A csendháborítók ellen lép fel a jegyző
Mik ezek?
XErről a sokak nyugalmát megzavaró, égető problémáról beszélgettünk vele.
– Ön levélben kereste meg a térség országgyűlési képviselőjét, Balla Mihályt, hogy az ő segítségével kezdeményezze a szabálysértésről szóló jogszabályok megváltoztatását. Miről van szó?
– Számtalan bejelentést kapunk a polgároktól a társas együttélésben elviselhetetlen viselkedési formákra és egyúttal az alapvető emberi együttélés normáinak rendszeres megsértésére vonatkozóan. A panaszok ugyanazokról a problémákról számolnak be, többek között a kibírhatatlan hangerejű zenéről, zajról, artikulátlan, sokszor obszcén ordítozásról, randalírozásról, amely nem ritkán a hajnali órákig tart hét közben és a hétvégi időszakban egyaránt. A csendháborítás minősített formáját túlnyomórészt nagyteljesítményű erősítővel ellátott berendezéssel valósítják meg. Számos esetben ezek a cselekmények már évek óta fennállnak és a jelenlegi hatályos jogszabályi keretek között nem nyernek és nyerhetnek orvoslást. Legutóbb Patvarc községből kaptam egy bejelentést, a probléma mindennapos Balassagyarmaton is, de engem is érint, mint magánembert. A lakóhelyemen én is ettől a jelenségtől szenvedek!
– Mit tehet a szenvedő szomszéd ezekben az esetekben?
– Több esetben odáig fajult a dolog, hogy a vétlen félnek el kellett költöznie, mert már nem bírta tovább az állandósult csendháborítást. A panaszok többségében az is megjelenik, hogy végső elkeseredettségükben a rendőrhatósághoz fordulnak, de a rendőri intézkedés után az elkövetők ott folytatják a csendháborítást, ahol az intézkedés előtt abbahagyták. Számos panaszos levélből kiderül, hogy a környező ingatlanokban élők még panaszt tenni sem mernek, mert félnek ezeknek a gátlástalan embereknek a retorziójától. Jelenleg a szabálysértésekről szóló törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendelet hivatott rendezni a problémát. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a rendőrség, illetve a közterület-felügyelők harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtsák azt a személyt, aki lakott területen, az ott lévő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja.
– Megoldást jelentenek ezek az intézkedések?
– A kezdeményezésem éppen azt mutatja, hogy nem! Ez a szabályozás csak részben oldja meg a problémát, mivel az elkövetői körön még ezt a csekélynek mondható harmincezer forintos pénzbírságot és a helyszíni bírságot sem lehet behajtani, vagy csak aránytalanul hosszú idő múltával lehet közérdekű munkára vagy elzárásra változtatni. Ha pedig a szankciót mégis alkalmazni lehet, a problémát nem oldja meg, mivel ez egy eseti megoldás, a csendháborítás pedig folytatódik tovább és természetesen nem állhat minden „családi rendezvény” mellett egy rendőr, aki felügyeli azt, vagy ha ott is áll, nem tud érvényt szerezni a jogszabálynak. Azt gondolom, hogy ez a jelenség ugyanolyan szabálysértési kategória, mint ha valaki a harmincas táblánál ötvennel megy, vagy kánikulában az autójában hagyja a háziállatot.
Dr. Tőzsér Zsolt
– Kik követik el ezeket a csendháborításokat?
– A csendháborítók köre jellemzően három rétegből tevődik össze: egyrészt a nem tudni miből meggazdagodott, jómódú, komoly technikai felszereléssel rendelkező, hétköznapi és hétvégi „családi rendezvényeket” tartó mulatozók, másrészt a szegény, munkanélküli, családi pótlékból és segélyekből élő rétegek. E két réteg rendszerint a kisebbségből tevődik össze. A harmadik elkövetői kör az egyébként engedéllyel működő vendéglátó egységek köre. A kereskedelmi egységeknél a jegyzőnek van lehetősége a nyitva tartás korlátozására is, illetve az egység bezárására, ezekkel a lehetőségekkel élni is fogok. A vendéglátó egységeknél a zenebona azonban csak a probléma egyik fele, ugyanis az üzletből kijövő randalírozókért már nem a vendéglátók a felelősek. Az ittas, kötekedő és kiabáló volt vendégek az utcán folytatják a randalírozást, kukákat döntenek fel, szemetelnek, üvegeket dobálnak az úttestre.
– Mit javasol a parlamenti képviselőnek?
– Minden változtatásnak örülni fogok, ami előbbre viszi az ügyet, magam részéről megoldásként javaslom a csendháborítás szabálysértés büntetési tételének bővítését azzal, hogy a csendháborításra szolgáló technikai berendezést adott esetben el is lehessen kobozni, illetve ismétlő elkövetőknél elzárással is lehessen szankcionálni.
– Mi lesz, ha eredménytelen lesz a megkeresés?
– Ebben az ügyben, mint önkormányzati hatóság és mint magánember is végső megoldást keresek, ugyanis tarthatatlan és elfogadhatatlan, hogy néhány fent jelzett tulajdonságú emberrel nem tudunk mit kezdeni, mindenki fél tőlük, egész utcák békés lakóinak a nyugalmát zavarják gátlástalanul. Harcot indítok a békés, nyugalmat kívánó polgárok védelmében, ezért fordultam az országgyűlési képviselőnkhöz is a szabálysértési jogszabály módosításának ügyében, illetve amennyiben a rendőrség sem tud érvényt szerezni a jogszabálynak, megkeresem a belügyminisztert is, ugyanis csak Balassagyarmaton ezres nagyságrendű támogatást tudok az ügy mellé biztosítani a polgárok részéről.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. sunnike 2010. augusztus 2. 22:36
Miután a maradék türelmem is elfogyott, nagyon nem kedves alább részletezett tevékenységet végző gépjármű tulajdonosok, ugyan tegyétek már meg nekünk azt a szívességet, hogy elmentek melegebb éghajlatok felé, mert itt senki nem kíváncsi az ilyen primitív antiszociális emberutánzatokra, mint ti. Ez egy jelentős történelmi és kulturális múlttal rendelkező város és nem a zárt osztály dühöngője.
-
1. sunnike 2010. július 29. 17:14
Minden tiszteletem mellett kérdezném, hogy a dübörgő zenét hallgató, unaloműzésképpen a Rákóczi úton fel-alá kocsikázó járművezetők ellen milyen lépéseket terveznek, mert azon túl, hogy elviselhetetlen tudtommal még forgalom veszélyeztetésnek is minősül.
Köszönettel
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dávid Krisztián | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








