Válaszút előtt a Madách Társaság
Mik ezek?
XJelen pillanatban van megoldás gondjaikra, amely azonban a társaság elnökének, Andor Csabának – és reményei szerint mindazoknak, akik Nógrád megyéhez és azon belül is Madách szűkebb szülőföldjéhez, Balassagyarmathoz és környékéhez kötődnek – nem rokonszenves. Kaptak ugyanis egy ingyen használható szobát Szegeden...
A Madách Irodalmi Társaság nem sokkal a rendszerváltozás után, az 1990-es évek elején szerveződött a matematikus végzettségű és filozófiából doktorált Andor Csaba és Grosschmid Péter kezdeményezésére. Első szimpóziumukra 1993-ban Andor Csaba áldozatos munkája nyomán kerülhetett sor, amint az ő ösztökélésére indította útjára a társaság a Madách Könyvtárat is. Hatvanöt Madách-kötetet adtak ki eddig, többet, mint amennyit az elmúlt negyven évben az összes magyar kiadó együttesen megjelentetett.
Tizenhét Madách Szimpóziumot rendeztek, valamennyinek az előadásait megjelentették, az első tizenhatnak a kötetei is ott szerepelnek az említett hatvanöt könyv között. Filológusaik nekikezdtek Madách Imre összes műve kritikai igényű kiadásának, hiszen az 1940-es évek, Halász Gábor vállalkozása óta nem próbálkozott ezzel senki. Az összkiadás első három kötetét szintén kiadták már. A könyveket Andor Csaba saját sokszorosítóján nyomtatja, csak a kötészeti munka készül nyomdában.
– 2005. január 1-je óta bérel társaságunk egy tizenhárom négyzetméteres szobát a volt vármegyeháza épületében a balassagyarmati önkormányzattól. A helyiség vendégszobaként és Madách-archívumként egyaránt működik. El kell ismerni, kedvezményes áron, szerényebb bérleti díjért kapjuk meg a szobát, mint amennyit a vállalkozóktól kérnek. De a díj – az inflációnak megfelelően – évről évre magasabb, míg a bevételeinkről ez már nem mondható el – szögezte le Andor Csaba, a Madách Társaság elnöke, hozzátéve: havi átlagban a bérleti díj és az üzemeltetési költség együttesen mintegy húszezer forint.
– Közben gyakorlatilag minden támogatási lehetőség megszűnt. Az szja egy százalékán kívül tavaly már csak Balassagyarmattól kaptunk ötvenezer forint támogatást, és ezen kívül a pár tízezret kitevő tagdíj volt minden bevételünk. A törvény is megköti a kezünket. Kiderült, hogy az szja egy százalékának legfeljebb a harminc százalékát szabad működési költségre fordítani. De az irodabérlet mellett fizetnünk kell a könyvelésért is, és a postabélyegtől kezdve a számítástechnikai eszközökig és tartozékokig igen sok minden tartozik a működési költségek körébe. Most már az szja egy százalékát sem sikerült növelnünk. Ha még adócsökkentés is lesz, akkor elérkezik egy pillanat, amikor már nem tudjuk az irodánkat fizetni – fejtette ki az elnök, aki arról is beszámolt: jelen pillanatban van megoldás társaságuk gondjaira, amely azonban neki – és reményei szerint mindazoknak, akik Nógrád megyéhez és azon belül is Madách szűkebb szülőföldjéhez, Balassagyarmathoz és környékéhez kötődnek – nem rokonszenves.
– Kaptunk ugyanis egy szobát Szegeden. Társaságunk eddig is legaktívabb tagjai a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán megalapították a Digitális Madách Archívumot, amely az egyetemnek és társaságunknak a közös kutatócsoportja, tizennégy fővel. Kiharcolták, hogy legyen egy Madách kutatószobánk bútorokkal, számítógéppel, sőt, ingyenes internet-használattal. Nem szeretném, ha az eddig gyűjtött anyagot is át kellene vinnünk Balassagyarmatról Szegedre – hangsúlyozta Andor Csaba, aki szívesen hozna személyes áldozatot is az ügy érdekében, de attól tart, hogy nyugdíjasként csak nagyon szerény lehetősége lesz erre.
