Egymilliárdhoz közelít, amit elnyertek a Jó Palócok
Mik ezek?
XA 36 Jó Palóc Akciócsoport területén az első fordulóban 832 millió forintot meghaladó támogatásban részesült negyvennégy kérelem. Az ünnepélyes eredményhirdetés kulturális műsorral kezdődött, amelynek keretein belül a Kazár Táncegyüttes tagjai léptek színpadra.
A szép számmal megjelent vendégeket először Balogh Katalin, a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület sajtómunkatársa köszöntötte, majd Molnár Katalin, az egyesület elnöke nyitotta meg a rendezvényt s osztotta meg a vidékfejlesztés aktualitásaival, az akciócsoport területéről beérkezett támogatási kérelmekkel kapcsolatos tapasztalatokat a jelenlévőkkel: – A 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesülethez az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III-as tengelyének jogcímeire első körben, 2008. október 19. és 2009. január 12. között ötvenhat darab kérelem érkezett, az összes igényelt forrás meghaladta az egymilliárd forintot – közölte.
– Falumegújítás témakörben 20, a turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcímre 15, a vidéki örökség megőrzésére 8, a mikrovállalkozások fejlesztésére pedig 13 kérelmet nyújtottak be. Ezek közül a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 9 pályázatot nem fogadott be. Az egyesület 36 települése közül 24 község élt a pályázati lehetőséggel ebben a fordulóban. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága a kérelmek értékelése és pontozása után, 2009 novemberében kihirdette a helyi bírálóbizottságok által meghatározott minimális pontszámokat.
Mint megtudtuk, ezen pontszámok alapján a 36 Jó Palóc HACS területén összesen 44 darab kérelem részesült támogatásban, így összesen 832 millió forintot meghaladó összeg kerül lekötésre az ÚMVP III-as tengelyének négy jogcímén, az első fordulóban. Falumegújítás és fejlesztés tekintetében mintegy 270 millió forintot osztanak szét, ezzel 18 kérelmet támogatnak. A keretből tizenkét önkormányzat, két alapítvány, egy egyesület és három egyházközség, illetve plébánia valósíthatja meg a közeljövőben fejlesztési elképzeléseit. A turisztikai tevékenységek ösztönzésénél a tíz jóváhagyott projekt támogatási összege meghaladja a 219 millió forintot.
A döntés értelmében négy egyéni vállalkozó, két magánszemély, két kft. és egy egyesület részesül támogatásban. A vidéki örökség megőrzése jogcímnél öt támogatási kérelem részesült pozitív elbírálásban, amelynek eredményeként összesen 181 millió forintot meghaladó összeget osztanak ki. Egy önkormányzat, két egyházközség, illetve plébánia, valamint egy közalapítvány és egy közhasznú egyesület örökségvédelemre irányuló programja bizonyult sikeresnek. A mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése jogcímnél mintegy 161 millió forint az összes támogatási forrás, amelyből tizenegy egyéni vállalkozó, illetve mikrovállalkozás valósíthatja meg fejlesztési elképzeléseit.
– Fontos szempont, hogy megvizsgáljuk a fejlesztések gazdasági hatását. A fent említett nyertes pályázatok közvetve és közvetlenül közel ötven fő foglalkoztatását jelentik – fogalmazott Molnár Katalin, aki a következő tapasztalatokat osztotta meg a jelenlévőkkel: – A vidékfejlesztési forrásokból azok a kis és egyéni vállalkozók juthatnak forrásokhoz, akik máshonnan nem kaphatnak pénzt. Az önkormányzatok olyan projekteket valósíthatnak meg, amelyre csak innen tudnak forráshoz jutni. A turizmus területén a falusi vendéglátók kapnak anyagi segítséget, ötvenhattal nő a falusi vendéglátásban az ágyak száma. Ezek olyan források, amelyek az itt élők megélhetését, jövedelemszerzését segítik elő, az embereket pedig gondolkodásra, munkálkodásra ösztönzik. Ha ezek a források nem lennének, az itt élőknek nem nyílna lehetőségük gondolataikat, elképzeléseiket megvalósítani – vélelmezte, majd hozzátette: – Sok jó ötlet van, amelyet tovább lehet építeni, újabb pályázatokkal lehet bővíteni, nem csak ebben a programban, hanem más pályázati forrásokból is.
Ezt követően Boldvai László szocialista országgyűlési képviselő köszöntötte a nyerteseket, majd Molnár Katalin adott át oklevelet nekik. Köszönőlevelet pedig azok vehettek át, akik az elmúlt időszakban segítették az egyesület munkáját. A rendezvény végén Borenszki Ervin szocialista országgyűlési képviselő mondott pohárköszöntőt. A kulturális műsor után pedig állófogadáson vehettek részt a megjelentek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. kiváncsi falusi 2010. január 15. 19:08
Engem az érdekelne, hogy ki mennyit és mire nyert a pályázati pénzből.Gondolom ennek is illene beleférni egy cikkbe.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








