„Fogjuk meg egymás kezét!”
Mik ezek?
XA kilencedik testvérváros – a romániai Urikány – képviselői nem tudtak jelen lenni a rendezvényen. A sokszínű, reprezentatív programot szombaton gálaest koronázta meg a József Attila Művelődési és Konferencia-központban.
A testvérvárosi találkozó első részében a vendégek Salgótarján és környéke nevezetességeivel ismerkedtek. A kínai Tongren és Salgótarján vezetői sajtótájékoztató keretében jelentették be együttműködési szándékukat. Péntek este a Hotel Salgóban díszvacsorát és művészeti bemutatót, hangulatos táncházat szerveztek a vendégek számára, akik szombat délelőtt a ritka szép panorámát nyújtó Kakuk Lovasudvarban a Salgótarján Díjáért első ízben megszervezett díjugrató versenyt élvezhették. Délután vendég és helyi együttesek, csoportok a Fő téren adtak ízelítőt tudásukból a város nagyközönsége előtt.
Székyné dr. Sztrémi Melinda salgótarjáni és Stetco Cornel Remus borsai polgármester ez alkalommal írta alá a testvérvárosi megállapodást
A művelődési központ színháztermében rendezett testvérvárosi gálaesten Székyné dr. Sztrémi Melinda Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő köszöntötte a delegációkat, a meghívottakat. Örömét fejezte ki, hogy a salgótarjániak külföldi barátaikkal együtt emlékezhetnek meg a várossá nyilvánítás kilencvenedik évfordulójáról. Kifejtette: minden eddig városvezetés fontosnak ítélte, hogy kialakítsa, ápolja a testvérvárosi kapcsolatokat s a mind szélesebb körű együttműködést realizáljon.
A testvérvárosi találkozóra érkezett delegációk vezetői a József Attila Művelődési és Konferencia-központban rendezett gálaesten
– Az ilyen jó szellemű, őszinte emberi kapcsolatok kell, hogy jellemezzék Európát. Ezek erősítése érdekében fogjuk meg egymás kezét – mondta a polgármester és utalt arra, hogy a romániai Borsa városával – ahonnan tragikus végső útjukra indultak az 1944. január 13- lavinaomlás salgótarjáni áldozatai – itt és most pecsételik meg a korábbiakban előkészített testvérvárosi megállapodást. Székyné dr. Sztrémi Melinda ünnepi köszöntőjét követően a delegációk vezetői fejtették ki gondolataikat. A kínai és besztercebányai delegáció már elutazott, így elsőként a finn Vantaa-ból érkezett Seija Puha, a városi tanács alelnöke kapott szót, aki magyarul mutatta be ki az 1977-től ápolt testvérvárosi kapcsolatok főbb jellemzőit.
A következőkben Krystian Tomala alpolgármester a lengyelországi Gliwicéből, Barbara Paron polgármester az olasz Vigarano Mainardából, dr. Alexandra Pivková polgármester Losoncról, Robert Belko alpolgármester Fülekről és Stetco Cornel Remus polgármester Borsáról szólt az ünneplőkhöz. Barbara Peron bejelentette, hogy mivel az olaszországi Brindisiben gyermekáldozatot is követelt egy robbantás, a zenekaruk nem lép fel a műsorban. Székyné dr. Sztrémi Melinda kérésére a gálaest résztvevői egyperces néma főhajtással osztoztak az itáliaiak gyászában. Az úgymond hivatalos aktus befejezéseként Stetco Cornel Remus és Székyné dr. Sztrémi Melinda ünnepélyes külsőségek közepette, népviseletesek közreműködésével aláírta Borsa és Salgótarján testvérvárosi együttműködésének dokumentumát, majd kicserélte a két város zászlaját.
A külföldi és helyi művészeti csoportok a Fő téri színpadon szórakoztatták a nagyközönséget
A második műsorrészben a testvérvárosok művészeti együttesei mutatkoztak be. Elsőként a házigazda Nógrád táncegyüttes lépett a színpadra kisterenyei fonójelenetével. A szép viseletű borsai Colibri együttes vidám kedélyű műsora a néptánc és a modern tánc ötvözetét tükrözte. Az „Az a szép…” című dalt magyarul is elénekelték. Az 1990-ben alakult és már sok országot is megjárt besztercebányai Maticiarik gyermektáncegyüttes ugyancsak kedves – tánc, játék – összeállítást mutatott be. A Fülekről érkezett, a palóc hagyományokat ápoló Rakonca ifjúsági együttest a salgótarjáni Folt zenekar kísérte. A losonci Temperament cimbalomzenekar klasszikus zenei végzettségű tagjai a szlovák folklórkincsből éppúgy merítettek mint a világzenéből. A lengyel Gliwice Salake csoportja sajátos módon ír tánccal kedveskedett a közönségnek. A gálaestet amolyan slusszpoénként a szintén losonci Traditional Dixie Stompers hangulatos műsora zárta.
Vasárnap a testvérvárosi találkozó vendégeinek egy része nézőként vagy közreműködőként kapcsolódott az első Palócföldi táncháztalálkozóhoz a városi sportcsarnokban. A vantaai delegáció evangélikus ünnepi istentiszteleten vett részt. Valamennyi küldöttség sok élménnyel, kellemes benyomásokkal, új barátságokkal, emberi kapcsolatokkal gazdagodva távozott a vendégszeretetüket minden apró mozzanatban kimutató salgótarjániak köréből.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




