NPORT

– Mi volt a legnehezebb 2009-ben az ország és a szocialista párt szemszögéből?
– Az ország és a kormányzat számára is a legnehezebb az USA-ból indult és az egész világon végigsöprő válság kezelése volt. Azért mondom a kezelést, mert sokan abban reménykedtek, hogy az országhatárnál megáll majd a krízis. Az élet bizonyította, hogy a mi kis országunk, a gyakorlatilag nyitott gazdaságával nem tudta útját állni a recessziónak. Mindez meghatározta a kormány, a politika mozgásterét is. A válságkezelést osztályozni azonban csak nemzetközi szinten szabad, és ebből a szemszögből Magyarország és a Bajnai-kormány jól vizsgázott. Igaz, hogy a társadalomnak sok vívmánytól el kellett köszönnie, esetenként reáljövedelem csökkenéssel is szembe kellett néznie. Az idő bizonyítja majd, hogy ezeket a lépéseket meg kellett tenni. Mindez azért is fontos, mert ezek megalapozzák a későbbi növekedéshez szükséges lehetőségeket.

– Mit volt a legnehezebb megoldani a válságkezelés hónapjaiban?
– Talán a devizaárfolyamok elszabadulását volt a legnehezebb megfékezni és újra elfogadható pályára állítani. A pénzpiaci válságot megelőző hónapokban könnyű volt hitelhez jutni, az emberek, a cégek és az állam is éltek ezekkel a lehetőségekkel, majd a válság kirobbanása után nehézzé, sokszor szinte lehetetlenné vált a vállalt teljesítés. Elszabadulni látszott az államadósság, és elszabadulni látszottak az árfolyamok. Néhány hónapos kemény munka után azonban a nemzetközi pénzpiacok elkezdtek újra hinni a magyar gazdaságban, a magyar kormányban. Az árfolyamok visszatértek a reális szintre, de hangsúlyozom: ami igazán fontos, hogy az ország visszaszerezte a hitelességét a nemzetközi pénzpiaci porondon. Sőt, vannak olyan elemzők, akik a magyar példát követendőnek tartják és mintaként ajánlják a nemzetközi színtéren más országoknak.

– Mit jelentettek ezek a hónapok az MSZP számára?
– Nem volt egyszerű pártszempontból ezt megélni, hiszen nem állnak közel az elveinkhez a megszorítások. Megpróbáltunk figyelni arra, hogy a kiszolgáltatottabb, szegényebb rétegeket megóvjuk a közvetlen hatásoktól. Igyekeztünk a terheket úgy elosztani, hogy a gazdagabbak nagyobb részt vállaljanak, a szegényebbekre pedig kevesebb jusson. Azt gondolom ebből a szempontból nem hazudtoltuk meg baloldaliságunkat.

– Mennyire látta nehéznek Nógrád megye helyzetét?
– Természetesen a válság hatásai itt is megjelentek. A termelés csökkenése gyáraknál, kapacitás szűkítés, vagy esetenként a reorganizáció is előfordult. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a cégek és azok vezetői küzdenek a munkahelyek, a vállalkozások további működtetéséért. Bízva az itteni emberek tehetségében és elszántságában, még abban is reménykedem, hogy az öblösüveggyár sem lesz az enyészeté, és az általa képviselt munkakultúra sem tűnik majd el teljesen.
– Mi lehet a kiút a baloldal számára ezekben a hónapokban?
– Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy mi már voltunk egyszer ilyen szituációban: 1996-ban a „Bokros-csomag” idején. Akkor is nekünk kellett rendbe tenni az ország dolgait és növekedési pályára állítani, és most is ez vár ránk. Nehéz ezt baloldaliként megélni, mert mint mondtam, nehezen összeegyeztethető az elveinkkel. Magyarország érdekében azonban meg kellett tennünk és meg kell tennünk most is. Persze ez a politikának azon része, ami nem igazságos. Ezt azért mondom, mert a mi lépéseink jótékony hatása két-három éven belül jelentkezik, és jelen állás szerint az idei választásokon kormányváltás lehet. Vagyis a válságkezelés hozadékait a következő választási ciklus idején érezzük majd, az emberek pedig a következő kormánynak tulajdonítják az eredményeket. Ezért mondom, hogy a politika ebből a szempontból igazságtalan. 
– Mik lehetnek ezek az eredmények?
