Tizenöt év a népfőiskolában
Mik ezek?
XNagy Ferencné, az egyesület vezetője beszámolójában hosszú utat „járt be”. Felelevenítette az indulást, azt, hogy Gyenge Györgyné, az egyesület titkára – akire máig tisztelettel és szeretettel emlékeznek – felvetette: indítsanak olyan programot, amely rendszeres elfoglaltságot, hasznos ismereteket adhat azoknak az idős embereknek, akik nem igazán tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel. Így született meg a népfőiskola.
Az első „foglalkozásra” huszonegyen jöttek össze. Most a tizenötödik születésnapon már hatvanan voltak, s a heti összejövetelekre egyre többen jöttek, a megye távolabbi településéről is. Létjogosultságát „beszélő” számok bizonyítják. A másfél évtized alatt 360 előadást szerveztek, s az érdeklődők száma 21 ezer 600 volt. Az előadások témái átölelték a társadalmi-, gazdasági életünk, a kultúra, az oktatás, a közösségi lét számtalan területét. Elsősorban azokat, amelyek valamilyen módon befolyásolták a családok, az idős emberek életét. Az előadók száma meghaladta a százharmincat.
A megyében, ismert és elismert szakember mellett több szaktekintély is ellátogatott a főiskolára. Az egyesületi és a népfőiskolai tevékenység jól kiegészítették egymást, évről-évre több és gazdagabb programot, hasznos elfoglaltságot jelentettek a résztvevőknek. Többek között nagyi-tábort szerveztek 7 éven át. Nem kevesebb, mint 14 népfőiskolás „nagyi” vállalt munkát. Többnyire olyan gyerekeket, akiknek talán soha nem volt lehetőségük arra, hogy nyaraljanak, szép élményeket gyűjtsenek. Ugyancsak sikeres rendezvényük, a lassan szép hagyománnyá nemesedő, az idén már harmadik alkalommal megtartott szeretet-nap.
A sokrétű, gazdag program – a nívós előadások, a kiscsoportos beszélgetések, a kiállítások, a zene, a dal, a költemény – a szeretetről szól. De közreműködik az egyesület az Idősek Világnapja gála - előadásának szervezésében és a Civil kavalkád programjának előkészítésében, lebonyolításában. Szervezik az öntevékeny előadók, alkotók bemutatkozását is, a program-sorozatból nem hiányzik az idősek és fiatalok „Ki-mit-tud”-ja sem. S hogy mit volt a másfél évtized legtöbb hozadéka? Az emberi, a közösségi értékek megismerése, az emberi, a közösségi kapcsolatok erősítése.
Az idős emberek aktív életszakaszának meghosszabbítása, a generációk találkozása, egymásra találása. Erősödött az egyesület kapcsolata a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, s mindezt úgy „könyvelték el”, hogy a kapcsolatok segítették az egyesület, a népfőiskola tevékenységét. A 83 éves Zsidai Imréné indulás óta a népfőiskola hűséges hallgatója. Ahogy mondta: a tartalmas, jó előadások gazdagabbá tették őket. Sok jó embert megismert és megszeretett. Brunczel Dezsőné is úgy emlékezett, hogy tartalmas, szép 15 évet töltött a népfőiskolán. S ha egészsége engedi, a következő évfolyamot is „elkezdi”. Palásti Zoltánné kissé bátortalanul ment az első foglalkozásra. Arra gondolt, mit keres szakmunkás vizsgájával a főiskolán? Szorongása azonban gyorsan felengedett, érdeklődő, segítőkész emberek közé került, az előadások pedig épülésére szolgáltak.
Az ünnepi összejövetelen szó esett arról is, hogyan menjenek tovább? Mert az egyetlen percig sem volt kétséges, hogy tovább folytatják. Már az idei egyesületi közgyűlésen elhatározták, hogy az ősszel induló 16. évfolyamot a Nemzedékek népfőiskolájaként indítják. S abban reménykednek, hogy a foglalkozásokat éppen olyan érdeklődéssel látogatják majd a fiatalabbak is, mint ahogy az idősebb hallgatók eddig is tették.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








