Kész a nagyiskola is

Mik ezek?
XBár még a költöztetés és az ünnepélyes tanévnyitó hátra van, Morgenstern Ferenc polgármester már tegnap beszámolt az öt települést érintő örömhírről a sajtó tudósítói előtt.
A karancslapujtői önkormányzat a Mocsáry Antal Körzeti Általános és Művészeti Iskola bővítésére és felújítására 406 millió forintot nyert el az ÉMOP-4.3.1/2F-2f-2009. pályázati forrásból. A projekt a két iskolaépület (Rákóczi út 70. és Petőfi út 13.) korszerűsítését célozta meg. A támogatáson felül a fejlesztéshez az önkormányzat 24 millió forinttal járult hozzá, az Önkormányzati Minisztérium „EU Önerő Alap” támogatás címén pedig 21 millió forinttal támogatta a beruházást. A kivitelezés Timmer Zoltán tervező (NOMBER Kft.) tervei alapján valósult meg, a projektmenedzseri feladatokat a KRF Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Zrt. látta el. A „kisiskola” átadására még 2009. novemberében sor került, jelenleg zajlik a „nagyiskola” épületének a felújítása. A kivitelező TREND Építő Zrt. július végére vállalta a befejezést, s teljesítette is azt – nyilatkozta Morgenstern Ferenc polgármester.
Az iskolaépületek színes külsőbe öltöztek, a hangulatos színek végigvonulnak a belső tereken, gyermeki vidámságot kölcsönözve az oktatási intézményeknek. A tantermek kialakítása, berendezése során a nevelők arra törekszenek, hogy minél barátságosabb és otthonosabb környezetben töltsék a gyerekek az idejüket. A beruházással egyidejűleg tartalomfejlesztés is megvalósult az intézményben, a TÁMOP 3.1.4-08. pályázat keretében kompetencia alapú oktatást vezettek be, amely a 20 éve meghonosított Zsolnai-módszer folytatásának tekinthető – tájékoztatott dr. Szondy Béla igazgató.
A társulás 5 településéről járó 400 diák és a nevelők az őszi tanévkezdéskor vehetik birtokba a nagyiskola épületét, az októberi ünnepélyes átadásra az önkormányzat az olasz és szlovák testvér-településének képviselőit is meginvitálja.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. wazowsky 2010. augusztus 12. 10:40
Ahol értenek hozzá ott el is készül iskolakezdésre. Ennyit jelent ha egy beruházásnak van gazdája. Bezzeg Tarjánban a Kodály sehol sem tart és ismerve az itteni szakértelmet lesz is vele néhány probléma.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








