Salgótarján mellett kötelezte el magát a polgármester
Mik ezek?
X– Mit jelentenek a változások a térség, a város illetve annak polgármestere szempontjából?
– Fontos tisztáznunk, hogy a törvény 2014-től lép életbe, tehát szó sincs arról, hogy kapkodva, azonnal be kell fejezni bármely munkámat. A kormány a 2010-es választásokat követően kezdte el kidolgozni az új rendszert, ennek kapcsán azt ígértük, hogy csökkentjük az országgyűlési képviselők számát. 200 fős parlamentet határoztunk meg, ebből fakadóan csökken az egyéni képviselők száma is, a mostani 176 helyett, 106 egyéni választókerület marad 2014-től. Ezzel egy időben döntöttünk arról, hogy összeférhetetlen lesz a következő ciklustól a polgármesteri és parlamenti képviselői mandátum. Bár módosító indítványokat még hétfőn is befogadtunk – ennek lényege, hogy semmilyen polgári foglalkozással ne legyen összeegyeztethető a parlamenti képviselői pozíció – az új rendszer váza már stabil, így döntések is születhettek. Én magam egyetértek a hét elején nagy nyilvánosságot kapott javaslattal, pontosan azért, mert két éve csinálom ezt a munkát. Látszik, hogy a parlamenti tempó nemhogy egész embert, hanem – tisztességes és felelősségteljes munkavégzés mellett – másfél embert is megkíván. A csökkentett létszámú parlamentbe fő állású képviselőkre van szükség, annál is inkább, mert a kisebb létszám miatt több bizottságban kell majd dolgozni a honatyáknak és több feladat hárul majd rájuk.
– Ezek szerint, a kormánypárti frakcióban már föltették a kérdést az érintetteknek: ki, melyik munkát szeretné folytatni?
– Természetesen szeretnénk felkészülten nekivágni a következő ciklusnak is és ehhez elengedhetetlen, hogy lássuk milyen munkákat végeztünk el és mik állnak még előttünk. Én az első perctől kezdve amellett voksoltam, hogy Salgótarjánt szeretném a továbbiakban is képviselni, segíteni. Esetemben ez egy viszonylag könnyű döntést jelentett, hiszen én most is csak azért vállaltam a parlamenti munkát, mert hittem abban, hogy ezzel is tudok a városnak segíteni. Egyrészt úgy, hogy közvetlen információkat tudok vinni a parlamentbe, amelyeket Budapesten egy íróasztal mögül nem lehet látni, másrészt a visszacsatolások is közvetlenül eljutnak hozzám.
– Mennyiben lesz más a polgármesteri munka, hiszen eddig parlamenti képviselőként közvetlen volt ez a kapcsolat, 2014-től viszont a térségi képviselővel szorosan együttműködve kell tenni a városért.
– Azt gondolom, hogy az elmúlt kettő és a következő két év tapasztalatai, kapcsolatai garanciát jelentenek a közvetlen csatornákra és ezeket tudom majd kamatoztatni, ha a választók bizalmat szavaznak nekem 2014-ben is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a térség választott képviselőjének segítségére nem számítok. Bízom benne, hogy mindketten a Fidesz-KDNP koalíció színeiből kerülünk ki és a mostani kormány is folytatja majd a megkezdett munkáját. Ez a hármas garanciát jelenthet a térség és a város további fejlődéséhez.
– Milyen hatásai lesznek az új választási rendszernek, illetve a jelenlegi önkormányzati átalakításnak a polgármester munkájára?
– A mostani egy nagyon nehéz időszak. Nagy feladatot vállaltunk, amikor azt tűztük a zászlónkra, hogy a feje tetejéről a talpára állítjuk az oktatási, az egészségügyi, az önkormányzati és a közigazgatási rendszereket. Erre szükség volt, mert a rendszerváltás óta eltelt több mint húsz esztendőben nagyon megváltoztak a körülmények. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de úgy gondolom jó stratégiát választottunk. A ciklus elején meghoztuk a kerettörvényeket és a ciklus végéig megszületnek a hatékony működéshez szükséges kiegészítő döntések is. Ez nem azt jelenti, hogy a ciklus végéig minden olajozottan megy majd, de abban biztos vagyok, hogy minden működőképes lesz, és nem marad feladat ellátatlanul. 2014-től pedig a város esetében is azt jelentik ezek az átalakítások, hogy sokkal nyugodtabb, egyszerűbb rendszer áll majd előttünk, amiben a város vezetésének is egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb munkavégzésre lesz lehetősége. Ráadásul a megyei jogú városok helyzete erősödni fog, tehát ennek az átalakulásnak Salgótarján nyertese lehet. A Megyei Jogú Városok Szövetsége egy erős szervezet és annak alelnökeként látom, hogy ebben a formában is adnak a véleményünkre adnak a döntéshozók. Ráadásul városunk járási központ is lesz, ami újabb előnyöket rejt magában.
– Nehéz volt döntést hozni, amikor az a kérdés merült föl: polgármesteri vagy képviselői feladatok?
