NPORT

A választás tudatosan történt, hiszen mindegyik epizódban szerepelt a vendég, Bitskey Tibor. A Kossuth-díjas színművész – meg sem várva, hogy a házigazda, Székyné dr. Sztrémi Melinda vegye át a szót – „in medias res” kommentálta a filmrészleteket.

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Nekem szerencsém volt, csupa olyan filmben játszhattam, amelyiket megnézett és kedvelt a közönség. 1953-ban a Rákóczi hadnagya nemcsak itthon volt meggyőző siker, hanem külföl- dön is: rekordszámú – mintegy hatvan – ország vásárolta meg.
Az 1955-ös készült „Egy pikoló világos” viszont mindmáig azért fontos számomra, mert az első realista filmnek számított, amelyben – akkoriban igazán szokatlan módon – negatívumokat is el lehetett mondani. A magyar irodalom klasszikusainak regényeiből készült filmjeimet manapság is rendre műsorra tűzik különböző évfordulókon, ezért amolyan ünnepi színésznek számítok. Egyébként is romantikus alkat vagyok, s a rendezők – Apáthi István, Egri István, Gellért Endre, Kazimír Károly, Szendrő József és mások – ezt észrevéve osztottak rám emlékezetes szerepeket.
Voltam például Vejnemöjnen a finnek népi eposzában, a Kalevalában, Corneillle Cid-jében és Illés Endre–Vass István Trisztán című drámájában pedig a címszerepet játszottam. Ez utóbbi alakításomat egy harminc év körüli férfi tizenhárom alkalommal nézte meg – emlékezett vissza Bitskey Tibor, s miután kérdezőpartnere arra is kíváncsi volt, hogy miként lett egyáltalán színész, hogyan alakult pályakezdése a továbbiakban is sokat beszélt a régi időkről.

Elmondta, hogy magas színvonalon oktató, demokratikus szellemben nevelő középiskolában, a budapesti fasori evangélikus gimnáziumban érettségizett, s bár már diákkorában is gyakran szerepelt versmondóként, építészmérnök szeretett volna lenni. A család helyzete azonban a ’40-es évek végén másként alakult és így keresőfoglalkozás után nézett. A Vasas Sportclub – ahol atletizált – elnöke segítette hozzá egy tisztviselői álláshoz a Béke Szállóban. Ott egy kulturális rendezvényen látták meg későbbi pályatársai – Görbe János, Somló István, Turgonyi Pál – s addig nem nyugodtak, amíg be nem iratkozott a színház- és filmművészeti főiskolára, ahol 1953-ban szerzett diplomát.

Már másodéves korában leszerződtette a Magyar Néphadsereg Színháza, s volt időszak, amikor egyszerre volt főiskolás, színész és katona. Később a Nemzeti Színház, a Vígszínház és a Thália Színház tagja lett. Pályafutása során azonban őszintesége, szókimondása következtében elő-előfordultak hiátusok, szünetek is.

Arra a kérdésre, hogy kik a kedvenc költői, melyek voltak a különösen kedves szerepei, Bitskey Tibor sajátos módon válaszolt. Először Rostand Cyrano de Bergerac című darabjából, majd a már említett Trisztánból idézett hosszas monológokat. Ez bizony – tekintve, hogy mintegy fél évszázada játszott ezekben az előadásokban – nem volt kis teljesítmény! Persze – mint mondta – csak a jó művek részletei maradtak meg emlékezetében. Ami pedig a költőket illeti hosszú a sor, Csokonaitól kezdve Petőfin, Kosztolányi Dezsőn, Babits Mihályon, Tóth Árpádon át Dsida Jenőig – akiknek a verseit kivált szereti, de a szívéhez igazán közel Szabó Lőrinc áll, akitől a Tücsökzenéből és A huszonhatodik év című szonett-koszorúból rögtönzött is néhány, ugyancsak nem rövid részletet.

A beszélgetés során természetesen szó esett a színművész családjáról is, főként mert második felesége salgótarjáni kötődésű. Az utóbbi években Bitskey Tibor gyakran szerepelt az Evangélium Színházban, a közelmúltban pedig a Balázs Péter vezette Szigligeti Színházban lépett fel többször is. Jelenleg is részese a Szolnokon készülő Bánk bánnak, amelyet – Székyné dr. Sztrémi Melinda ígérete szerint – meghívnak majd Salgótarjánba is.

A „Beszédes esték” programja ezúttal köszöntéssel fejeződött be, tekintve, hogy a neves vendég szeptember 20-án töltötte be nyolcvanadik életévét…