Négycsillagos gyógyítás az egykori kastélyban
Mik ezek?
XAz egykori kastélyban 2006 szeptemberéig működött tüdőszanatórium, 60 aktív és 40 krónikus ággyal. A megye új egészségügyi struktúrájának kialakítása során az intézményt összevonták a balassagyarmati Kenessey Albert kórházzal, a megyei önkormányzat pedig értékesítette az épületet.
A kastély ma régi pompájában tündököl és továbbra is az egészségügy szolgálatában áll, ugyanis új tulajdonosa, a Főnix-med Zrt. kastélyszanatóriummá alakította. A régmúlt idők tradícióit, szanatóriumi hangulatát állították a modern kor gyógyító, megelőző követelményeinek szolgálatába. Az új intézményt július 10-én nyitották meg ünnepélyes keretek között. Dr. Rácz Jenő, a kórházszövetség leendő elnöke, volt egészségügyi miniszter megnyitóbeszédében úgy fogalmazott: a kastélyszanatóriumról a főnixmadár története jut eszünkbe, amely hitet adhat az egészségügyben, hogy lehet hamuból is építkezni.
– A Főnix Kastélyszanatórium egy modern, európai színvonalú kardiológiai rehabilitációs központ, ahol magas szakmai színvonalat és igényes hotelszolgáltatást biztosítunk – fogalmazott dr. Takács Zoltán főigazgató, hozzátéve: – Bízom benne, hogy vendégeink nem csak a szép hotelszobákat és a wellnessteret fogják meglátni az új épületben, hanem az egészségügyi, szakmai fejlesztéseket is. Pácienseinket nem egyszerűen jó tanácsokkal, hanem életvezetési javaslatokkal is szeretnénk ellátni.
Kardio-rehabilitációs szolgáltatást az országban ugyan több helyen igénybe lehet venni, de ilyen színvonalon és körülmények mellett biztosan nem. Az intézményben egyedülálló módon a magas színvonalú orvosi ellátáshoz négycsillagos szállodai szolgáltatások sora párosul. Minden szoba a kastély épületében helyezkedik el.
A pácienseket 34 egyágyas, illetve 9 kétágyas szobával és 2 lakosztállyal várják. A betegszobákon és a kezelőhelyiségeken kívül az épületben például kondicionáló- és tornaterem, úszómedence, pezsgőfürdő, szauna, biliárdterem és könyvtár is helyet kapott. A megnyitón dr. Takács Zoltán köszöntötte a kastélyt építtető gróf Majláth Géza még élő leszármazottját, majd a jelenlévők megtekintették az intézményt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
SKSE | Salgótarján | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Rendőrségi hírek | Bulifotók
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Lavajné Dóka Éva | Lombos István | Medvácz Lajos | Rozgonyi József | Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet | Sisák Imre | Szabó Jenő | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos | Varga Béla | Walke Károly
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


