Drasztikusan csökken a képviselők száma
Mik ezek?
XA helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény (amely az azonos című 1990. évi LXIV. törvényt váltja fel) úgy rendelkezik, hogy a helyi (területi) választási iroda vezetője – a lakosságszám alapján – július 14-ig határozatban állapítja meg a települési (megyei) képviselő-testület tagjainak számát.
A megyei önkormányzati képviselőket a választópolgárok megyei listán választják. A választás tekintetében a megye egy választókerületet alkot, amelynek nem része a megyei jogú város.
Dr. Barta László, a Nógrád Megyei Választási Iroda vezetője 15 főben határozta meg a megyei közgyűlés képviselőinek számát. Közleményében kitért arra: a 2010. évi L. törvény szerint a megyei közgyűlés tagjainak számát a megye lakosságszáma alapján kell meghatározni úgy, hogy 400 ezer lakosig minden 20 ezer lakos után egy képviselő, de legalább 15 képviselő választható.
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által közölt, 2010. január elsejei adat szerint szűkebb hazánk lakosságszáma – vagyis az érvényes lakóhellyel, illetve ennek hiányában érvényes tartózkodási hellyel rendelkezők száma – 210 372 fő.
Dr. Barta László közleményében rámutatott: a fentiek szerint elvégzett osztás eredményeképp a hányados 10,52 lenne, ezért a közgyűlés képviselőinek számát a „de legalább 15 képviselő (...) választható” fordulat szerint kell meghatározni. Mindez azt jelenti, hogy a 2010 és 2014 közötti ciklusban nagyjából kétharmadával csökken a megyei közgyűlés képviselőinek jelenlegi, negyven fős létszáma.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
SKSE | Salgótarján | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Rendőrségi hírek | Bulifotók
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Lavajné Dóka Éva | Lombos István | Medvácz Lajos | Rozgonyi József | Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet | Sisák Imre | Szabó Jenő | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos | Varga Béla | Walke Károly
Napi horoszkóp
-
Határozottan intézi ügyeit. Megérzései jók, ezáltal sikerre viszi dolgait. Megjelenésével, stílusával hódít. Csodálatra számíthat.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



