Mindenszentekre készül Salgótarján is

Mik ezek?
XA következőben bemutatjuk, hogy milyen felújításokat végeztek az elmúlt időszakban az önkormányzat támogatásával.
A mindenszentek előtti októberi hónap munkálatai a méltó emlékezésre való készülésről, felújításokról szólnak. A Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. (továbbiakban: VGÜ Kft.) a Foglalkoztatási Nonprofit Kft.-vel közösen elvégezte az utolsó fűnyírást és a szükséges bozótirtást Salgótarján megyei jogú város tulajdonában lévő 12 temetőben.
– Tekintettel a közelgő ünnepre a temetőket fokozottan és folyamatosan takarítjuk, illetve a megnövekedett hulladékmenynyiség miatt gyakoribb a temetők területén elhelyezett konténerek ürítése is. A 12 temető felügyeletét 11 fős gondnokság látja el évek óta – tudtuk meg a VGÜ Kft. munkatársától. Továbbá a kft. munkatársa felhívta a hozzátartozók figyelmét: – A balesetek és a túlzsúfoltság elkerülése érdekében a gépkocsijaikat az erre kijelölt parkolóhelyen hagyják és a temető területére ne hajtsanak be. November 1-jén, kedden délelőtt 12 óráig a mozgáskorlátozottakra ez a tilalom nem vonatkozik. Kérjük a tisztelt lakosságot a temetői rend betartására és a tisztaság megőrzésére.
– A régi központi temetőben 2010-ben elkészült a belső úthálózat felújításának és a csapadékvíz elvezetésének I. üteme önkormányzati forrásból. Jelenleg a régi központi temetőben a ravatalozó tetőfelújítási munkálatait végezik. Idén a zagyvarakodói részen kerítéscsere és pótlás I. ütemét valósították meg, amelynek köszönhetően megújult a kerítések egy része és új zárható kaput szereltek fel. Emellett ebben a temetőben idén, önkormányzati forrásból az ivóvízvezeték cseréje is megtörtént a szükséges szakaszon.
A baglyasaljai temető mellett 16 férőhelyes parkoló kiépítése és a feltáró útszakasz aszfaltozása valósult meg önkormányzati forrásból. A parkolók építésénél figyelembe vették a mozgáskorlátozott emberek speciális igényét, egy parkolóhelyet a részükre alakítottak ki. A műszaki átadás-átvételi eljárásra 2010. október 28-án került sor.
Korponai Tamás, a településrész képviselője nyilatkozatában elmondta: – Fontos lépés a városrész életében, hogy a baglyasaljai temető mellett sikerült a tereprendezést megvalósítani és parkolót létrehozni. Mindannyiunk örömére szolgál, hogy szeretteink sírjánál a mindenszentek ünnepén már kulturáltabb környezetben tudjuk tiszteletünket tenni.
A rónafalui temetőben tavaly új kapu készült, illetve a kerítés építése valósult meg. Zagyvapálfal-ván tavaly az alsó temető ravatalozója új tetőt és előtetőt kapott, idén terveik között szerepel a Zagyvapálfalva felső temető ravatalozó előtető-tető építésének megkezdése, amelyet a város támogatott.
Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere elmondta: – Nagy örömömre szolgál, hogy idén is méltóképp emlékezhetünk meg szeretteinkről. Évről évre szépítjük, infrastrukturálisan fejlesztjük a temetőket. A mostani felújításoknak köszönhetően a korábbi évekhez képest is még zavartalanabb lehet a temetőlátogatás, a halottakra való emlékezés. A városlakók régi igénye, hogy a régi központi temetőben újra álljon a Krisztus-szobor, ennek eleget téve, 2012-ben a terveink között szerepel annak visszaállítása.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








