MSZP helyett SZJM-frakció
Mik ezek?
XA Szili Katalin által elnökölt mozgalom 2009. november 29-én indult útjára. Balassagyarmaton ez év februárjában létrejött az SZJM Balassagyarmatért Közössége.
Demus Iván, a frakció vezetője kérdésünkre elmondta: a frakció tagjai munkájukat képviselői esküjüknek megfelelően végzik, mindenek felett Balassagyarmat fejlődéséért, az itt élők életminőségének javításáért, az intézmények működő-képességének megőrzéséért, a Civitas Fortissima történelmi örökségének máig ható érvényesítéséért dolgoznak. Ennek az örökségnek egyik legfontosabb üzenete az összefogás, a szövetség-kötés.
– Határozottan kifejezzük – hangsúlyozta a frakcióvezető –, hogy tevékenységünk filozófiai meghatározottsága, értékválasztása a Szövetség a Jövőért Mozgalom mint egyesület és mint mozgalom alapító okirata, alapszabálya és politikai alapvetése. Ennek alapján hisszük, hogy ma már nem lehet kizárólag a hagyományos jobb- és baloldali választóvonalakból eredő régi prioritások alapján válaszokat keresni társadalmi bajainkra – mondta a képviselő, hozzátéve: olyan politikai kultúrát, mozgalmat kell teremteniük, amely a közélet iránt érdeklődő emberek, civil szerveződések számára egyénenként is az élet kiteljesedését jelenti, elindulást egy nyitottabb, élhetőbb társadalom felé vezető úton.
– A helyi önkormányzásban a szövetségkötés széles körű bázisa lehet egy-egy település sikerének, az átgondolt reális tervezéstől a megvalósításig. A Szövetség a Jövőért Mozgalom ebben kínál partnerséget, szövetséget, cselekvő közreműködést a polgárok érdekében – fejtette ki Demus Iván.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. sunnike 2010. május 6. 00:20
"A frakció tagjai munkájukat képviselői esküjüknek megfelelően végzik, mindenek felett Balassagyarmat fejlődéséért, az itt élők életminőségének javításáért"
Igen? És eddig miért nem tetszettek megtenni? Vagy hirtelen megvilágosodtak és fontos lett a városunk?
Vajon miért nem tudom mindezt elhinni?
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








