Vagyonátadás: vitatják a törvényességet
Mik ezek?
X– Az utolsó, letaglózó csapás érte a megyei önkormányzatot – fogalmazott Borenszki Ervin a napokban, a megyei közgyűlés szocialista képviselői által tartott salgótarjáni sajtótájékoztatón. A frakcióvezető hozzátette: a magyar állam a teljes intézményi kört és a teljes vagyont elviszi. Szerinte az erről szóló megállapodás aláírása az önkormányzati és az államháztartási törvénnyel megy szembe.
– Egy hatalomkoncentráció zajlik, ennek része ez az aktus, amely elvonja az önkormányzati jogosítványokat, s egy központból kívánja irányítani Magyarország minden szegmensét – fejtette ki Borenszki Ervin.
Dr. Rozgonyi József szerint a megyei közgyűlés a semmire cserélte el a több százmilliárd forintos vagyont, feladattal, felelősséggel együtt. Az önkormányzatiság lényegét jelentő intézményrendszert adta át az államnak. A megállapodás egyértelműen egyirányú kötelezettségeket ír elő, visszamenőlegesen.
– Van a kormányzat, a központi és van az önkormányzat, a helyi hatalom. Az előbbi sohasem fogja a helyi érdekeket érvényesíteni – hangsúlyozta dr. Rozgonyi József, aki kifogásolta azt is, hogy az intézkedés egy kalap alá veszi a felelősen és a felelőtlenül gazdálkodókat. Nógrád megye és valamennyi intézménye az előző körbe tartozott, miközben például Pest megye, aki már a gyermekétkeztetést sem tudta ellátni, most nevethet a markába.
Látkóczki Bálint szintén a megállapodás törvényességét kérdőjelezte meg, hiszen nem volt testületi felhatalmazás ilyen nagy mértékű vagyon átadására. Mint mondta, a közgyűlés tagjai Nógrád megye fejlődésére esküdtek fel. A fideszes képviselők azonban a nógrádi lakosság helyett saját pártjukhoz lettek hűségések. Ennek árát az itt élők fogják megfizetni.
Borenszki Ervin portálunk kérdésére elmondta: a Magyar Szocialista Párt első lépésben a kormányhivatal vezetőjéhez fordul. Állásfoglalást kérnek tőle arról, hogy szerinte a szabályoknak megfelelően történt-e a vagyonátadás. Ezután a válasz tükrében döntenek az esetleges egyéb jogi lépésekről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








