Névtár - Sisák Imre
„RÉV”-be érhetnek...
Pásztói cég is részt vesz abban a modellprogramban, amely a „Rehabilitáció, érték, változás” (RÉV) nevet kapva a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetét javítja.
Hivatásos tűzoltó-parancsnokság Pásztón
Harmincegy településen, több mint hatszáz négyzetkilométernyi területen végez elsődleges tűzoltói, kárfelszámolási tevékenységet – negyvenhatezer ember biztonságát szolgálva ezzel – a Pásztói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság.
Komoly beruházások, fejlődik a város
Sisák Imre, Pásztó polgármestere nemrégiben beszámolt a várost érintő beruházásokról, fejlesztésekről, s ezekkel összefüggésben a megnyert és már kivitelezett, valamint a beadott és előkészített pályázatokról is.
Reményt keltő fejlesztések Pásztón
Újra összeült a képviselő-testület Pásztón, amelyen a város önkormányzatának 2012. évi költségvetésének, I. félévi teljesítéséről szóló polgármesteri tájékoztatót hallgatták meg, valamint módosították az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletét is.
Sportcsarnok építésre pályáznak
A napokban tartott pásztói képviselő-testületi ülésen, két napirendi pont is foglalkozott azzal az állami pályázati kiírással, amely az oktatási intézmények sportcélú fejlesztését teszi előtérbe.
Négy sávon roboghatunk Hatvan felé
Felgyorsulhat az a folyamat, amely megyénk közúti közlekedését illetően egy régóta húzódó kardinális problémát fog orvosolni.
„Légy bátor és erős”
A Holokauszt áldozataira emlékeztek a Zsidó Hitközség tagjai, továbbá a környékről és távolabbról érkezett vendégek hétvégén a pásztói zsidó temetőben. A megemlékezésen a város polgármestere, Sisák Imre is tiszteletét tette.
A Jóisten lángoló csillaga volt
A pásztói ciszterci szerzetes és zenetudós, Rajeczky Benjamin születésének 110. évfordulója alkalmából emléknapot rendezett Pásztó Város Önkormányzata.
Áthelyeznék a szovjet emlékművet
A köztemetőbe helyeznék át a város egyik legforgalmasabb helyén álló szovjet emlékművet, de az önkormányzat ehhez mindeddig nem kapott engedélyt az orosz nagykövetségtől – mondta a város polgármestere.
„Az egész világ a decentralizáció felé halad...”
Interjúalanyunk dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere, aki egy országos körút első állomásaként érkezett Pásztóra.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!



