NPORT

Arra azonban még nem volt példa, hogy egy költőt segítsen elindulni az országos hírnév felé vezető úton. Az NPORT.hu olvasóinak ezúttal Ferenczy Klárát szeretné bemutatni, akit a mai magyar kortárs irodalom egyik legtehetségesebb költőjének tart, s akinek – a zenész jóvoltából – hamarosan nagy nevű előadók fogják énekelni a verseit. „A mai, felhígult világban egyre nagyobb szükség van igazi értékre – mondja Lajcsi.

– Szívemből ajánlom Klára verseskötetét, a „Ments meg engem!” című könyvet, amelynek minden költeménye mély és őszinte érzéseket vált ki az olvasóból. Klárának nagy szerepe lehet abban, hogy a mai magyar könnyűzene végre felfrissüljön, s ismét legyenek értékes DALOK, tartalmas szövegvilággal, valódi mondanivalóval.”

Ferenczy Klára: „A könnyek jelentik az igazi elismerést”

 

Ferenczy Klárával Lajcsin keresztül ismerkedtem meg. Egy televízió-műsor forgatásán nyomta a kezembe a verseskötetét, azzal az ukázzal, hogy feltétlenül olvassam el. Lajcsi már korábban is csinált ilyet különböző zenei kiadványokkal, irodalmi művet azonban még nem kaptam tőle. Az idejét sem tudom, mikor volt utoljára ilyen lelkes. A kötetet elolvasva aztán már számomra sem volt kérdés, hogy Klárát mielőbb meg kell ismertetni a szélesebb közönséggel is. Egy nő , aki a szívünkre hatva, kristálytiszta őszinteséggel ír. Úgy, ahogyan csak kevesen. Ments meg engem! címmel megjelent verseskötetének hátlapján pici ízelítőt kapunk az életéből, amelyről alább az NPORT.hu olvasóinak exkluzívan is vallott.

„1965. április 12-e reggelén születtem Kecskeméten. Parrag Kláraként anyakönyveztek. Próbálják csak meg kimondani. Ugye? Huszonegy évnek kellett eltelnie, míg végül meghoztam a döntést, és megjelentem az anyakönyvi hivatalban. Az alkalmazott végigmért, majd gúnyosan rákérdezett: — Miért, ki az a Ferenczy, hogy magának feltétlenül ez a név kell? Legelőször is az édesanyám, másodszor az imádott, akkor már halott nagyapám, sorolhatnám a felmenőket. Mindőjük között azonban, akire a legbüszkébb vagyok, Ferenczy Ida.

Ő Sissi, Erzsébet királyné magyar társalkodónője, igaz barátja, lelki támasza, akinek a közreműködése nélkül talán az 1867-es kiegyezés sem jött volna létre. Hát így lettem én Ferenczy Klára. Apám fél évig szóba sem akart állni velem, ami az ő szemszögéből érthető reakció volt. Bocsánat, apa, nem ellened, magamért tettem. Gyerekkoromtól vonzottak a művészetek. A híres, kecskeméti Kodály Iskolában végeztem az általánost és a gimnáziumot is. Érettségi után a bajai tanítóképző következett, majd egy év a pedagóguspályán, tíz kellemes év az idegenforgalomban, nyelvtanulás és munka Németországban. Dolgoztam banktisztviselőként, korrepetitorként, tolmácsként, titkárnőként.

Nyolc éve vagyok hű feleség, hét éve büszke anya. Jelenleg Győrben élek. Ebben a kötetben találhatók versek, szép emlékezések, rácsodálkozások, bölcseletek, döbbenetek. Melléjük Csáky Lajos barátom számomra legkedvesebb képeiből válogattam. Lapozgassák, olvasgassák és csak hagyják, hogy az érzések átvonuljanak a lelkükön a maguk útján.”

– Úgy tudom, egy lelki megrázkódtatás kapcsán született a legelső költeménye.

– Pontosan. 24 esztendős voltam, mikor véget ért egy hét és fél éves kapcsolatom. Az elválás fájdalmasan katartikus élményéből született az első vers.
– Korábban semmilyen arra utaló jel nem volt, hogy tud írni?
– Gyermekként szívesen költöttem át Petőfi-verseket, amin aztán a barátokkal jókat vihogtunk. Ebben az időben egyfolytában a szavalóversenyeket jártam. Mindenesetre az első zsengét követően hosszú esztendők teltek el úgy, hogy egy sort sem írtam. Újabb szerelmek , újabb szakítások jöttek, elindult bennem valami. Néha írtam csak egy-egy verset. Mégis, az igazán termékeny időszak tíz évvel ezelőtt kezdődött, amikor megismertem a férjemet. 2007 végére állt össze egy kötetnyi költemény, akkor 42 éves voltam.
– Nem véletlenül mondják, hogy soha nincs késő semmihez.
– Magam is ezt vallom. A gyermekemet is 35 évesen szültem.

