátos hátteret a kibékíthetetlen ellentét két népcsoport, a kitelepítésre váró Tolna megyei svábok, illetve a helyükre, Bukovinából, majd Bácskából érkezett székelyek között.
E vonulatot a címadó novella, „A gödör” zárja, amely egy családi tragédiát mesél el: a gyerekek figyelmetlensége miatt egy szegény család tehene, a Cifra legeltetés közben beleesik a homokbányában képződött gödörbe és elpusztul. A falu jobb érzésű lakói, elsősorban a székelyek összefognak, megpróbálják összeszedni a pénzt, hogy egy másik jószágot vehessenek a szerencsétlen sorsú famíliának. Azonban mire ez sikerül, az édesanya meghal. Az összejött pénzen koporsót vesznek...
A kötet második részében a korábban megjelent írásainak azon történeteit emelte ki az író, amelyek az elmúlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben uralkodó elit, a korrupt, kapzsi vezetők tetteit leplezik le. Az egyszerű emberek tudják az igazságot, egymás között pusmognak róla, sőt ítéletet is mondanak a csalók felett, de a bíróságon, a hivatalokban, a hivatalos személyek előtt már némák maradnak. Kényelemből, vagy félelemből...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








