Névtár - Ürmössy Ákos

Kátyúhelyzet Dél-Nógrádban

június 11. 20:09

Katymári László, Vanyarc Község Önkormányzat Képviselő-testületének tagja vizsgálatot indíttatot az utak állapota miatt...

Főutakon kezdik a tavaszi kátyúzást

március 25. 22:55

Kevésbé viselték meg az úthálózatot az elmúlt, téli hónapok, az elöregedett burkolatok ennek ellenére sok szakaszon töredezettek, kátyúsak, sok lesz velük a tennivaló. A közútkezelő készül a munkálatokra, amit a közlekedők türelmetlenül várnak.

Út- és hídjavítások megyei „térképe”

január 16. 11:27

Burkolatjavítás és helyreállítás a megye számos térségében, ezek mellett kátyúzás, rézsűk helyreállítása, hidak megerősítése és állagmegóvása egyaránt szerepel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Megyei Igazgatósága 2011-ben elvégzett feladatainak listáján.

Szétszakadt burkolatok, szakaszos javítására készülnek

március 10. 10:27

A bárnai bekötőútnak nevezett terület, hovatovább már csak a nevében és aszfaltfoltokban út, egyébként pedig egy hepehupás kátyútenger. Sokak szerint elrettentő példa a megye többi, szintén igen rossz állapotú, hasonló besorolású útjai között.

Leszakadt az útpart, korlátozott a forgalom

február 14. 19:06

Remélhetően nem ott vagyunk, ahol a part szakad, már ami a Mátrába vezető főút egyik szakaszán történt szakadást érinti.

Hogyan takarítják a közutakat?

december 28. 12:07

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád megyében összesen 949 kilométer hosszú országos közúthálózatot üzemeltet.

Készül a két Ipoly-híd

november 29. 11:28

Kilenc éve folytatja kitartó, céltudatos munkáját az Ipoly-hidak helyreállítására alakult szlovák-magyar vegyes bizottság, melynek két társelnöke magyar részről dr. Serfőző András, szlovák részről pedig Molnár Katalin, a 2004-ben Szlovákiában megalakult az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás elnöke.

Őrangyalok vigyáznak ránk

november 3. 15:37

Nógrád megyei útjai helyenként katasztrofális állapotban vannak. Több önkormányzat szerint ez nem csak a turistákat riasztja el, de a befektetőket is.

Munkagépek lassítják a haladást

augusztus 7. 15:22

A nyári hónapokban, amikor a betakarítás és egyéb mezőgazdasági munkák folynak, megsokasodnak az utakon közlekedő traktorok, kombájnok, néha bosszúságot okozva a közlekedőknek.

Útfelújítások – panaszokkal „fűszerezve”

május 29. 01:08

A szűkebb hazánk útjain autózók dolgát vagy a méretes kátyúk, vagy az útfelújítás miatt felmart szakaszok nehezítik. A munkálatokkal kapcsolatban több olvasónk is felkereste szerkesztőségünket, kérdéseiket tolmácsoltuk az illetékesek felé.

1. oldal 2. 3. 4.
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Receptválogatások

Zsenge zöldségekkel

A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok