Igazgatót találtak, nyugalmat nem
Mik ezek?
XA városi közgyűlés legutóbbi ülésén arról is tájékozódtak a jelenlévők, hogy szakmai bizottság véleményezte a jelentkezéseket, s megállapította, hogy bár mindegyik jelölt rendelkezik a munkakör ellátásához szükséges képzettséggel, illetve iskolai végzettséggel, azonban Lőrincz Melinda, Somoskői Rita, Csomorné Dávid Anikó és Kojnok Nándor esetében nincs meg az ötéves szakmai gyakorlat. Ez utóbbi előírásnak egyedül Nagyné Hajdu Györgyi pályamunkája felel meg.
Az előkészítő testület egyebek mellett megállapította: közművelődési „előéletének” pozitívuma, hogy több éve elkötelezett az amatőr színjátszás és a drámapedagógia iránt, több csoportot vezetett, tanított ennek szellemében. Ezek mellett előadásokat rendezett, és több sikeres színjátszó közösséget formált. A pályázati programjában leírtak szerint fejleszteni kívánja a színházművészeti vonalat, a városrészi művelődési intézményekben a közművelődési tevékenységet, illetve teret szeretne adni a helyi, alternatív színházi törekvéseknek.
– Jogszerű volt-e minden elemében az előkészítő munka, az eljárás? Dóra Ottó kérdésére dr. Kádár Zsombor , jegyző „igen”-je volt a válasz.
Kojnok Nándor szakmai gyakorlata miért nem érte el a szükséges mértéket? Ezt Méhes András tudakolta, a feleletet szintén a jegyző adta meg. Tájékoztatott arról, hogy mely előírások hogyan rendelkeznek, s egyebek közt jelezte, egyrészt a felsőfokú szakirányú végzettségnek, valamint az intézmény alaptevékenységének megfelelő munkakörben korábban eltöltött idő fogadható el gyakorlatként, s ezt még egy minisztériumi állásfoglalás is szigorítja. A jelenlévő Kojnok Nándor megkérdezésével tisztázódott az esetében figyelembe vehető egyik időszakkal kapcsolatos „vitatott pont.” Molnár Károly a már említett bizottság döntésének szakszerűségét feszegette.
Fenyvesi Gábor, e testület vezetője leszögezte, igen körültekintően jártak el és jogszerű döntéseket hoztak. Ahol arra szükség volt, a hivatal és jogászok véleményét is kérték. Igent mondott az alpolgármester Dóra Ottónak arra a felvetésére, miszerint a bizottság két szakértő tagja nem, míg a három nem közművelődési szakember támogatta a napirendre került javaslatot. Ercsényi Ferenc megjegyezte: nem mindig a legobjektívebb elvi alapokon születik meg egy-egy döntés, a közgyűlés óhatatlanul megsért embereket, ami senkinek sem jó.
Székyné dr. Sztrémi Melinda, polgármester az ellen emelt szót, hogy az ellenzék pártpolitikai alapon közelítsen személyi kérdésekhez. Simon Tibor részben arra mutatott rá, hogy a kulturális terület is túlszabályozott, másrészt a pályázat feltételeit nem az önkormányzat szabta meg. Hozzátette: senki ne keressen politikai okokat a döntések mögött, s tegyék lehetővé, hogy végre nyugodt körülmények között dolgozhasson a művelődési intézmény.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. igazat 2009. április 17. 15:22
igazat.blogspot.com
ifj. Kojnok Nándor nyílt levele a Nógrád Megyei Hírlapból (hátha itt nincs fent...) -
2. palacsintaskiraly 2009. április 10. 09:25
Kedves előttem szóló!
Semmi gond nincs itt, ebben a városban is meg elhet tenni mindent. Egy országnak és nem tudom hány párttagnak fel sem tűnt, hogy a miniszterelnök lemondása jogellenes volt. Nem ismer a jog ilyet,amit GYF csinált. Még a nagyokos SL-nek se. Vagyis egy nagy jogellenes dolgot csinálnak most legálisan országunk vezetői. Innentől kezdve ilyen piszlicsáré megyei jogú városi dolog engem már nem is izgat! :0 -
1. Kacsák 2009. április 7. 13:55
Hírlapi kacsa: 'Ötből négy pályázó nem felelt meg a feltételeknek a József Attila Művelődési- és Konferencia Központ magasabb vezetői posztjának betöltésére meghirdetett pályázaton.'
Szégyen, hogy találtak olyan újságírót, aki ezt le merészelte írni - azt meg nem, hogy a kiválasztottnak nincs szakmai gyakorlata.
Tóth Csaba neve megint felbukkant, most, Radácsi Lászlóval együtt igazoltak kétes értékű szakmai gyakorlatot.
Ámí nem tűnt fel az újságírónak, de a város jegyzőjének sem. Megtévesztették a város vezetőit, a képviselőket, a város polgárait? Megint csaltak?
Sztrémyné dr. bizonyára elégedett, Ő nem takarékoskodik autókat, bútorokat, hordozható számítógépeket vesz, saját csapatot épít, az adófizetők pénzén.
Sírva vigadunk?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