„Mindig van nálam toll és papír”

 

– Mi kell ahhoz, hogy írni tudjon?
– Valamilyen érintés: szép zene, jó film, egy gyönyörű történet, lelki fájdalom vagy a természet a maga csodáival. Rendszeresen járom a Bakonyt. Olyan élményeket élek át, amitől a hátamon futkos a hideg. Megesett, hogy mozi után hiába mentem haza, semmi másra nem tudtam gondolni, csak a filmre, aludni sem hagyott, hát felkeltem és írtam.
– Általában hol írja a verseit?
– Ott, ahol éppen ihletet kapok. Született már vers a Bakonyban is. Gyönyörű hófehér volt minden, zúzmarák lógtak az ágakról. Kétpercenként megálltam a cetlimmel és írtam. A férjem ment elől, folyton szólnom kellett neki, hogy várjon meg, mert épp eszembe jutott valami. Természetesen mindig van nálam toll és papír.
– Mivel foglalkozik civilben?
– Családanya vagyok. Egyébként pedagógus a végzettségem, korábban tanítottam is. Máig az idegenforgalomban eltöltött éveim a legkedvesebbek számomra. Ha most azt mondom magamról, hogy költő vagyok, sok ember, aki ír, a fejét fogja majd.
– Ennyire érdekli, hogy mit mondanak mások?
– A mai világban sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy ne érdekeljen. Persze a legjobban az foglalkoztat, milyen érzéseket váltanak ki az emberekből a verseim. Van egy művészeti portál az interneten, ahol publikálom a költeményeimet. Ott kapok hideget-meleget. Ám szerencsére inkább pozitív visszajelzések jönnek.
– Mi volt az eddigi legszebb dicséret, amit kapott?
– Számomra a legszebb és legigazabb visszajelzést a könnyek adják. Még nem jelent meg a kötet, mikor az egyik kedves ismerősnek megmutattam a verseim. Miután néhányat elolvasott, zokogva borult a nyakamba. Kiderült, nemrég halt meg az édesanyja, és a nagymamám haláláról szóló versem mélyen megérintette. A másik eset a Győrből Budapestre tartó vonaton történt. A kislányommal utaztam, s a mellettünk lévő sorban egy hölgy ült magányosan, csak nézett ki az ablakon. Akkor jelent meg frissen a könyvem, volt nálam kettő, ajándékba vittem a fővárosi rokonoknak. Mivel láttam, nincs olvasnivalója, felajánlottam, lapozgassa a kötetemet.

Nem sokkal később a kislányom halkan a fülembe súgta: -Nézd anya, a néni sír. A hölgy odajött hozzám, megfogta a kezem, és azt mondta, ennél nagyobb ajándékot nem is adhattam volna neki. Sokáig beszélgettünk, végül a másik kötetet is elkönyörögte a leánya számára. Így történt, hogy aznap üres kézzel állítottunk be a rokonokhoz. Ezek az igazi visszajelzések, mert a feltörő érzelmeknek, a sírásnak nem lehet parancsolni. Az maga a lelki megtisztulás.

„Édesanyám nem tudta, mennyi fájdalom van bennem”

– A szeretteit is ennyire megérintik a versei?
– Megjelenés előtt a kéziratot édesanyám kezébe adtam, hogy elolvassa. Kis idővel később, mikor bementem hozzá, láttam, potyognak a könnyei. Csak annyit mondott, nem hitte volna, hogy ennyi fájdalom van bennem. Majd matatott egy kicsit a szekrényben, és előszedett egy paksamétát. Abban voltak az ő versei. Addig nem is tudtam róla, hogy ír, ráadásul nem is akárhogyan. Kértem, jelentessünk meg együtt egy kötetet, de hallani sem akart róla. Azt mondta, ő soha nem lenne képes mások előtt így kiadni magát. Azóta is ott őrzi őket jó mélyen a fiókjában.
– Nagyon sok fájdalom van Önben?
– Nem több, mint másban. Mindannyiunkban ott van fájdalom, öröm, boldogság együtt. Ám a versek létrejötte minden alkalommal olyan, mint a szülés. Az pedig bizony fájdalommal jár.
– Milyen érzései vannak, amikor visszaolvassa a verseit?
– Mint minden alkotó embernek, valahol nekem is legyezik a hiúságomat. Aztán nem egyet közülük legszívesebben azonnal átírnék vagy eldobnék.
– Ilyenkor a fájdalmak is újra előjönnek?
– Az érzések igen, a fájdalom nem. Amikor újraolvasom, már kívülállóként nézem a saját fájdalmadat. Így azt könnyebb is feldolgozni. Popper Péter erre azt mondaná, hogy egy ilyet megírni komoly pszichoterápia.
– Jól sejtem, hogy egész életében kilógott a sorból akár az iskolában, akár a munkahelyein?
– Jól sejti… Mindig én voltam az, aki az igazságért harcolt. Folyton fejjel mentem a falnak. Az iskolában mindig azt mondták, ebben is, abban is tehetséges vagyok, csak találjam ki, mit szeretnék csinálni. Évekig nem tudtam eldönteni. Éreztem, hogy valamit adnom kell, valami van bennem. Mire rátaláltam, 42 éves lettem. Akkor mertem a világ elé állni.
– Hamarosan pedig néhány versét dalszövegként is hallhatjuk majd.
– Nagyon várom, hogy elkészüljenek az első dalok. Több versemhez már a „születésekor”, hallottam a dallamot, láttam az előadót. Muzikális ember vagyok, mélyen spirituális lény. Lesznek még nagy meglepetések, azt megígérhetem.
– A férjének írt már verset?
– Természetesen. Többet is. Sokat köszönhetek neki. Nálunk, a családban ő a nyugalom és a bölcsesség. Én pedig kos jegyű, és ezzel mindent elmondtam…
– A kislánya büszke az édesanyjára?
– Nagyon! Dedikálnom kellett neki egy kötetet. Azóta ott őrzi a polcán. Egyébként ő is művészlélek. 9 éves, igazi kis balerina, a Győri Táncművészeti Iskolában szeptemberben kezdi a harmadik osztályt. Mióta állni tud a lábán, táncol.
– Az anyja pedig ír. Mikor jön a következő kötet?
– Hamarosan. Nagy része már elkészült. Remélem, ebben még többet adhatok önmagamból, így jobban megismerhetnek majd az emberek.