Kosárlabdázunk vagy politizálunk?
Mik ezek?
XDániel Tamásnak, a salgótarjáni kosárlabdacsapat klubmenedzsereként, pozíciójából adódóan politikai célú megnyilatkozást nem kellene tennie. Ami a szóban forgó interjút illeti, ez egy nyílt mszp-s propaganda egy olyan egyesületi menedzsertől, akinek az önkormányzat az adófizetők pénzéből korábban nem látott mértékű támogatást ad. A Salgótarjánt tizenkét évig vezető szocialista éra néhány százezer forintos támogatásai eltörpülnek a jelenlegi 40 millió forint mellett. Ennél többet adni a mostani gazdasági helyzetben képtelenség és hiszem, hogy ezt a salgótarjániak éppoly tisztán látják, mint mi, felelős városvezetők.
Ahogy tisztán látják azt is, hogy Salgótarjánnak inkább ártott, mint hasznot hozott volna minden minket érintő szocialista tevékenység: akár a város, akár az ország élén tették is azt. Salgótarjánban 12, az ország élén pedig 8 évig gyakorolták hatalmukat, s a szocialista hozzáértést mára mindenki saját bőrén érezheti. Amit lehet, ők már tönkretettek, széthordtak, nem törődve mással, mint saját vagyonuk gyarapításával.
A milliárdos szocialista magánvállalkozók ahelyett, hogy ezer négyzetméteres villát építenek maguknak, hozzájárulhatnának inkább a város megsegítéséhez. Könnyedén támogathatnák akár a kosárlabda csapatot is. Nekik ez sokkal egyszerűbb lenne, mint a kormány által tönk szélére sodort önkormányzatnak, amiről az MSZP éppen most igyekszik lehúzni az utolsó bőrt is.
A kormány tevékenységéből és elvonásaiból fakadóan közel 1 milliárd forint hiányt kell ledolgoznia a városnak. Vagyis minden salgótarjáninak 25 000 Ft kárt okozott a kormány tehetetlenkedése.
Dániel Tamás nyilatkozatát olvasva összehívtuk Salgótarján vezetését. Többen hangot adtak abbéli nemtetszésüknek, hogy az adófizetők pénzéből olyan klubot támogassunk, amely nyílt pártpropagandát folytat. Döntés még nem született, hiszen elkötelezettek vagyunk a sport iránt, de mindenesetre az biztos: fontolóra vesszük, hogy milyen követelmények mentén adunk támogatást az egyesületnek. Mi, salgótarjániak jól ismerjük már a szocialista agitátorok tevékenységét.
Fenyvesi Gábor, alpolgármester
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 79 hozzászólás érkezett-
79. Emberke2 2010. január 22. 15:42
Csak az a baj, hogy a 40 milla amiről beszélnek az valójában 14!!!!!!
-
78. Pénz beszél? 2010. január 20. 10:29
'billykid'-nek igaza van, ő kimaradt az osztogatásból, ezért megsértődött, azt mondja: korrupció. 'billykid' minden bizonnyal a nem az áldoktor embere, ők sem próbálkoztak a megvesztegetésével, ebből a körből is kihagyták. :-(
-
77. billykid 2010. január 19. 16:51
Amikor 12 évig a szocik vezették a várost akkor aztán sok minden történt, akkor minden rendben volt. Akkor nem a büdös bolsik haverjai voltak pozícióban.Akkoriban nem a maszop-hoz tartozók 20 fillér támogatást sem kaptak.
Szegény Dánielnek tulajdonképpen mi a baja Fenyvesivel vagy a város vezetéssel, csak nem az hogy a zsebébe kellett volns dugni azt a 40 millát, amiből a kosarasoknak maradt volna 5 milla a többit meg szétdobja a kosaras alakatú haverjával a Dóra Jordan Ottóval. Dada! add meg mindenkinek amivel tartozol addig pofabe! -
76. kotzenlee 2010. január 19. 15:57
Hogy a városban nem történik semmi?
