Termálfürdőtől a gyémántcsiszolóig

Mik ezek?
XA fejlesztések kapcsán kivitelezőt választottak, alapkövet tettek le, együttműködési megállapodásokat írtak alá. Mára viszont egyikük sem működik, sőt nagy részük meg sem épült. Összegyűjtöttünk egy csokrot a tervekből, amelyek máig sem valósultak meg. Az első részben négy beruházást említünk, de tucatnyi van még a tarsolyunkban. Természetesen további javaslatokat is várunk olvasóinktól.
Niké-szobor Salgótarján felett
Salgótarján közgyűlése 2005-ben pályázatot írt ki a Szent Imre-hegyi betonposztamens beépítésére, vagy helyének hasznosítására , amelyen valaha a „pléh öcsi” néven ismert partizánszobor állt. A pályázat fő célja az volt, hogy megismerjék és összegyűjtsék a salgótarjániak, a szervezetek, művészek véleményeit, ötleteit, terveit, és a város polgáraival közösen alkossák meg Salgótarján új szimbólumát. A felhívásra 16 pályázó küldte be anyagát: két budapesti, egy benczúrfalvai és 13 salgótarjáni illetőségű magánszemély, illetve csoport vagy szervezet. A beérkezett munkák közül a Niké-szobor világító üveghasábbal című kompozíciót értékelték a legjobb elképzelésnek, a megvalósítás azonban máig várat magára.
Homokos strand, pálmafák
Négycsillagos wellness-szálló, Eiffel-torony jellegű kilátó, fehérhomokos strandszakasz, pálmafák – többek között ezek megvalósítását tervezte három évvel ezelőtt az a befektetőcsoport, amely megvásárolta a bátonyterenyei, maconkai víztározó feletti domboldalt. A cég – amely a képviselő-testület előtt ismertette elképzeléseit – magánfinanszírozásból, mintegy kilencmilliárd forint ráfordítással teljes mértékben beépítette volna megközelítőleg 65 hektáros területet. A tervek szerint a hármas tavat öböllé alakították volna, s ott egy fehér homokos, pálmafákkal övezett strandot szerettek volna létesíteni. A gerincen úthálózatot vezettek volna végig, a központi részen négycsillagos wellness-szállót építettek volna, mögötte – teraszos elrendezésben – villákkal, panzióval, vendéglátóegységgel és szabadidőközponttal, de egy idősek otthona megvalósításán is gondolkodtak.
Mindezek mellett egy háromszáz méteres kilátót is emeltek volna a tetőterében étteremmel, amely hazánk legmagasabb tornya lett volna. Ha valaki mostanában járt Maconka felé az láthatta, hogy ezekből az elképzelésekből sem lett semmi.
Gyémántcsiszoló négymilliárdból
Az öblösüveggyár ingatlanjában egy izraeli befektető gyémántcsiszoló üzemet szeretne létesíteni. Burány Sándor akkori foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter március 9-én hivatalosan is bejelentette: a salgótarjáni székhelyű Duna Silver Kft. a gyémántcsiszoló beruházás megvalósítására 864 millió forintos, vissza nem térítendő állami támogatást nyert el, amely a megyeszékhelyen 345 új munkahely megteremtését szolgálja. A beruházást 2004 és 2006 között tervezték megvalósítani, amelynek összköltsége közel négymilliárd forint lett volna. Két hónappal később azonban Burány Sándor bejelentette: az izraeli befektető átmenetileg elállt a megvalósítástól, s mindezt a nyersgyémánt-világpiac kedvezőtlen alakulásával indokolta.
A miniszter elmondta: az elnyert összeget átcsoportosítják, s ha lesz más befektető, ugyanilyen önálló kormányhatározattal támogatni fogják a munkahelyteremtést. Boldvai László MSZP-s országgyűlési képviselő akkor azt nyilatkozta: a 864 milliós vissza nem térítendő állami támogatást a minisztérium salgótarjáni munkahelyteremtésre fordítja majd. A történethez kapcsolható legutóbbi fejezet talán az, hogy a napokban bejelentették: harmadszor is meghirdetik értékesítésre a felszámolás alatt álló öblösüveggyárat.
Régi fényében az Ipoly Szálló
A tervek szerint 2006. szeptember 8-án ünnepélyesen megnyitják Balassagyarmat életében oly' jelentős szerepet betöltő szállodát – hangzott el 2004-ben egy sajtótájékoztatón. A Hotel Ipoly teljes körű felújítását, korszerűsítését és bővítését tervezték a ***+ kategóriának megfelelő szinten. A beruházási költséget – amely 612 millió forintot jelentett – a kivitelező cég saját erőből, kölcsönökből, pályázati pénzekből teremtette volna elő. Lombos István, a város akkori polgármestere üdvözölte az elképzelést: a 35 kétágyas szobát, 72 fős éttermet, 180 fős konferenciatermet és wellness klubot működtető szálloda létrejöttét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. neuburg 2010. július 8. 08:55
Egyetértek! Rendet, tisztaságot, vonzó környezetet csak a takarítással lehet elérni (nem csak a személycserékre értem), aztán jöhet a csilli-villi somosi pompa.
-
1. tarjani 2010. július 7. 15:41
Hasznos lenne, ha Salgótarján sztakértői önkormányzata a nagy duma, gyémántcsaiszoló üzem és Niké-szobor helyett először a plakátjait takarítaná el a város hirdetőhelyeiről - ahogyan ezt május 25-ig meg kellett volna tenniük.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








