Nagykövet a felvonulók között
Mik ezek?
XOktóber 8-án, szombaton az ófaluban díszes népviseletbe öltözve, lovas-, hintós felvonulással hirdették palócföldön, hogy a szüret véget ért. Ez alkalomból érkezett ide Ito Tecuo, japán nagykövet és felesége is. A díszvendégeket a hollókői vár kapujában fogadták a délelőtti órákban.
Miután a Mívesházban elfogyasztották az ebédet, megnézték a világörökségi településrészt, ezután kezdődött csak a szüreti felvonulás, amelyen díszes hintókkal, népviseletbe öltözött fiatalok vonultak végig, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Hangosan énekelték a népdalokat, miközben a zenészek muzsikáltak.
Ito Tecuo nagykövet (balról a második) és felesége (jobbról az első) is a hollókőikkel ünnepelt
– Második alkalommal járok Nógrád megyében, Hollókő nagyon szép falu. Most a feleségemmel együtt érkeztem és a polgármester megmutatta nekünk a Hollókői Várat, amely nagyon tetszett. Szeretnénk legközelebb is ellátogatni ide – nyilatkozta portálunknak Ito Tecuo.
A felvonulás végeztével hivatalosan is köszöntötték a nagykövetet, majd megkezdődött a kisbíró ünnepi köszöntője. Számot adott a jeles év történéseiről, mindezt olyan megfogalmazásban, hogy a közönség a hasát fogta a nevetéstől. Őt követte a szécsényi Iglice néptáncegyüttes, majd a gyerekek előadását láthatták.
A helyiek és a meghívott vendégek látványos műsorral szórakoztatták az ófaluba érkezőket
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








