Bérlakásokat érintő komoly lépések
Mik ezek?
XAz 1290 lakásból tavaly szociális alapon 899-et, pályázat útján, azaz piaci alapon 124-et adott ki az önkormányzati cég. Közgyűlési határozattal döntöttek 13 bérlakásról, bérlőkijelölési joggal pedig további harminchatot adtak ki. Jelenleg 218 üres lakást és 120 lakásigénylőt tartanak nyilván.
Problémát jelent azonban, hogy a üres lakások jelentős része lakhatatlan, mert az előző bérlők tönkretették azokat, felújításukra pedig nincs pénz. Az üres komfortos és összkomfortos lakások bérbevételére viszont a lakásigénylőknek nincs elég jövedelme.
– A hátralék-ügyintézésben az elmúlt évben 872 eljárás indult, 61 esetben jogerőssé vált a felmondás, tizenegy esetben pedig a kilakoltatás – fogalmazott az igazgató. Az önkormányzat csak a tavalyi évben több mint harminchétmillió forintot fizetett ki szociális, tizenkét és félmillió forintot pedig adósságcsökkentési támogatásként. A bérlakások további kiadásokat jelentenek, hiszen felújításra, karbantartásra majdnem harmincnyolcmilliót költöttek. Emellett a nem lakás célú szektorból képződött nyereséget, azaz több mint hatvanhatmillió forintot az önkormányzati lakások fenntartására és üzemeltetésére fordítottak.
A Bajcsy-Zsilinszki és Zemlinszki úti kolónialakásokra már több éve érvényes bontási határozattal rendelkezik az önkormányzat
Mint ismeretes ez év elején lakbéremelésről is döntött a közgyűlés. Harminc százalékkal növelték a bérleti díjakat a kolóniák és a szórványban elhelyezkedő önkormányzati bérlakások esetében. Nem emelkedett a Garzonházban élők lakbére és mindössze tíz százalékkal növelték az egyéb önkormányzati lakások bérleti díjait. Tatár Csaba elmondta, a kolóniák esetében azért emelték meg jelentős mértékben a lakbért, mert a kis alapterületű, komfort nélküli lakásokért öt-hatezer forintot fizettek a bérlők és ez az összeg messze nem fedezte a fenntartási költségeket.
Mint kiderült a felújításra, karbantartásra költött pénzek jelentős részét a kolóniákra fordították, hiszen az épületek nincsenek szigetelve, elavult a tetőszerkezetük, ki kellene cserélni a villamoshálózatot és a nyílászárókat, azaz el kellene őket bontani. A szórványlakások esetében a Salgó Vagyon el szeretné érni, hogy a bérlők kedvező feltételekkel vásárolják meg az ingatlanokat, hogy tíz éven belül valóban csak hatszáz bérlakása legyen Salgótarjánnak, mert nem engedhető meg, hogy a megyeszékhely az önkormányzati lakások miatt százmilliós veszteségeket halmozzon fel.
– Első körben 24 szórványlakást jelöltünk ki eladásra, s valamennyi bérlő pozitívan értékelte döntésünket és úgy határozott megvásárolja a lakást – fejtette ki Tatár Csaba. Az igazgató hozzátette: a következőkben harminc üres lakás eladásáról dönt a közgyűlés, amelyeket vagy pályázat útján értékesítenek, vagy a Bajcsy-Zsilinszky úti kolóniákban élő 33 bérlőnek ajánlanak fel. Mint ismeretes a területre már több éve érvényes bontási határozattal rendelkezik az önkormányzat, de mindeddig nem történt előrelépés. – A Bajcsy-Zsilinszky, valamint a Zemlinszky úton élő 33 volt bérlőnek – egy kivételével – időközben tartozás miatt megszűnt a jogviszonya. Ennek ellenére tárgyalások útján szeretnénk rendezni sorsukat, a cigány kisebbségi önkormányzat bevonásával – részletezte az igazgató.
