Lemondott a „Józsi” igazgatója
Mik ezek?
XA Nógrád Megyei Hírlaphoz eljuttatott levelében döntésének miértjeiről, és a mögötte hagyott húsz hónapról ír – ezúttal – az olvasóközönségnek.
Levél a Közönséghez
Mintegy húsz hónapja, hogy köszöntöttem a József Attila Művelődési és Konferencia-központ honlapján Salgótarján közönségét, s máris itt a leköszönő „szép üzenet”. Engedjék meg, hogy meganynyi újítás, pezsgés, sikeres és próbálkozás-jellegű rendezvény után megköszönjem Önöknek, hogy felkeresték a művelődési házat rövid, de – remélem–, annál emlékezetesebb működésem alatt.
Törekedtem arra, hogy 16 éves drámapedagógiai tevékenységemnek komoly eredménye legyen. Főiskolai, és mindkét egyetemi diplomamunkámat ebben a témakörben és szakmában írtam. Ezért álmodtam meg Salgótarjánba a minőségi színházat. Azt akartam elérni, hogy ne kullogjunk a többi város után, hanem itt is beindulhassanak nívós, újszerű, válogatott, tehetségekkel teletűzdelt színházi bérletsorozatok, amelyeket a saját ízlésem és a tanult szempontok alapján válogatok össze úgy, hogy jobbára előzetesen megnézem az előadásokat. Bízom abban – a visszajelzések alapján –, hogy elnyerte tetszésüket a repertoár. Külön köszönöm a szponzoroknak, hogy 2,6 millió forinttal járultak hozzá, hogy ilyen értékes színdarabok kerülhettek ebben a két idényben a színpadra!
Nagyné Hajdú Györgyi
Első ízben valósult meg nyolc órás monstre koncerttel nálunk a Magyar Dal Napja, két ízben is jöttek a környék színjátszói a „Kultúrházak éjjel-nappal” országos rendezvénybe való kapcsolódásunk révén. Rock koncertek, főként fiataloknak szóló programok az egész évben a támogatás nélkül működő TÉLI ÉS NYÁRI KERTBEN. Itt megtaláltuk az év főszakácsát, indián várat és sok-sok minden mást „kézműveskedtek” a gyerekek hétvégéken és a szünetben. Drámapedagógiai képzést indítottunk el neves szakemberekkel. Húszmilliós elvonásunkat aligha érezte meg a város lakossága, s még jócskán hozzátettünk: megnyertünk a kezdeményezésemre konzorciumban egy hetvenegy milliós uniós pályázatot, „Palóc ládafiók” címmel. Ez által folytathatjuk a drámás programokat, krízis-kezelést vállalunk, info-pontokat építünk, a kiscsoportjaink működése is fellendülhet, de képzés és táborozás is megvalósul a kétéves projektmunka során. Hátrányos helyzetűeket éppúgy céloz, mint tehetségeket.
Hittem abban és küzdöttem érte, hogy a fiatalok magukénak érezzék az intézményt, legyen hová betérniük, s jól érezzék magukat hétről hétre. Ugyanígy a civilek, akik nélkül nem város a város. Programjaik megélénkültek: érezték, szeretettel, szívélyesen fogadjuk, mindenben segítjük őket. Miért is köszönök hát el, ha minden leírt szó igaz? Azért, mert valaki, akinek kilétét nem ismerem (nem ismerhetem), újra felvetette egy hivatalos levélben, hogy a szakmai gyakorlatom nem megfelelő, nincs öt éves. A pályázat beadásakor valamennyi jogviszonyként, mint kiscsoportvezető, megfeleltem.
Most, másfél évnyi, napi 12 órás munkavégzés, bizonyítás, lelkes működés után kérdőjelek akadtak irányomban. S ha akadtak, nincs miért folytatnom. Az elkötelezettségem, a teljesítményem valószínűleg nem volt elég. Így búcsúzom hát a közönségtől, akik nap mint nap megállítanak köszönettel és gratulációval a piacon, a város utcáin : én köszönöm, hogy megtisztelték jelenlétükkel, dörgő vastapssal a rendezvényeinket. Bizakodom, hátha lesz még egyszer folytatása. Addig is hasonló, szép élményeket kívánok a „Józsi”-ban!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. tarjani 2010. december 11. 11:43
Elmorzsolok egy könnycseppet.
Szegény, annyit kellett dolgoznia, hogy teljesen belefáradt.
Most lesz nagy kovászbana város, nehéz lesz megint olyan "rátermett" embert találnia, aki elvállalná a Reklámiroda vezetését. -
1. miss vidék 2010. december 10. 20:29
ahahhahaha! mielőtt valaki elsírná magát érdemes átfutni a kinevezés előzményei is:
http://igazat.blogspot.com/
jobb cím lehetett volna talán a: Bukott a butikos
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








