Úgy élnek, mint egy összetartó nagy család

2010. augusztus 2. 10:19
Márkháza | Dr. Brenda Péter 20 éve Márkháza polgármestere. Békés megyéből származik, a nyugalmazott állatorvos. Munkája hozta Nógrád megyébe, először Szirákra, majd később Márkházára. A települést egyből megszerette, így nem volt kétséges, hogy itt marad. A családias hangulat megérintette, és most is azt mondja, hogy a pénztelenség ellenére még most is – egyebek mellett – a családias hangulat miatt szereti a községet. Ezzel nincs egyedül.

Mik ezek?

X
A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy kattintással tetszésedet vagy
oszthatod meg a cikkel kapcsolatos véleményedet ismerőseiddel.

"Tetszik" / "Like" gomb. Ezzel a gombbal a Facebookon fejezheted ki tetszésedet a cikkel kapcsolatban - üzenőfaladon
egyszerűen csak annyi jelenik meg, hogy kedveled ezt a cikket. Ha most éppen be vagy jelentkezve a Facebookra, akkor azt is
látod, hogy ismerőseid közül valakinek tetszett-e már ez az írás. Ha nem vagy bejelentkezve, a gomb megnyomása után ezt
egyszerűen megteheted. (Ez a gomb tényleg csak egy szimpla tetszésnyilvánítás - ha a cikkel kapcsolatban egyből véleményt is
megosztanál, akkor használd a cikk alatti szürke hátterű sorban található "Facebook" feliratot.)

"Megosztás az iWiW-en" gomb. Ezzel a gombbal a legnépszerűbb magyar közösségi oldalon, az iWiW-en tudsz tartalmat
megosztani. A felugró ablakban beírhatod véleményedet is, és ha épp nem vagy bejelentkezve, egyben azt is megteheted.

MÁRKHÁZA

Polgármester: Dr. Brenda Péter, alpolgármester: nincs, jegyző: Pintér Jánosné
A képviselő-testület tagjai: Gyetvai Józsefné, Mikuska Zoltán, Bangó Illés, Ipolyi János, Illés István,
Lakosságszám: 245 fő
Községháza címe: 3075 Márkháza, Rákóczi út 23. Telefonszáma: 0632/390-054. Fax: 0632/390-033
A község weblapja: www.markhaza.hu, e-mail címe: markhaza@mail.globonet.hu

– A kezdet kezdetén nagyon sok lehetőségünk volt, ugyanis nem volt víz, gáz, televízió, szennyvíz – kezdte dr. Brenda Péter a visszaemlékezést.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Az országban már természetessé vált infrastruktúra fejlesztések nálunk is megvalósultak. Lett víz, gáz, a korszerű telefonálás is mindennapos lett. Valóra vált a százmilliós költségvetésű szennyvízberuházás, amit uniós forrásból sikerült megoldani. Nem akartuk a lakosokat terhelni, ezért az önrészre hitelt vettünk fel. Ezt a mai napig fizetjük, de már csak pár hónapig. Manapság sok pályázathoz önerő kell. Sőt, előre meg kell finanszírozni, ugyanis úgynevezett utófinanszírozás van. Éppen ezért 2006-2010 között kisebb fejlesztésekben tudtunk csak gondolkodni. Pályáztunk játszótérre, amit négymillió forintból szerettünk volna megépíteni.

  A településen talán nem mindennapi templomukra a legbüszkébbek A településen talán nem mindennapi templomukra a legbüszkébbek
Sajnos pályázaton csak 2,8 milliót nyertünk, és nincs 1,2 millió önerőnk hozzá. Éppen ezért a jövő egyik beruházása lesz a játszótér. Nagy szükségünk van rá, ugyanis szerencsére sok a mostanság születő gyerek a településen. Ráadásul olyanok körében, akik minden bizonnyal itt fognak maradni. 2007-ben a csapadékvíz elvezetésére nyertünk pénzt, így 7,2 millióból árkot építettünk. Szerencsére emellett kedvező a földrajzi fekvésünk is, így nálunk még nem volt probléma árvízzel vagy belvízzel.

2008-ban az állami közútkezelő jóvoltából felújították a fő utcánkat. Nagyon örültünk neki, mert már rossz állapotban volt. Kialakítottunk két új buszvárót és egyet felújítottunk. 2009-ben Internet elérésre pályáztunk, és nyertünk egymillió forintot, amiből korszerű gépet vettünk, és fizettünk egy oktatót, aki megmutatta a gép kezelését. Nagy volt akkor és most is az érdeklődés a számítógépes világ felé. Főleg a fiatalok körében népszerű a számítástechnika és az Internet. Van egy mozgó könyvtárunk, ugyanis együtt működünk a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárral. Alkalmanként kicserélik a könyveinket, és újakat hoznak. Az olvasás még a mai napig népszerű a településen.

Nemrég volt két pályázat, amin nyertünk. Az egyik kifejezetten romáknak szólt. Ennek köszönhetően megtisztították a munkások a Kis Zagyva patak völgyét, és a téli munkálatokban is részt vettek. Ezen kívül is volt még egy sikeres pályázatunk, ahol tíz főt tudtunk foglalkoztatni a segélyezettek közül. Van egy épületünk, amely kultúrotthonként működik. A felújítására pályáztunk, és nyertünk négymillió forintot. A beruházás még idén megvalósul. Sőt, a kultúrotthon berendezése is megújul a megítélt összegből. A további üzemeltetési feladatokra pályázati ígéreteket kaptunk, ugyanis ez nem csupán kultúrház lesz. Leginkább a fiatalok fejlődését célozza meg, s alkalmanként oktatók, szakemberek foglalkoznak majd velük. Olyan lesz, mint egy iskola utáni korrepetálás.

  A falu egyik legnagyobb reménysége a közelmúltban átadott pálinkafőzde A falu egyik legnagyobb reménysége a közelmúltban átadott pálinkafőzde

Az apró sikereink mellett van egy szomorú része is történetünknek. Mégpedig az, hogy nagy a munkanélküliség. Viszont úgy érzem, hogy van remény, ugyanis nemrég letelepedett a falu elején egy pálinkafőzéssel foglalkozó cég. Ők már adtak pár embernek munkát a községből, és további ígéretek is vannak tőlük. Több ilyen cég kellene, s akkor nem lenne szükség a közmunka programra sem. Sajnos nálunk 30 százalék felett van a munkanélküliség, és csak alkalmanként tudunk közmunkát biztosítani. Nemrég nagy csapás is ért bennünket, ugyanis a pályázaton nyert gépeinket ellopták. Így a falu olyan, mintha kicsit el lenne hanyagolva, a fűnyírókat is elvitték. Többszörösen hátrányos helyzetű település vagyunk, mert még nagyobb vállalkozások sincsenek, akik az iparűzési adójukkal hozzájárulnának a település mindennapjaihoz. Véleményem szerint az előző években nem rászorultsági alapon osztották szét az országban a pénzeket. Most már a segélyek kifizetése is bizonytalan.

Nagyon nagy pozitívum, hogy a településen családias a hangulat, az emberek jók egymáshoz, segítőkészek. Nagyon jó a kapcsolatunk a körjegyzőség többi településével – Sámsonházával és Kisbárkánnyal. A körjegyzőségi dolgozók magasan kvalifikált szakemberek, így ha már pénzzel mindezt nem tudjuk meghálálni, legalább tudják meg, hogy dicséret illeti áldozatos munkájukat – zárta szavait a polgármester.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 
 
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Kapcsolódó témák

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Úgy élnek, mint egy összetartó nagy család

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a komment@nport.hu címre.)
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Receptválogatások

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok