Gyurcsány programja Bátonyterenyén debütált
Mik ezek?
XA hétfőn elfogadott, januártól életbe lépő szociális törvény célja az, hogy 200 ezer, rendszeres szociális segélyből élő ember újra dolgozzon, ne pedig segélyt kapjon - tette hozzá a miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc, aki a téli közmunkaprogram Nógrád megyei elindítása alkalmából látogatott Bátonyterenyére, a szociális és munkaügyi ellátó rendszer elmúlt két évtizedben történt legmélyebb, legátfogóbb stratégiai átalakításának nevezte a szociális törvény módosítását és a kiterjedt, téli-tavaszi közmunkarendszert. Nagyon fontosnak nevezte, hogy erősödjön a munka becsülete, és az ország minden szegletében az legyen a meghatározó, hogy az emberek munkabérből élnek.
A kormányfő kitért rá, eredetileg decembertől két hónapra tervezték a téli közmunkaprogramot, de a szociális tárca és a Közmunka Tanács javaslatára négy hónapra hosszabbították meg, így a programok március végéig tartanak, és a legnehezebb időszakban biztosítják a foglalkoztatást.
Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke a sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy az év közben megszervezett közmunkák idén 12,5 milliárd forintból 26 ezer főnek biztosítottak 2-8 hónapig tartó munkalehetőséget tíz különböző programban. Idén 700 millió forintról van szó, a jövőre tervezett összeg 1,7 milliárd forint - mondta Sándor László.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. csendestárs 2008. december 18. 12:40
Reménykedő! És te?
Szerinted az rendben van, hogy némely emberek munka nélkül jutnak pénzhez? Te megdolgozol a pénzért? Ezeknek az embereknek harmadannyit kéne dolgozni, mint más normális embereknek egy hónapban. És mégis sír a szájuk.
-
3. Reménykedő 2008. december 10. 15:27
Kaya I. - Te ténylerg ilyen hülye vagy?
-
2. Kaya I. 2008. december 9. 21:29
Nagy zseni vagy az biztos! A Miniszterelnök legalább csinál valamit, olyat amit nem lehet "lenépszavazni" és legalább munkával pénzhez jut az aki tesz is érte valamit!!!!!!!!!!!!!!
-
1. zseni 2008. december 9. 16:04
Ki ez a gyurcsány? Melyik program a 10000-ből?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








