Ha elkölteni nem tudják, hogyan szerzik meg?
Mik ezek?
XElmaradt fejlesztések kapcsán a fideszes politikusok érdekérvényesítő képességét bírálta a minap tartott sajtótájékoztatón Boldvai László, a Magyar Szocialista Párt Nógrád megyei elnöke, országgyűlési képviselő.
Boldvai László arra emlékeztetett: a közelmúltban Nógrád megye és Salgótarján önkormányzata is elfogadott egy határozatot, amelylyel a nemzeti fejlesztési miniszterhez és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez fordulnak. Ebben azt kérik, hogy az észak-magyarországi régióra kiírt turisztikai pályázatot úgy módosítsák, hogy abba szűkebb hazánk vállalkozásai is beleférhessenek.
– Ezen irományok címének azt is adhatták volna, hogy „saját alkalmatlanságunk bizonyítványa” – hangsúlyozta Boldvai László, hozzátéve: a Nógrád megyei önkormányzat elnöke, Becsó Zsolt a vezetője, Salgótarján polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda pedig az oszlopos tagja volt a területfejlesztési tanácsnak. Tőlük függött, milyen kiírás születik.
A szocialista honatya kitért arra is, hogy szűkebb hazánk „elveszítette” a 21-es főút négynyomsávúsítását, amely leghamarabb 2016-ban folytatódhat – noha a Bajnai-kormány egymilliárd forintot költött a beruházás megtervezésére, az uniós források között pedig harmincmilliárd forintot különítettek el a megvalósítására.
A két említett fideszes parlamenti képviselő a választási kampányban még a Salgótarján és Hatvan közötti vasútvonal korszerűsítéséről, illetve a salgótarjáni öblösüveggyár kormányzati segítséggel történő megmentéséről beszélt – ezekre azonban egy forint állami forrást sem tudtak kilobbizni.
Boldvai László azt is elmondta, hogy három és fél éve Salgótarján három és fél milliárdos keretet kapott a belvárosi rekonstrukcióra. A huszonhárom megyei jogú város közül huszonegy már befejezte a beruházást, egy éppen dolgozik ezen, s egy még el sem kezdte. Ez utóbbi a nógrádi megyeszékhely.
– Ha az sem megy, hogy meglévő forrást elköltsenek, akkor hogyan lehet azt elvárni, hogy megszerezzenek pénzeket, idehozzanak fejlesztési forrásokat? – vetette fel Boldvai László, aki szerint a beruházások elmaradása különösen azért tragikus, mert a befektetők 2014 után Salgótarjánt nem tüntetik fel a térképeiken.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








