Rendhagyó tanévnyitó Nézsán
Mik ezek?
XElkészült a vizesblokk és a kastély külső homlokzatának felújítása. Az iskola nevet kapott.
Augusztus 28-án összejött a falu apraja-nagyja a nem mindennapi évnyitó alkalmából. A program délelőtt 10 órakor kezdődött szentmisével, amelyet dr. Beer Miklós püspök atya celebrált, aki a mise végeztével, annak mintegy záró akkordjaként a hívekkel együtt átment a kastélyba és felszentelte a megújult épületet.
Az új név mellett új zászlója is lett a nézsai iskolának
Balla Mihály országgyűlési képviselő beszéde már az iskola névadójának volt bevezetője, amelyben beszélt Mikszáth Kálmánról, akinek a nevét az iskola fölvette, s mostantól a Mikszáth Kálmán Általános Iskola és Óvoda nevet viseli. Ezt követően Balla leleplezte a Mikszáth Kálmán domborművet, amely Dudás György alsópetényi faragómester – hajdani, szintén nézsai tanuló – alkotása. Zomborka Petra fuvolajátéka szakította meg a beszédeket, majd Laluja Imre, Alsópetény polgármestere, és az intézményi társulás vezetője mondott rövid emlékezést saját nézsai diákéveiről, és a társulás másik két településének polgármesterével együtt – Kucsera András, Nézsa, és Szavlik Zoltán, Legénd polgármestere – felszalagozták az iskola új zászlaját, amit át is adtak a mostani nyolcadikosok képviselőinek.
Felsorolni lehetetlen lett volna a több, mint 1600 nyolcadikost, aki az elmúlt 50 év alatt elballagott az iskolából, vagy a több, mint 120 pedagógust, irodai és technikai dolgozót, takarítót. Kucsera Andrásné igazgató emléklappal és egy szál virággal köszöntötte előbb azokat a pedagógusokat, akik innen mentek nyugdíjba, utána azokat a tanítókat, akik tiszteletüket tették a megemlékezésen. Majd egy nagy gyertyát gyújtottak azon diákok, tanárok emlékére, akik már nincsenek közöttünk.
A délelőtti programot énekszám zárta, az országos szlovák versenyen első helyezést elért nézsai lányok (Szavlik Fruzsina, Tóth Martina, Hajszter Flóra, Papp Zita, Bahor Boglárka) adták elő győztes műsorukat. Következett az ebéd – gulyásleves és házi sütemények – majd a délutáni műsor. Ezt a nézsai Szent Jakab kórus nyitotta meg magyar és szlovák népdalcsokorral és különleges, kedves vendégekkel: valamikori nézsai diákok, Dudás Györgyi – ő lányával – és Rapavi Johanna is csatlakozott a kórushoz. Ők ketten 1969-ben sok-sok válogatón át eljutottak a Magyar Televízió által meghirdetett „Csillagok, csillagok” című országos gyermekvetélkedő döntőjébe, majd közönségszavazatokkal a nagy gálaműsorba – most azokat a dalokat elevenítették föl, amiket akkor énekeltek.
A nézsaiakat követte a vanyarci Rozmaring Hagyományőrző Együttes és a budapesti Lipa Szlovák Folklór Egyesület műsora, ebben szlovák és magyar dalokat, táncokat láthatott, hallhatott a közönség. Közben a parkban sportversenyek zajlottak, a gyerekeket gyermekfoglalkoztató – arcfestés, gyöngyözés, mozaikkép-készítés –, ugrálóvár és lovaglási lehetőség várta.
A napot táncmulatság zárta, ahol közreműködött a Rozsda zenekar. A nézsaiak a rendezvény valamennyi támogatójának, közreműködőjének, segítőjének, szervezőjének köszönik a sok munkát és fáradságot, valamint azt, hogy emlékezetes, szép napot tudhattak maguk mögött. A nézsai Mikszáth Kálmán Általános Iskola és Óvoda dolgozóinak jó munkát, tanulóinak jó tanulást kíván az új tanévben!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dávid Krisztián | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








