A török kor jegyében vigadoztak
Mik ezek?
XA Muzslai Fakanálforgatóknak köszönhetően korhű ételek kóstolójával indult a rendezvény, majd karneváli forgatag vonult végig a város utcáin, ahol jelmezesek, zenészek, táncosok és vitézek hívogatták az érdeklődőket.
A romkertbe visszatérve számtalan szórakoztató program várta a népes vendégsereget: csoportbemutatókat, korhű táncokat tekinthettek meg, török kori játszóházat próbálhattak ki, valamint középkori versengésben és erőpróbán bizonyíthatták rátermettségüket. A már-már hagyománnyá vált múltidéző Zsigmond-napra a mátranováki Premier Ifjúsági Színpad tagjai is ellátogattak, akik – palotástánccal fűszerezett – vásári komédiát adtak elő, majd a Muzsla néptáncegyüttes történelmi táncokkal lépett színpadra.
Az Egri Vitézlő Oskola pedig viselet- és katonai bemutatóval egybekötött próbát tartott. A szervezők – az érdeklődők nem kis örömére – felállítottak egy háremsátrat is, amelyben török kori táncok és életképek bemutatója zajlott. Ezek mellett az Esztam zenekar és a Szivárvány hastánccsoport is színpadra lépett: előbbi kellemes muzsikával, utóbbi pedig tetszetős hastánccal örvendeztette meg a vendégeket. A felsoroltak mellett kézműves-kirakodóvásár, hagyományos ételek és italok kóstolója és mini vidámpark is várta az embereket.
A múltidéző Zsigmond-napra való tekintettel a pásztói múzeum is nyitva tartott, az érdeklődők óránkénti tárlatvezetésen vehettek részt. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma, Pásztó Város Önkormányzata, Sisák Imre, a város polgármestere, Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, az OTP, a Rubicom Zrt., Gubola Zoltán pék, Káposzta Csaba önkormányzati képviselő, a Sodexho Zrt., valamint az Agroprodukt Kft. is támogatta.
A török korra jellemző ételek elkészítéséről a Muzslai Fakanálforgatók gondoskodtak, akik hatféle, összességében 1200 adag ételkülönlegességgel várták a falatoznivágyókat. A támogatók nagylelkűségét a szervezők ezúton is köszönik!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








