Jutalmazták a kiválóságokat
Mik ezek?
XHoles Imre mint a takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója és a kuratórium elnöke üdvözölte a résztvevőket, s elmondta: a bank igyekszik a közélet, a kultúra, a sport aktív résztvevője lenni, nem egy alapítványt működtet, és sokat tesz a Cserhát népének mindennapjaiért.
Az év orvosa ezúttal dr. Gömöri Katalin, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet aktív pulmonológia osztályának osztályvezető főorvosa lett lelkiismeretes, odaadó munkájáért. Az év egyházi tisztségviselője címet dr. Stella Leontin balassagyarmati kanonok, plébános kapta meg a hívek és a város iránti elkötelezettségéért. Az év rendőre kitüntető címben Révész Ákos rendőr alezredes, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság vezetője részesült élethivatásként végzett munkájáért. Az év tűzoltójává Pásztor János tűzoltó törzsőrmestert választották, aki érsekvadkerti tevékenysége során életet is mentett. Az év pedagógusa Lengyel Péter balassagyarmati festőművész, rajztanár lett kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért, valamint a rétsági Kozák Katalin néptáncoktató magas szintű kulturális tevékenységéért.
Az év sportolója a hegyikerékpáros Dósa Eszter, a Vitalitás SE sportolója, aki hazai és nemzetközi viszonylatban is a sportág élvonalába tartozik. Az év polgármestere Illés Kálmán, Szente község polgármestere, aki valóságos ékszerdobozt varázsolt kicsiny falujából. Az év sportvezetője Babcsán Tibor, a Babcsán Művek Sportklub menedzsere, edzője a futball iránti elkötelezettségéért. Ugyanebben a címben részesült Gaál Dénes, a BSE Palóc Farkasok Utánpótlás Sportegyesület elnöke kiemelkedő sporttevékenységéért. Az év vállalkozója Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója lett a régió egyik legstabilabb vállalkozásának vezetéséért. Az év együttese címet a harminc éves Balassagyarmati Kamaraegyüttes kapta meg Balassagyarmat zenei életében való meghatározó szerepéért.
A díjátadást Holes Imre a díjazottakkal folytatott közvetlen hangú beszélgetései kísérték. Tartalmas kulturális műsort adott a balassagyarmati Exultet együttes, a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola modern tánccsoportja, a rétsági Kereplő Gyermek Néptáncegyüttes, a nyírjesi Ridens iskola tánccsoportja, Kozák Katalin, Major Lászlóné és Végh Gyula, Varga Ivett, valamint a Balassagyarmati Kamaraegyüttes.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. sunnike 2012. február 28. 20:28
Ha szeretné tudni, hogy milyen is egy lelkiismeretes, odaadó orvos, akkor keresse fel Dr. Küronya Zsófiát az OOI-ben és tanuljon tőle, igaz nem bájolog és nem nyájaskodik álszenten, hanem korrekt módon mind szakmailag, mind emberileg maximálisan odafigyel a betegire. Neki köszönhetem az édesanyám nagyon jó eredményeit és nem Gömörinek...,
Ja amúgy kérdezném, aki nem kíváncsi a betegére és nem törődik vele, csupán papíron veszi gondozásba, az vajon miért is kiváló?? -
1. sunnike 2012. február 28. 20:06
"Az év orvosa ezúttal dr. Gömöri Katalin, a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet aktív pulmonológia osztályának osztályvezető főorvosa lett lelkiismeretes, odaadó munkájáért."
Lelkiismeretes??? Odaadó??? Gömöri???
Egy olyan orvos, aki 3 hétig nem áll szóba a rákos beteggel, majd utána csak annyit közöl, hogy hová tudják irányítani???? Legkevésbé sem törődve azzal, hogy a műtét után 6 héten belül meg kell kezdeni a kezelést és előtte még CT vizsgálatra is szükség lenne.
A plafon nem reped még, tessék mondani?!
Gratulálok...., ismét sikerült lejjebb csúsznia a városnak az emberség és a becsület lejtőjén. Van még lejjebb is??
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Lombos István | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