– 2011-re már 3,5 százalék körüli gazdasági növekedést várunk. Szám szerint ez nagyságrendileg 500 milliárd forintos többletjövedelmet jelenthet, amiből fejlesztéseket lehet elkezdeni és ügyes költségvetéssel a jóléti rendszereket is lehet finanszírozni belőle. Ehhez azonban felelős kormányzás kell és a következő kormánynak nem szabad elherdálni azt, amit megfeszített munkával a mostani összehoz. Mi ezért is reméljük, hogy a gazdasági folyamatokat megértik az emberek, és újra bizalmat szavaznak egy MSZP által vezetett kormánynak.
– Értik, megértik ezt az emberek?
– Szerintem nem, de ez egyáltalán nem az ő hibájuk. Ez a mi hibánk, mert eddig még nem tudtuk elmagyarázni egyszerűen és érthetően ezeknek a folyamatoknak a lényegét. Pedig gyakorlatilag ugyanaz működik az ország életében is, mint egy családnál. Ha lekapcsoljuk a villanyt, nem lesz akkora a villanyszámla. Ha jók az ablakok, nem kell annyi gázt használni a fűtéshez. Mindez azonban csak a következő havi számlában jelentkezhet. Az ország dolgai nagyon hasonlóan működnek.
– Erről, a folyamatok magyarázatáról szól majd az MSZP kampánya?
– Egyrészt igen, másrészt viszont sokkal többről. Meg kell mutatnunk az embereknek, hogy nem lehajtott fejjel, szégyenkezve éltük meg az elmúlt hónapokat. Sokat dolgoztunk, és igenis van mire büszkének lennünk! A kampány másik részében viszont azt kell szem előtt tartanunk, hogy nem szabad ígérgetési licitháborúba bonyolódnunk a többi párttal. Azt kell elosztanunk, ami van, és ha valaki, hát mi megtanultuk ezt. Döntöttünk, és ehhez tartani is fogjuk magunkat. Ugyanakkor konkrétumokkal elő fogunk állni. Ezt azonban nem úgy tesszük, ahogyan a Fidesz teszi és tette az elmúlt években. Az ugyanis kivitelezhetetlen, hogy egy költségvetéshez több száz módosító javaslatot nyújtanak be, a források megjelölése nélkül, vagy ha meg is jelölik, azt úgy teszik, hogy előtte több másik javaslattal már rég „elköltötték” azt a pénzt. Ezt így nem lehet csinálni, és ezt ők maguk is tudják. Bizonyítja ezt egy-egy elszólásuk is. Az nem járható út, hogy amerre csak járok, ígérek. A sportra tízszeres pénzt, az egészségügyre és az önkormányzatoknak szintén többszörös forrást. Könnyen belátható, hogy ez nem működik. Valakinek úgy tudnak többet adni, ha valakiktől elvesznek, vagy ha újabb hiteleket vesznek föl. Erről kellene világosan beszélniük, de sajnos nem ez történik. Hogy az elszólásokra egy konkrét példát is mondjak: Varga Mihály, a Fidesz leendő pénzügyminisztere azt nyilatkozta a közelmúltban egy hetilapnak, hogy ha ők kerülnek kormányra, bevezetik a nyugdíjrendszerben az úgy nevezett svéd modellt. Ez nagyon jól hangzik, de a valóságban azt jelenti, hogy mindenki annyit kap majd, amennyit befizetett járulékként. Tehát azok, akik nem fizettek életük során, egyszerűen nem kapnak majd nyugdíjat. A mai számítások szerint a nyugdíjak így körülbelül húsz százalékkal csökkennek, és akár hetven évre is fel kell majd emelni a nyugdíjkorhatárt. Ezt a trükköt egyébként már egyszer, 1998-ban eljátszották. Akkor ötvenkétmilliárd forintot vontak ki a nyugdíjfinanszírozásból...
– Mi várható helyi szinten a kampányt illetően? Új ellenféllel kell személy szerint önnek is szembenéznie.
