NPORT

– A gazdasági életnek fontos törvényszerűségei vannak, amelyek sorrendjét nem ajánlatos felborítani, a lépések egymásra épülnek. A jelenlegi gazdaságpolitikai célok kiforratlanok és ilyenkor még nagyobb a veszélye az elhibázott döntéseknek. Nógrád megyének például nincs gazdaságfejlesztési stratégiája: hol az a cél, hol az a kikötő, ahová vitorlásunkkal el szeretnénk jutni? – mondta elöljáróban.

– Megvilágítaná ezt konkrét példán keresztül?
– Széltében és hosszában azt halljuk, hogy élénkíteni kell a gazdaságot, növelni kell a kereskedelmet, fokozni az exporttermelést. De miből, hogyan? Az eddigi termékek nagy része már eladhatatlan, legtöbb cégünk a korábbi téves gazdasági szemléletből eredően beszállítói tevékenységet végez, vagyis nem készterméket gyárt, hanem sok esetben bérmunka jellegű termelést folytat. Nagy részük multiknak termel, nagy sorozatokat gyárt betanított munkásokkal, lecsontozott árakon. Nyereség nincs, már annak is örülnek, hogy legalább némi foglalkoztatást biztosítanak. Ez nem lehet általános cél, ebből nem lehet meggazdagodni! Sikeres cégeink bizonyítják, hogy állandó fejlesztésekkel, önálló késztermékekkel piacon lehet maradni, itt van példának a Wamsler SE.
– Mi hát a teendő?
– Új termékekre, új eljárásokra van szükség. A magyar elme, a magyar kreativitás mindig tudott nagy dolgokat alkotni, főleg olyat, amit a világon még senki sem, ami eladható és mint minden újat, nagy haszonnal lehet forgalmazni. Az alkotás örömére, a sikerélményre minden ember vágyik és a maga szintjén mindenki képes erre, csak rá kell vezetni, be kell kapcsolni, anyagilag, erkölcsileg érdekeltté kell tenni. Kormányszintű intézkedésekkel kell megsegíteni a termelő cégeket és a kutatókat a közös alkotásra.
– Ma ez nem így működik?
– Gyakorló cégvezető koromban több próbálkozást tettem egyetemek és középiskolák felé, hogy tegyük szorosabbá a kapcsolatot. Jöjjenek a diákok, tanárok többször a gyárakba, ismerjék meg az ott folyó életet, tegyenek javaslatokat a termékek és a technológiák korszerűsítésére. Néhány langyos ígéret után semmi nem lett belőle, mert az ő érdekeltségük nem ilyen munkára épül. Ettől még reménytelenebb a kutató intézetek, akadémiák, vagy tudományos irodák szerepe, illetve gyártókkal való kapcsolata. A termelő cégeknek új gyártmányokra van szüksége, de azt önerőből nem tudják megteremteni. Segíteni kell és mozgósítani mindenkit annak érdekében, hogy az anyagi támogatásokat is ehhez kössék! Az innováció, a kutatás-fejlesztés ne az íróasztalnak készüljön, hanem az eladható termékben öltsön testet. Legyen az tervezhető, mérhető és kiértékelhető. Meg kell találni az alapkutatás és az alkalmazott kutatás kapcsolódását.
– A módszereket is meg lehet fogalmazni?
– Röviden tömören: rendszerben kell gondolkodni! Egy példát mondok a Mátrafűtőber Kft. életéből. Néhány éve NATO hadgyakorlat volt a Dunántúlon, külső terepen. Azzal az igénnyel kerestek meg bennünket, hogy nekik több darab szabadba telepíthető melegvíz-termelő rendszer kellene, ami gyorsan beüzemelhető és könnyen áttelepíthető. A hagyományos termékeink között volt melegvíztermelő bojler, hőcserélő, olajtartály, kémény, de rendszerbe állítva nem. Gyorsan kitaláltuk, hogy mindezt konténerben hogyan lehet elhelyezni és automatikus vezérléssel működtetni. Sikerült, új termék született és jól megfizették, mert ezt még senki sem gyártotta. Alkotni, újat kitalálni és gazdagodni! Akár a politika szintjére emelni és a médiákban sok-sok pozitív példát mutatni, ami bátorítást, ösztönzést ad az embereknek. Innovációs versenyt kell meghirdetni a megyében, hatalmas kampánnyal fokozni a versenyszellemet.
– Napjainkban milyen fejlesztendő kérdést tart a legfontosabbnak?
