10 éves a Heti hetes

Mik ezek?
XA műsor az elmúlt 10 év alatt 403 adással szórakoztatta a közönséget, több mint 22 ezer percnyi adásidő keretében. Ez idő alatt 62 férfi és 20 női szereplő fordult meg a „hetek” székeiben, mindösszesen körülbelül 5000 hírt feldolgozva.
A heti aktualitásokat a politika és közélet területéről az első évben több-kevesebb sikerrel Csiszár Jenő, majd a második évadtól Jáksó László olvasta fel. Utóbbi a hírek mellett saját kalandjaival és baleseteivel is számtalan témát szolgáltatott beszélgetőtársai élcelődéseihez. Előfordult vele az is, hogy miután balesetet szenvedett az adás napján, a kórházból, telefonon keresztül vezette le a műsort. A tíz év alatt egyetlen alkalommal jelentkeztek a „hetek” élőben, amikor is a ValóVilág stúdiójában ülve kommentálták a híreket.
Egy másik különleges műsor keretében pedig az RTL Klub népszerű sitcom-ja, a Pasik díszlete adott otthont a stúdiónak, ahol a Bajor-Hernádi-Gálvölgyi „házaspár” fogadta vendégként Jáksó Lászlót, Havas Henriket, Verebes Istvánt és Farkasházy Tivadart. A férfiak uralta „hetek” csapatát az első évad nőnapi adásában székeik elhagyásra „kényszerítették” a hölgyvendégek. Amíg a 14 fősre bővül adásban Timkó Eszter, Kőbán Rita, Balázsy Panka, Soma, Szily Nóra, Lang Györgyi és Falusi Mariann az urak helyét foglalták el, addig a humor és teremtés koronáinak hét kis dobogón jutott csak hely. Az arcokra mosolyt csaló témák mellett azért a „hetek” soha nem tartózkodtak a komoly, gyakran szomorú vonatkozású hírek tárgyalásától sem.
A Heti Hetes 10. évfordulója alkalmából szeptember 6-án este ülnek össze a humor nagyágyúi az RTL Klub műsorán!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Lombos István | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Székyné dr. Sztrémi Melinda
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