– Nem várok nagy újdonságot a kampánytól, véleményem szerint nem lesz más ez sem, mint az elmúlt évek kampányai. Más ellenfél lesz Székyné, de ettől jelentősen nem változik meg a választási harc. Látszik az elmúlt három év önkormányzati politizálásából, hogy mire számíthatunk. Én biztosan azt a hozzáállást fogom követni, amit mindig, hogy az eredményekről beszéljünk, hiszen az elmúlt esztendőkben a polgármester asszonynak és nekem is volt lehetőségem bizonyítani. Egyszerűbben szólva, mindketten vegyünk elő egy tiszta lapot, egy tollat, és írjuk le mit tettünk Salgótarjánért. Ez lenne az igazi választási harc, és nem a sokszor személyeskedésig fajuló kampány. Abban biztosan nem leszek partner, ahogy az elmúlt tizenhat évben sem voltam soha. Az eredmények azt igazolták minden választáskor, hogy ez a helyes magatartás, és ehhez én a továbbiakban is tartani fogom magam. Büszkén vállalható eredményeket mondhat magáénak a salgótarjáni baloldal. Ilyen például a tehermentesítő út, vagy az autóbusz-pályaudvar. Ezzel szemben a mostani városvezetés legfeljebb a füleki úti körforgalomnál lévő szökőkutat tudja fölmutatni. Látszik az, hogy kinek mi a fontos, mire lehet büszke. Ez mutatja a felfogásbeli különbséget. Tudom azt is, hogy minden nagyobb volumenű beruházásra igyekeznek majd ráfogni, hogy a saját munkájuk eredménye. De ha feltesszük a kérdést: mikor nyert pénzt a város a sportcsarnokra, a baglyasi idősek otthonára, a Salgótarjánt Salgóbányával összekötő útra, vagy a már említett buszpályaudvarra és tehermentesítő útra, a válasz egyértelmű.
– Egységesen vág neki a baloldal a választásoknak, hiszen néhány éve Salgótarjánban ezen múlott a győzelem az önkormányzati választásokon.
– Én úgy látom, hogy igen. Egységesek vagyunk, egymást segítve dolgozunk a sikerekért. A négy évvel ezelőtti egy speciális, sajátos helyzet volt. Én bízom abban, hogy ez 2010-ben nem fordul elő. Balassagyarmat helyzete egy kicsit más. Ott a közelmúltban, sokszor személyes ellentétek miatt, jelentős lemorzsolódás történt. Lombos István neve és tekintélye azonban garanciát jelent arra, hogy egységbe tudja kovácsolni az ottani erőinket is. Ezt erősíti az is, hogy Balassagyarmat közelmúltbéli történelmében a legsikeresebb korszak egyértelműen a Lombos István nevével fémjelzett volt.
– Az ígéret háború elkerülése mellett mégiscsak szükség van konkrétumokra. Mik emelhetőek ki az önök elképzeléseiből?
– Túlnézve a fehér papírra vetett sorokon, a legfontosabb, hogy munkahelyeket teremtsünk. Természetesen ezt nem az országgyűlési képviselők tudják megtenni. Mi legfeljebb a feltételek megteremtésében tudunk segíteni. Az egyik ilyen feltétel, hogy korszerű közlekedéssel rendelkezzünk, amit a mi esetünkben a 21-es út négynyomúsításával tudunk megteremteni. Ez jelen állapotokat tekintve 2012-re Heves és Nógrád megyében is megtörténhet. Megvannak a szükséges szakhatósági engedélyek, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. pedig két csomagban tud pályázatot benyújtani uniós forrásokra. Persze ez önmagában nem elég, szükség van a hatékony szakmunkás képzésre is.
Itt arról van szó, hogy színvonalas oktatásra és a hiányszakmáknak megfelelő képzésre van szükség. A szintén szocialista városvezetés alatt elindult TISZK kezdeményezés mára ugyan már működik, de késésben vagyunk, és ez érezteti is a hatását. A belső fideszes nyomakodás hatására azonban az egymilliárdos salgótarjáni támogatás két részre szakadt és Balassagyarmatra kellett áttolni a program egy részét. Végül, de nem utolsó sorban a feltételek bővítésével is gond van. A közelmúltban több, sok száz milliós támogatással kecsegtető pályázati kiírás is elment a város mellett, amivel újabb zöldmezős helyszíneket tudtunk volna ipari termelésre alkalmassá tenni. Ma Salgótarjánban nincs olyan összefüggő terület, amit egy ide látogató komoly befektetőnek fel tudnánk kínálni. Ez megint csak a városvezetés lassú és körülményes hozzáállásának köszönhető. Amíg pedig ilyen területek nincsenek, nem tudunk érdekérvényesítő tevékenységet folytatni, nem tudunk segíteni a térségnek, az otthonunkat jelentő városnak.