Már az is valami hogy a szocialisták nem tudnak lopni!!!
A kosár csapat 40 millája semmi?
Vagy már dadus azt is ellopta? -
75. -tarjani- 2010. január 19. 15:52
73: Ezt komolyan írtad?
Mindig kimondja, amire gondol?
Elég beteg gondolatai lehetnek, tudnék sorolni pár "emlékezetes pillanatot" a pályafutásából azon túl, hogy a doktori lebukása után posztján maradt és égeti tovább Salgótarján lakosságát... -
74. ember... 2010. január 19. 15:39
A Tisztasor című műsor egyértelmű propaganda-műsor, városi pénzen. Emellett a lehető legnagyobb mértékben demagóg - ezt mint jobboldali mondom...
-
73. meglátjuk... 2010. január 19. 09:40
Ez olyan jó, hogy mindig a városvezetést szidjátok, miközben az MSZP önkormányzati vezetőit sorba viszik el bilincsben. Nyugtassátok magatokat.
Az, hogy Fenyvesi mit vesz észre vagy mit nem, azt nem tudom. Egy biztos, hogy ő amióta politizál, mindig ugyanazt mondja, és mindig kimondja.
Nézzétek a Tisztasor műsort. Tök jó!
De a csalásokról:
Szerintetek normális dolog, hogy egy olyan emberre bízzuk az adófizetők pénzét, mint Dániel? Tartozik az egész országnak és Saab-bal jár.
Tudjátok, hogy lett kft-ből bt? Úgy, hogy felszámolást kezdeményeztek ellene, és gyorsan eladta? Ott hány milla ragadt benn?
Örüljön, hogy lyuk van a seggén. -
72. -tarjani- 2010. január 19. 09:03
BBB-nek igaza van.
Lehet, hogy Dániel Tamásnak nem kellene politizálnia, de Fenyvesi Gábornak sem, különösen azután, hogy azt sem tudja, doktor-e vagy sem.
Ilyen botrányok kellenek, hogy az emberek elfelejtsék, hogy Székyné trükközött a Tescoval szembeni telekkel, hogy ewz a mindenhez nagyon értő szakember, Fenyyvesi "nem tudta magáról, hogy doktor", és hogy négy éve semmi sem történik ebben a városban azon kívül, hogy minden fontos pozícióba a saját barátaikat ültették.
Fenyvesi sajnos a mellébeszéléseivel, hamis doktorijával lejátszotta magát. -
71. ember... 2010. január 18. 19:56
Egyáltalán nem lett "nemkívánatos" a csapat a Kecskeméttel vívott meccs után. A "Ki a f@szom az az Ivkovics" rigmus azóta olyan meccseken is felhangzik, ahol sem a Salgótarján, sem a Kecskemét nem játszik - ennyit erről az ügyről, mindent ne ferdítsünk azért el.
Ezek a nyílt levelek csak ártanak az egész városnak úgy ahogyan van. 65 miii - vel tudok egyet érteni, a jobboldal leggyengébb láncszeme a városban a "doktor", nem értem miért nem veszi ezt észre senki... -
70. kotzenlee 2010. január 18. 18:52
Dánielnek az fáj, hogy Székyné az egyesületnek utalta a támogatás összegét és nem dániel úr bt.-jének. Így nemsikerült annyi pénzt ellopnia mint egerben, vagy st-ban annak idején!!! Arról is nyilatkozhatna, hányszor vádolták meg gazdasági bűncselekménnyel (nem alaptalanul).Aki ismeri tudja, hogy szélhámos!Dóra barátjáról meg mesélje el, hogy mennyi közpénzt rámol fel havonta (kb 600 000) meg aregionálistól pár milla évente. A várostól pénzt és egyébb juttatást kb.
45 000 000 kapnak a kosarasok. A komcsik mikor adtak ekkora összeget és melyik más sportág sportolói kapnak ennyi támogatást a városban DADA? Mesélhetnél a simlis ügyeidről, legyál őszinte, utána vegyél bárkit is a szádra!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