– Legégetőbb kérdés az energetika, azon belül is nem csak az energia termelése, hanem annak tárolása. Az energia sok esetben nem akkor szükséges, amikor előállítjuk, hanem jóval később, például nyáron a napenergia bőséges, de nekünk télen kellene vele fűteni. Óriási vívmány lesz, ha valaki megoldja az energia széleskörű tárolását. A hozzávezető úton azonban számtalan részsiker születhet. Most hallottam olyan mobil erőműről, amely a napenergiából villanyáramot fejleszt, de ha nem süt a nap, akkor átvált szélerőmű funkcióra, hiszen rossz időben legtöbbször fúj a szél. Óriási tartalékok vannak a mezőgazdasági termékek feldolgozása terén is, hiszen nagy mennyiségű búzát, kukoricát, napraforgót, egyéb terményt adunk el feldolgozatlanul, amivel mind munkát és boldogulást teremthetnénk itthon. Japán tudományos filmen láttam, hogy egy egységnyi földterületről tizenhétféle terméket lehetett előállítani. Nálunk sokszor már az első vagy a második is bonyodalmakkal jár, pedig akár új iparágak születhetnek számtalan munkalehetőséggel. Külföldi tapasztalatokat kell átvennünk, Hollandia vagy akár Dánia sok mindenben élen jár.
– Munkahelyteremtés kérdésében milyen lépéseket tart fontosnak?
– Mindenekelőtt sajnálatosnak, egyben a rendszerváltás utáni salgótarjáni városvezetés durva hibájának tartom a megszűnt munkahelyek ügyét. A BRG, az URSA, a síküveggyár, most az öblösüveggyár hatalmas tradícióval jutott kilátástalan helyzetbe. Több száz szakma nélküli ember kénytelen segélyekből élni, de mi lesz a gyerekeikkel? A szénbányák bezárása óta megszűnt a megyére jellemző húzó ágazat. Nincs olyan sajátos nyersanyag készletünk, amely meghatározhatna egy új iparágat. Nem rendelkezünk olaj- és melegvíz-készlettel. Így alakult ki a jelenlegi, sokrétű ipari tagozódás, amelynek vannak előnyei, de több a hátránya. Nehéz a szakemberképzést közép- és felsőfokon összehangolni a munkahelyi igényekkel, pedig a boldogulásnak alapja a jól képzett, nyelveket beszélő szakemberek tömege. Ehhez azonban át kell alakítani a szakmunkásképzést, új szakképzési stratégia szükséges: például tizennégy éves kortól három éven át oktatni, túlsúlyban a gyakorlati és az informatikai ismereteket, egy évet a tanműhelyben, a többi gyakorlat lenne a termelőknél. A technikusképzést öt éven át érettségivel, szaktechnikusi minősítéssel, alapfokú nyelvi és informatikai vizsgával, de uniós színvonalon, a munkahelyek együttműködésére alapozva (legalább egy év gyakorlat a cégeknél). Komoly tartalékok vannak még munkahelyteremtés terén a családi vállalkozásokban, a turisztikai programokban, de legnagyobb tömeget érinthet a mezőgazdasági szövetségek önkormányzati alapon való megszervezése. Nógrád megyében harmincnyolcezer hektár elgazosodott, műveletlen termőföld van, amit rendbe kellene tenni és arra alkalmas növénykultúrával hasznosítani. Az alulképzett dolgozók foglalkoztatására koncentrálni kiváló lehetőség. Külön nagy feladat a cigánylakosság munkába való bevonása és az általános kulturáltságuk segítése. A mezőgazdasági szövetségek működésére már sok jó példát ismerünk az országban, Nógrádban is neki kell látni a megoldásnak! De ki vegye kézbe annak megszervezését?
– Mit tart a legkritikusabb kérdésnek?
– A társadalom 10-15 százaléka reménytelen helyzetben van, s ezt nem szabad hagyni. Mindenki érezze azt, ha van esélye jobb állapotba kerülni, s ne legyen kilátástalanságban. Tartok attól, hogy a lecsúszott emberek körében egyre több bűnözés fog kialakulni, de különösen aggódom a harminc év alatti munkanélküliekért, mert ha valaki addig nem ismeri meg a munka, illetve a munkahely szépségét, örömét, akkor azt egy életre elveszíthetjük. A munkaügyi szerveknek szinte névre szóló intézkedést kellene működtetni, hogy e téren előbbre léphessünk.
– Nemzetközi szinten?
– Helyre kell állítani a kapcsolatainkat a keleti országokkal, mint Oroszország, Ukrajna és növelni a kereskedelmi együttműködést az arab világgal. Az EU egy félúton lévő projekt, kísérleti stádiumban van, sok veszélynek van kitéve. Összegezve: visszatérve az első gondolathoz, a kormányintézkedéseknek harmonikusan kapcsolódniuk kell egymáshoz, hogy ne egymás rovására történjenek. Nem a látványintézkedések a fontosak, hanem a törvényszerű, helyes fontossági sorrendben megtett lépések visznek előre. Első és legfontosabb tehát minden iparágban a kutatás és termékfejlesztés, a hozzá kapcsolódó magas szintű szakemberképzés, s valamennyi további lépés ezekre épülhet.