– Nem volt egyszerű, sokat beszélgettünk erről a frakcióvezetőnkkel és természetesen a családommal is. Számomra megtisztelő volt bekerülni az országgyűlésbe és ebben a ciklusban dolgozni. Biztos vagyok abban, hogy néhány év múlva a mostani parlamenti munka történelmi tananyag lesz. Büszke vagyok arra, hogy a részese lehettem ennek a munkának, de meggyőződésem, hogy ezen évek tapasztalataival felvértezve többet tudok tenni a városért a továbbiakban. Jó néhány folyamatot elindítottunk, eljutottunk valahová, de vannak terveink és megkezdett munkáink, amiket szeretnénk befejezni. Ha ezeket a tényezőket nézem, nem volt nehéz döntés, tudtam mit kell választanom.
– Végül egy lényeges kérdés: lehet-e már tudni, hogy ha a kormánypárti képviselők és önkormányzati jelöltek számára kedvező döntés születik 2014-ben, akkor ki lesz a térség egyéni országgyűlési képviselője?
– A Fidesz esetében a jelöltek kiválasztása még most zajlik. Az új törvény passzusai szerint Nógrád megye egyes és kettes választókerületéből egy választókerület lesz. A pártszövetségünk gyakorlata értelmében eddig a választókerületi elnökök voltak a képviselőjelöltek. Most az új választókerületi tanácsok állítanak jelöltet, akikről a miniszterelnök dönt majd. Ez azonban még a jövő, tehát a városban keringő hírek egyelőre a szóbeszéd kategóriájába tartoznak, döntés még nem született Orbán Viktor részéről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. Santa Clara 2012. április 16. 19:22
Kedves Tarjani:
egyetértek, így akartam írni "legtisztességesebb". Sajnos az idézőjelek lemaradtak. A másik sajnos: nekik kellene a tisztesség, becsületesség példáinak lennie. -
10. tarjani 2012. április 16. 16:56
Santa Clara:
Tisztességről beszélni csalók esetében körülbelül olyan, mintha egy pingvin, egy strucc és egy maki vetekedne azon, hogy melyikük tud a legjobban repülni.
Schmittben legalább volt annyi gerinc, hogy lemondott önként, amikor kiderült a turpissága.
Itt nemhogy fenyvesiben, de az egész önkormányzatban nem volt annyi tisztesség, annyi tisztelet a szavazópolgárok irányában, hogy elmozdítsák a 150 centis agybajnokot. -
9. dd_ll_nn 2012. április 16. 13:57
Santa Clara!
Pontosan. Ő Schmitt "írt" kisdoktori disszertációt, a többiek nem. -
8. Santa Clara 2012. április 16. 12:25
Sajnos ennek a "hölgynek" csak az a fontos, hogy a nevében ott legyen a dr. előtag. A Városi újságban kb másfélszer annyiszor szerepel a nevével együtt, mint az oldalszám, egyébkén a Schmitt óta hallottam a phd-ről, azt hiszem az sokkal kololyabb, mint a schmitté volt (lett volna), és a székyné nagyasszonynak meg csak egy diploma után adták. A Fenyvesi Bubónak még diplomája se volt. Tehát a legtisztességesebb közülük az írninemtudoschmitt.
-
7. tarjani 2012. április 16. 12:19
inkább a salgótarjániak pénze, parkolási díjai, 700 Ft feletti vízköbmétere, működésképtelen (cserébe iszonyat drága) tömegközlekedése, megszűnő ipara, irreális mennyiségű fizetett talpnyalója és "előzőnyócévmiatt" meghiúsuló fejlődése mellett kötelezte el magát, nem? Kedves férjével, a Salgó Vagyon igazságosan, pályázat alapján megválasztott vezérével együtt.
A kép telitalálat, már az óvodások is elfordulnak a primadonnától...
A kormány tevékenységéről pedig ez mindent elmond: tudják, hogy 2014-ben repülnek, ezért jól befűtenek a következő kormánynak. De a saját ciklusukat még 386 túlfizetett gombnyomó droiddal pazarolják végig! -
6. dd_ll_nn 2012. április 16. 12:10
Úgy látom az igazságot leveszik a moderátorok akkor így két nem igazi PhD-s van a tarjáni vezetésben...
-
5. dd_ll_nn 2012. április 16. 12:05
Tarjánnak most már két ál PhD-se van
(Polgármester, alpolgármester) -
4. dd_ll_nn 2012. április 16. 11:58
Egyébként Smitthez hasonlóan ő is PhD-t hazudott magának lsd.:
http://ipolytarnoc.kvvm.hu/uploads/File/geopark/NNG_EGN_week_2010.pdf
holott neki csak egyszerű dr. jur-ja van ami nem tud fokozat, hanem egyszerű semmit nem érő cím!!! -
3. dd_ll_nn 2012. április 16. 11:53
Már a Fidesznek sem kell ez a nő.
-
2. dopispapa 2012. április 15. 19:35
Nem választott, mert nem választhatott! Simán kirúgták, nagyjából ezt is érdemelte a kis gombnyomogató, tapsikáló
okoska.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




