Mentőöv a Madách Társaságnak
Mik ezek?
XAz 1993 óta szimpóziumokat tartó és a már 65 Madách-kötettel büszkélkedő csoportosulás bevételei jelenleg olyan szűkösek, hogy nem tudják fenntartani a volt vármegyeházán 2005. január 1-je óta bérelt szobájukat, amely vendégszobaként és Madách-archívumként is működik.
Mint azt a társaság elnöke, Andor Csaba elmondta: a kedvezményes áron bérelt szoba ára az inflációnak megfelelően évről évre magasabb, míg a bevételeikről ugyanez már nem mondható el. Havi átlagban a bérleti díj és az üzemeltetési költség együttesen mintegy húszezer forint, közben gyakorlatilag minden támogatási lehetőség megszűnt, s az irodabérlet mellett fizetniük kell a könyvelésért is, de a postabélyegtől kezdve a számítástechnikai eszközökig sok minden tartozik a működési költségek sorába.
– Most is arról van szó: menynyire fontos a városnak Madách? Csak a szavak szintjén, vagy a folyamatos kutatómunkát is támogatva? – vetette fel a kérdést az elnök, utalva az 1980-as években a városból Győrbe került híres Szabó József-féle Madách gyűjteményre is.
A cikk nyomán Csach Gábor alpolgármester megbeszélést kezdeményezett Andor Csabával, s a városvezetés nevében felajánlotta: a társaság ezentúl ingyen használhatja a szobát.
– Balassagyarmat jelenlegi vezetése nem csak szavakban, hanem tettekben is a Madách- és Mikszáth-kultusz éltetője. Ezt tükrözi, hogy elértük: 1970 után 2009. január 1-jével visszakerült az irodalomtörténeti gyűjtőkör, a csesztvei és horpácsi emlékház felügyelete és a Madách-Mikszáth gyűjtemény a Palóc Múzeumba – mondta az ügy kapcsán az alpolgármester, hozzátéve: a megyei önkormányzattal közös projektet dolgoztak ki és közösen pályáztak az Aninger-ház megújítására, egy Európában egyedülálló intézmény, a Nógrádi Identitás Ház létrehozására, amelynek fontos alkotórésze a Madách-kultusz ápolása és a kutatómunka elmélyítése.
– Az előző önkormányzat által kötött bérleti szerződés módosításával egyetért a városvezetés, annak érdekében, hogy a társaság ingyenesen juthasson az említett kutatóhelyhez. Csach Gábor kiemelte: az önkormányzati vezetőknek és lokálpatriótáknak elemi kötelességünk, hogy ha bírják, kompenzálják a civil szervezetek egyre nehezebb anyagi körülményeit.
– Madách és Mikszáth védjegye Balassagyarmatnak, e tekintetben természetes prioritást élvez minden velük törődő komoly tudományos tevékenység. Sajnálom, hogy nem keresett meg minket előbb e kérésével Andor úr, akkor nem lett volna szükség a médián keresztüli segélyhívásra, hiszen evidens, hogy a jelenlegi városvezetés elkötelezett a Madách-kultusz ápolásában. A jó hangulatú beszélgetésen örömmel konstatáltam, hogy a Madách Társaság partner lesz nem csak a helyben maradásra, hanem a nyolcvanas évekbeli fiaskó feloldására, több kisebb gyűjtemény és Szabó József püspök Madách-gyűjteményének visszaszerzésére. Ennek a gyűjteménynek a Győrből való visszaköltöztetése a jelenlegi városvezetés következő ciklusbeli programja irodalomtörténet-ügyben.
Ami a kulturális örökség kérdését illeti: nem hagytunk fel az 1950-ben a főváros raktáraiba söpört hagyatékaink visszaszerzésével sem, legyen az a Nagy Iván könyvtár, az ellopott vármegyeházi festmények, vagy más letétbe helyezett műtárgyak kérdése – szögezte le Csach Gábor.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
SKSE | Salgótarján | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Rendőrségi hírek | Bulifotók
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Lavajné Dóka Éva | Lombos István | Medvácz Lajos | Rozgonyi József | Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet | Sisák Imre | Szabó Jenő | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos | Varga Béla | Walke Károly
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


