Mesterházy: korrekcióra szorul a hatalomgyakorlás
Mik ezek?
X– A Fidesz egy teljesen új demokrácia, társadalom- és gazdaságpolitikai felfogást próbál bebetonozni. A kétharmad társadalom kárára az egyharmad társadalmat kedvezményezi – fogalmazott Mesterházy Attila, aki szerint a miniszterelnök által meghirdetett 29 pont a rosszabb egzisztenciával rendelkező, alacsonyabb fizetési kategóriában lévő családoktól elvesz, a jobb módúaknak pedig ad.
Erről szól a 16 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs, a minimálbér megadóztatása, s a 15 százalékos bértömeg-csökkentés a közszférában, amely több tízezer ember elbocsátását is eredményezheti. Félő továbbá, hogy a bankadó terheit a pénzügyi szektor áthárítja a lakosságra, ezért a szocialista párt kérte a kormányt, hogy akadályozza ezt meg. Amennyiben a köztársasági elnök aláírja az új médiatörvényt, amely közszolgálati médiumok irányítását egyetlen hatalmi központ, maga a miniszterelnök alá helyezi, az MSZP alkotmánybírósághoz fordul.
– Be akarják betonozni a hatalmukat, a saját képükre akarják formálni Magyarországot – hangsúlyozta Mesterházy Attila, aki kitért arra is: pozitívum, hogy a Fidesz-kabinet, s maga Orbán Viktor a 29 ponttal tulajdonképpen beismerte, igaza volt a Bajnai-kormánynak, amikor azt mondta, nincs más út, mint a pénzügyi stabilitás, valamint a feszes, takarékos költségvetés.
– Üröm az örömben, hogy az elmúlt négy évben a Fidesz mást mondott a választóknak. Illúziót keltettek a magyar lakosságban, s ez kezd szertefoszlani – tette hozzá az MSZP parlamenti frakcióvezetője.
A hatalomgyakorlás korrekciójának mikéntjére vonatkozó újságírói kérdésre Mesterházy Attila úgy válaszolt: ha a kétharmados többséggel rendelkező kormány nem gyakorolja az önkorlátozást, „Magyarország meg fogja védeni magát. A parlamenti kétharmad – bármennyire is szeretné a Fidesz ezt az érzetet kelteni – nem forradalom alapján állt össze, s nem jelenti a társadalmi kétharmadot”. Ha a kormányzat nem változtat ezen az irányon, ezt a parlamenten kívüli erők kikényszeríthetik, ők pedig a magyar választók.
Felkészült politikus a szocialista jelölt
– A Magyar Szocialista Párt városi szervezete néhány hónapja úgy döntött, hogy Dóra Ottót jelöli polgármesterjelöltnek az őszi önkormányzati választáson Salgótarjánban – jelentette be Boldvai László, Nógrád megyei pártelnök.
– Azért rá esett a választás, mert 2002 és 2006 között megyei közgyűlési elnökként bizonyította, hogy felkészült politikus, szakmailag van elképzelése az adott területről. Az ő elnöksége alatt épült meg például másfélmilliárd forintos beruházással egy 150 férőhelyes szociális otthon Baglyasalján. A városi önkormányzatban, ellenzékben is igazolta, hogy felkészültsége nem csak a tagadásból áll, hanem alternatívák megfogalmazására is képes. Bízunk benne, hogy képesek leszünk visszavenni és újra baloldalivá tenni Salgótarjánt. A célkitűzésünk tehát, hogy újra szocialista polgármestere legyen a megyeszékhelynek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. tarjani 2010. június 21. 10:57
...aztán ne csodálkozzon a miniszterelnök úr, ha az ő anyját szidó falfirkák és "Orbán mondjon le" tüntetések , valamint újab népszavazások lesznek...
Tulajdonkáéppen ugyanott folytatja, ahol Gyurcsány abbahagyta, csak sokkal pofátlanabbul.
TEssék mondani, földijeim, hol van ilyenkor az "Önök Számonkérhető Képviselője"? Csak nem Orbán mögött guggol kinyújtott nyelvvel?
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