Mint megtudtuk a Salgó úti lakások eladása azért nem megoldható, mert konzerválná a jelenlegi egészségtelen állapotokat és akadályozná a terület rendezését. A városfejlesztési elképzelések szerint az acélgyári területet komplex módon rehabilitálják, teljes körű felújítással a maradandó értékek megőrzése mellett, a kolónia épületek azonban nem tartoznak ebbe a kategóriába.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. Hu Ha 2009. december 28. 10:00
Emlékszem nem egészen egy évvel ezelőtt édesanyám, hugom és annak két kisgyermeke kapot egy lakást, somlyón. El kellet fogadni mert ha nem jó akkor nem kap semmit tetszik nem tetszik ez van alapon. A lakáson se ajtó, se ablak, a tetőt elhorták a környéken agyukat bomlasztó fiatalság. Ez csak a külseje a háznak belülről az előző lakó fogot mindent és lebontott, kémény kürtöt falt, villamos vezetéket, tehát fogalmazzunk ugy anyukámék kaptak egy putrit. amiért havi 10 és három nulla forintot kell fizetni. A salgó vagyon 5 hónap után hajlandó volt megcsinálni a tetőt ennyi ajtót, ablakot, villamos vezetéket, és egyéb dolgokat saját önerőből kellet megoldan, egyébként még mindig nincs kész mert egyik oldalon sincs pénz. De kérdem én egy két gyermeket egyedül nevelő anyukának hogyan voltak képesek adni egy olyan lakást, ahonnan még az egerek is elköltöztek, mert már annyira rossz álapotban volt.
Tegyük hozzá rendesek voltak mert fizették a bérleti dijat rendes csak ugye nem lehetett beköltözni mert a tető nem volt jó, igy azt az időt amit fizettek de nem lakták le azt most nem kell fizetni, januárig utána milesz nem tudom............. -
13. angel74 2009. szeptember 22. 14:57
Nem friss a hír, azonban még mindig aktuális. Nem csinál a Salgó Vagyon és az önkormányzat az égvilágon semmit a bérleményekkel.
Én is önkormányzati lakásban lakom, saját bőrömön tapasztalom vagyis nem tapasztalom, hogy a lakbéremelések ellenére bármit is visszafordítanának az ingatlanokba.
"...a kolóniák esetében azért emelték meg jelentős mértékben a lakbért, mert a kis alapterületű, komfort nélküli lakásokért öt-hatezer forintot fizettek a bérlők és ez az összeg messze nem fedezte a fenntartási költségeket."
A fenti kiemelés szúrta a szememet, mert a fenntartási költségeket mi lakók álljuk. Hiszen bármilyen kéréssel is fordulunk a SV felé a lerázó válasz mindig ugyanaz, "nincs rá pénz".
(Na igen, biztos kell a pénz a legújabb szökőkútra.)
A 600 milliós pert megúsztuk ugyan, az összekötő út kapcsán, de kb. 1 milliárd Ft-tól esik el a város a polgármester asszony bakija miatt. Ezt rajtunk, városlakókon fogják majd behajtani.
Ezúton is csókoltatom őasszonyságát!
-
12. Pluto 2009. június 10. 16:13
Tatár Csabának az a penzt sem rabiznek amivel kuldenem vasarolni nekem a tejet!
-
11. azgard 2009. május 14. 18:34
A Salgó Vagyon is csak azért van,hogy egymásra tudjanak mutogatni az Önkormányzattal.Pénzt kérnek a semmiért,aki meg újít a lakáson még a lakbért is emelik! Pedig kutya köteleséguk lenne a lakások karbantartása.
-
10. panelproli 2009. május 11. 16:25
Tatár Csabától azt szeretném megkérdezni milyen felújításról beszél, mikor a Bajcsy-Zs. úti kolóniára 20 éve egy fillér nem lett költve. A kép önmagáért beszél. Az Idegéri kolónia lakásokra sincs költve a Salgó Vagyon részéről egy fitying sem. Akkor miről beszél? Kicsit bővebben fejtse ki legyen szives, hogy a garzonon kívül milyen önk.lakás lett felújítva. Nem kell fényezni magukat, mert vakok nem vagyunk és látjuk, hogy úgy levannak amortizálódva, hogy ezeken már csak a dózer segít.
-
9. alexus 2009. május 11. 16:09
A Salgó Vagyon dolga, hogy behajtsa tartozását. Más helyeken kilakoltatják a nem fizetőket, itt pedig semmi érdemi intézkedés nincs. A Bajcsy úti kolónia kiürítése is évek óta húzódik, holott már régen le kellett volna bontani. Tessenek intézkedni! Éveken keresztül játszák székelynével együtt a tutyi-mutyi szerepet.
-
8. klemi 2009. április 21. 19:40
Nem értek egyet, egyes hozzá szólóval, mert igenis a salgó vagyon tehet róla!!
És az elúszott vizet nem a lakókkal kellene kifizettetni, amikor csőtörés van a zsemlinszky úton és a víz folyik világgá. Rávernek a lakókra 80-100 ezer forintot fejenként. Ha jó számolnánk 3év alatt se fiztnének ennyit ki vízre.
És a lakbér se 3-4 ezer forint, hanem 15-20 ezer. Az első hozzászóló hol lakik a holdon? Tájékozódjon mielőtt bármit is ír!! És mivel bérlakások a salgó vagyonnak kellene különböző hibákat elhárítani, de nem tesznek ezek semmit sem. Télen el voltak fagyva a csövek stb stb... Könyörögni kell nekik mindenért. Tatár Csabát meg említésre se méltó a Forgácsnéval együtt díszpintyek.!! -
7. :) 2009. április 6. 10:36
Nem a Salgó Vagyon Kft.-t kellene szidni, és kritizálni, hanem a báérlőknek, de első sroban az önkényes lakásfoglalóknak mélyen magukba kellene szállni, és nem a sült galambra várni. Azért, mert valaki képtelen kifizetni 3-4 ezer forintot (amit egyébként még 2008-ban is kifizetett - lakbértámogatásként - az azt igénylőknek az önkormányzat) nem a Salgó Vagyon a hibás, hanem azok a bent lakók akik ilyen csekély mennyiségű pénzt is képtelenek kifizetni, de a gyerekeket csinálják nyakra-főre, és a napi alkohol mennyiségük is meg van. A lakásokat nem kellett volna tönkre tenni azoknak a kilakoltatottaknak, akik ezt jogosan megérdemelték, csupán bosszúból, mert így a többi rászoruló esett el a lakhatástól. Az önkormányzat, a város és a lakásigénylők a lakhatatlan lakásokat megköszönhetik ezeknek az embereknek.
A megélhetésnek az a legegyszerűbb, de nem a legbecsületesebb módja, hogy kihasználjuk a másikat, esetünkben a Salgó Vagyont, az önkormányzatot, és ezek által saját városunkat.
Tehát a volt, a jelenlegi és a leendő bérlőknek nem a Salgó Vagyon Kft.-ben, hanem a volt és a jelenlegi bérlőkben (tisztelet a kivételnek, mert ilyen is akad bár nem sok)kellene keresni a hibát.
Annak aki pedig Marketing Mikiről írt véleményt üzemen, hogy a Polgásmester férjének is meg kellett adni a lehetőséget, arra hogy dolgozzon. És mert Ő az aki, többszörösen is bizonyítani kell rátermettségét, és azt hogy megérdemelte a bizalmat. szerintem jó helyen van ott ahol van, aki nála jobban csinálja, és többet tesz a városért, mint Ő az előtt le a kalappal. -
6. jelenleg is lakó 2009. április 4. 19:22
Nem értek eggyet ezzel a cikkel mert én kb 15 éve lakom ugyan abban az önkormányzati lakásban és saját erönkből kellet a tetöt szigetelni mert bent a lakásban jobban esett az eső,a lakást 2 havonta meszelni kell mert olyan penészes vizes,A kinti WC-vel sem törődenek nem szipantják mert azt mondják nincs rá keret hagy folyon ki.ugy hogy a SALGÓ VAGYON az a lakásokon soha nem is csinált semmit és nem isfog!!!!!!!!!!!!!
-
5. Liberális 2009. március 31. 16:20
Ez egy tipikusan olyan ügy, aminek következményeként megint azokon csattan az ostor,akiken ilyen esetekben szokott. Nyílván való hogy a város hiányossága az hogy ezeknél az épületeknél nincsennek közkifolyók kialakítva , így a bérlők fizetik azt az adóságot amely egyébbként nem az ő tartozásuk. Aki e miatt eladósodik az vagy megy az utcára, vagy elfogadja a Salgó Vagyon kft ajánlatát. Sajnos beigazolódott azon véleményünk melyet a választások előtt többször is megfogalmaztunk, a FIDESZ-es város vezetésnek nem célja a hátrányos helyzetű emberek élet helyzetének javítása, sokkal inkább hajlanak a szélsőjobbosok által követelt igényekhez. Na most hol vannak azok a Romák akik a FIDESZ mellett kampányoltak?
Ha lenne egy kis önkritikájuk, esedeznének roma testvéreik bocsánatáért, és ki vonulnának a politikából, mind országos mind helyi szinten egyaránt.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dávid Krisztián | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Horváth Gyula | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!