– Ha nem én leszek már a társaság vezetője, akkor kétlem, hogy az, aki folytatja majd a megkezdett munkát, ugyanúgy ragaszkodni fog Gyarmathoz, mint én. Lehet, hogy nálam sokkal gyakorlatiasabb észjárású lesz, és azt mondja majd: minek tartsunk fenn egy irodát Gyarmaton, ha egyszer Szegeden ingyen rendelkezésünkre áll? – tette hozzá a társaság elnöke, aki szerint a művészet és a kultúra színes világához mérten a kutatómunka a kívülállónak elég szürke.
– Más egy gazdagon illusztrált Tragédia-kötet, vagy egy élvezetes színházi előadás, és más – mondjuk – egy kritikai kiadás, amelyben bizony csak fekete betűk sorakoznak egymás mellett, és nincs benne semmi látványosság. Balassagyarmat egyszer már elveszítette a Szabó József püspök által összegyűjtött felbecsülhetetlen értékű, több mint nyolcezer dokumentumból álló, világhírű Madách-gyűjteményt, amely az akkori városvezetés érdektelensége miatt a győri Xantus János Múzeumba került. Most is arról van szó: mennyire fontos a városnak Madách? Csak a szavak szintjén vagy a folyamatos kutatómunkát is támogatva? Örülnék neki, ha mindaz, amit összegyűjtöttünk eddig, itt maradna Balassagyarmaton a távolabbi jövőben is. A mi hatvanöt kötetünk mellett Az ember tragédiája mintegy ötven fordítása is itt áll a polcokon, amelyeket nehéz lenne újra összegyűjteni – nyomatékosította Andor Csaba.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. sunnike 2010. március 2. 23:36
Minden tiszteletem mellett azért a Madách társaság is felelős részben a kialakult helyzetért. Mennyien vagyunk akik tudunk egyáltalán a létezéséről? Miért nem kapott nagyobb nyilvánosságot?
-
4. sunnike 2010. március 2. 23:03
A város vezetése mint tudjuk, nem ér egy huncut garast sem, de könyörgöm ez egy 19 000 fős város, ha fejenként csak havi 10 forintot felajánlanánk, már lenne a társaságnak havonta 190 000 forintja működési, kutatási költségre stb. Tényleg ennyire t..lenek vagyunk? Miért kell várnunk a két "jó madarunkra"? Úgysem érdekli őket a sporton kívül semmi más.
-
3. gyarmati pisti 2010. február 25. 09:33
A balassagyarmati város vezetése sajnos most is és mindíg csak a száját jártatja, de semmit nem tesz semmiért.Szomorú dolog, hogy egy lepukkant épületben egy egérluknyi helyért van pofájuk pénz kérni, főleg úgy, hogy az egész gyűjtemény a város érdekeit szolgálja.20ezer forintért már a város bizonyos részein lakást lehet bérelni, nem egérlukat.Gáborka próbálj meg hozzád nem szokványos módon-OKOSAN-cselekedni.
-
2. ipolyi 2010. február 24. 22:14
Nem értem a cikk szerzője miért nem kérdezte meg a nagyokos Csach Gábor főpolgármester.Az úgy lett volna korrekt, hogy Ő is megmakkan az ügyben.Lehet, hogy megint mondott volna valami okosat:)))
-
1. A Madách Társaság száműzötté vált 2010. február 24. 14:20
Ez kicsit morbid: Madách szűkebb szülőföldjén, Balassagyarmaton nem rokonszenves Madách.... A büszke gyarmati városvezetők Madáchon spórolnak, Szegeden támogatják a támogatásra érdemes szellemi értékeket (Mikszáth is otthonra lelt a Tisza parti városban. Balassagyarmaton ma a Nógrádi Identitás Ház a meghatározó: Csach Gábor (Fidesz)osztja az észt, a pénzt; a Madách Társaság száműzötté vált.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








