Névtár - Szabó Csaba
Megpecsételték együttműködésüket
Több mint tíz évre nyúlik vissza két világörökségi helyszín, Hollókő és Hortobágy együttműködése.
Hollókővel válhat a világörökség részévé Torockó
A Nógrád megyei, világörökségi Hollókő támogatja, hogy az erdélyi Torockó a világörökség része legyen, méghozzá úgy, hogy Torockó Hollókő társított partnereként szerepelne az UNESCO listáján; erről Magyarország és Románia vezetőinek kell megegyezniük.
Mellőzött egyedi szennyvíztisztítók, kislétesítmények
Szabó Csaba országgyűlési képviselő, a település polgármestere köszöntőjében utalt rá, hogy a rendkívül magas magyarországi közműdíjak ráirányították a figyelmet a korszerű és olcsó megoldásokra.
Palóc-székely találkozó előtt
Erdélyben, a Hargita megyei Siklódon jártak nemrégiben a hollókői önkormányzat vezetői, Szabó Csaba polgármester és munkatársai.
Világörökséggé nyilvánításukat ünnepelték
A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a világörökségi listára.
Rangos európai elismerés Hollókőnek
Egy Nógrád megyei község érdemelte ki idén a francia nemzeti innovációs megfigyelő intézet Territoria Europe elnevezésű díját.
Hollókő polgármestereként is számítanak rá
Szabó Csaba tizenkét éve vezeti sikeresen a világörökségi falut, Hollókőt. Idén tavasszal a megyei listáról került be a Parlamentbe, mint a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője.
Marasztalni kell a vendéget!
Idegenforgalmi, történelmi adottságaink, kulturális palettánk, geoparki, „Palóc út” és más lehetőségeink egyaránt megvannak ahhoz, hogy erőteljesebbé váljon Nógrád megye turizmusa.
Múltjuk a jövőjük
– A kulturális értékek megőrzése és a néphagyományok ápolása nélkül most nem büszkélkedhetnének az UNESCO által a világ kulturális örökségeként jegyzett Ófaluval – fogalmazott Erdélyi Erzsébet.
A világörökségi falu tovább építkezik
Igaz, most még csak gondolatban, de markáns elképzelésekkel halad afelé, hogy elgondolásokat tervekké nemesítsen.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!







