„A város minden előtt!”
Mik ezek?
XA város vezetőjét az elmúlt négy év eredményeiről és a következő esztendők programjáról kérdeztük.
– Hogyan értékeli az első ciklusban elvégzett munkát? Mennyire tudták választási ígéreteiket teljesíteni?
– Négy éve, 2006-ban a tisztesség, együttműködés és bizalom hármas hitvallásával indultunk útnak, s hiszem, ezek szellemében érkeztünk célba. Választási programunk vállalásait nagy többségében teljesítettük. Megszűnt a fizetőparkolás, ötvenezer forintos kelengyepénzt kap minden gyarmati újszülött, 60 év felett ingyenes a közlekedés, az országban egyedülálló módon kevesebb képviselővel, kevesebb alpolgármesterrel és bizottságban dolgoztunk, nem vettünk fel semmilyen jutalmat.
Medvácz Lajos
– Az ország nehéz gazdasági helyzetben van. Milyen mozgástere lehet ebben a helyzetben az új képviselő-testületnek?
– Természetesen vállalásaink nagy részben függenek Magyarország, a magyar cégek és a magyar állampolgárok gazdasági lehetőségeitől. Természetesen számítunk Balla Mihály országgyűlési képviselőnk támogató segítségére is, egyetértve vele abban, hogy Balassagyarmat Nyugat-Nógrád fővárosa, a mi megyeszékhelyünk. Az intézményrendszer, a feladatellátás, a városüzemeltetés vagy költségvetésünk, s benne saját adórendszerünk természetesen függ majd az új nemzeti kormány strukturális reformjaitól, gazdaságpolitikájától, önkormányzati finanszírozási elveitől. Előtérbe helyezünk hat kardinális célt, amelyeket egyetlen mondatban foglalhatunk össze: a város minden előtt.
– Melyek e kardinális célok?
– Javítanunk kell öregedő demográfiai helyzetünkön. Városias fejlesztésekre van szükség, amelyek tekintetében előretekintünk az unió magyar elnökségére éppúgy, mint a 2013-2020-as következő fejlesztési időszakra. Bele kell kezdenünk egy alkalmas csapadékvíz-hálózat kiépítésébe. A kultúra, a sport és az egészségvédelem életterét kell bővítenünk. Javítanunk kell városunk közlekedését, valamint a szellemi és testi rekreációt és pihenést szolgáló tereket kell létrehoznunk. „Balassagyarmat számít Rád!” címmel a gyermekvállalást és a fiatalok városban tartását ösztönző komplex programot indítunk.
– A város talán legfontosabb, leglátványosabb beruházása a belváros rekonstrukció lesz.
– Megnyert városrehabilitációs pályázatunknak köszönhetően olyan fő teret építünk, amely méltán viseli a Civitas Fortissima nevet. Olyan belvárost, ahol jó lesz korzózni minden nap, ahol hétvégén kulturális események, vásárok, kitelepülők, standok várják a polgárokat. Ahol fesztiválokat, utcabálokat tarthatunk, amit büszkén mutogathatunk távoli ismerőseinknek. Ahol az Óváros tértől az Ipolypart útig járhatóak az utak és van elég parkolóhely.
– Milyen más, fontos tervek vannak kilátásban?
– Az ivóvízhálózat megújítására közel egymilliárd forintot nyertünk a Svájci alap pályázatán. Most a csapadékvízen a sor. Az északi városrészben, ahová minden víz lefolyik elkészíttettük a hálózat komplex hidrológiai felülvizsgálatát. Pályázatra készen áll ennek a városrésznek a fejlesztése. Mivel a mi kisvárosunk még nem elég gazdag, hogy magában fenntartson egy uszodát, ezért komplex fejlesztésben kell gondolkodni. Elkészült két projektünk a kórház megüresedett területeire. Mindkettő a rehabilitációs, mozgásszervi, illetve kiemelt idősellátás gyógyító fejlesztését is szolgálná, miközben bizonyos napokon és napszakokban a városlakók számára biztosítana szabad használatot. Méltó színházterem 1914 óta vágya Balassagyarmatnak. Elkészíttettük az engedélyes terveket, amelyek megvalósítására szintén az uniós pályázatok nyújthatnak lehetőséget. Dr. Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkár tett ígéretet az elkerülő út folytatására. A balesetveszélyes csomópontokat korszerű körforgalmakká alakítjuk, megkezdjük a biztonságos bicikliközlekedés kiépítését is. Visszaszereztük a városnak az Ipoly-parton lévő, elkerülő út által bezárt 22 hektáros zöldterületet. Ideális lehetőségként az Ipoly utcától a műfüves pályáig megkezdjük egy valódi sport- és zöldövezeti centrum kiépítését. Itt építjük fel a város fiataljai számára a BMX- és gördeszkapályát is. A Nyírjes fejlesztésébe is belekezdünk, kitisztítjuk az erdőket, gyalogösvényeket és pihenőhelyeket építünk, megerősítjük a nagygátat, kialakítjuk a nyaralóhely fürdőhelyi státuszát. Döntéseinkkel, terveinkkel Balassagyarmat jövőjét nem csak egy választási ciklusra, hanem évtizedekre kívánjuk biztosítani, s történelmi hagyományaihoz híven évszázadokra szeretnénk előnyére formálni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. sunnike 2010. október 21. 08:23
Hűűűhaaaa, hát ez már komolyan fájt....., hát az ígéretek meg a nagy semmi az tényleg jellemzi a várost.
Az elmúlt négy évben semmi pozitívat nem tapasztaltunk. No és szabadabb? Próbált már a belváros "bűvköréből" kieső Rákóczi úti szakaszon élni? Hát persze, hogy nem, mert fel sem tűnik, hogy ez is még Balassagyarmathoz tartozik ugyebár. Kicsit el kellene azon gondolkodni, hogy a szavazó polgárok többsége önökre sem "kíváncsi" különösebben, mert el sem mentek szavazni. Nem volt kire...
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








