Végeredményekről döntöttek
Mik ezek?
XA Területi Választási Bizottság a fent említett mellett több határozatot is hozott, többek között fellebbezésekről is döntött. Az egyik ilyen volt az, amely Felsőpetényből érkezett a HVB eredménymegállapító döntése ellen. A bizottság érdemi vizsgálat nélkül elutasította a beadványt.
Szintén érdemi vizsgálat nélkül utasították el azt a Mátraszőlősről érkezett beadványt, amely a cigány kisebbségi képviselő-választásra vonatkozott. Ezen kívül salgótarjáni, tari, héhalmi, nógrádszakáli, hugyagi eredménymegállapító döntéseket utasított el a Nógrád Megyei Területi Választási Bizottság.
Skuczi Nándor, a Nógrád megyei listán megválasztott megyei közgyűlési képviselő október 6-án írásban benyújtotta lemondását. A megüresedett mandátumot Zsiga Tamás, a Fidesz-KDNP listáján szereplő jelölt veheti át.
A salgótarjáni HVB-hoz az 5. számú választókerületből érkezett fellebbezés. Ebben a körzetben a Magyar Szocialista Párt jelöltje pár szavazattal nyert a Fidesz-KDNP jelöltje előtt. A megyei bizottság döntése értelmében az MSZP jelöltje jutott mandátumhoz.
A hugyagi helyi önkormányzati képviselő-választásról szóló HVB-döntést megváltoztatta a megyei bizottság és elrendelték az új eredmény számítógépes rendszerben történő rögzítését. Itt szavazatazonosság volt két jelölt között, amely után sorsolással döntöttek a mandátum sorsáról. Ezt követően kérték a szavazatok újraszámlálását. A megyei döntés után Balla Tiborné, Batuskáné Urbán Rita Erzsébet, Farkas Mihályné és Szilvási Tamás lett önkormányzati képviselő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








