Minden beosztásban a nógrádiakat szolgáltam
Mik ezek?
XJuhász Gábor, immár tizenhat éve képviseli a pásztói és a bátonyterenyei térség településeit a parlamentben. Az eltelt időszakban elért eredményeiről, politikai pályájáról és a közelgő választások várható eredményeiről nyilatkozott portálunknak adott interjújában.
– Immár a negyedik ciklusban országgyűlési képviselője a dél-nógrádi térségnek, hogyan élte meg ezt az időszakot, milyen sikereket, kudarcokat könyvelhet el?
– Az első Gyurcsány-kormány idején neveztek ki a Belügyminisztérium államtitkárának, frakcióvezető-helyettesi posztból kerültem a rendészet területére. Úgy vélem, hogy az akkor megszerzett tudás, a kialakított személyes kapcsolatok sokat segítettek, amikor ebben a ciklusban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba kértek fel rendészeti államtitkárnak. Az itt eltöltött idő alatt sok érdemi változás, javulás történt a rendészeti területen, aminek köszönhetően mára eljutottunk odáig, hogy a demonstrációk kezelése kellően szakszerű és jogszerű. Nemcsak az utcákon lett rend, hanem történelmi jelentőségű átalakítás is történt a rendőrség és a határőrség integrációjával. A közelmúltban Miskolcon új csapatszolgálati századot avattunk, ez már a foglalkoztatási szerkezetváltás utáni rendőrségi fejlődés első állomása.
– Nógrád megyében milyen eredményeket sikerült elérni a rendészet területén az elmúlt ciklus alatt?
– Nógrád megyének mindig nagyszerű rendőrfőkapitányai voltak. Büszkék lehetünk dr. Ármós Sándorra, aki ma már Pest megyében, az ország legnagyobb és legfertőzöttebb megyéjében állja meg kitűnően a helyét. Őt Szabó Jenő követte, aki Pest megyében szerezte az összes gyakorlatát, s mára már megszokta Nógrád megyét és a nógrádiak is elfogadták őt. A megyei rendőrségi eredmények nagyon imponálóak, szűkebb hazánkban gyilkosság nem maradt felderítetlenül. Ebben a ciklusban a bátonyterenyei új kapitányságot avattuk fel, míg azt megelőzően a pásztói újult meg. A szakmai eredményeket a múlt héten ismertette főkapitány úr. Miközben Balassagyarmat térségében a volt határőrök munkába állásának köszönhetően nincs a rendőrségnek létszámproblémája, Salgótarjánban, Bátonyterenyén és Pásztón van. Emellett, a rendőrségi struktúra nem tudta követni az élet azon változását, hogy bizonyos települések veszélyeztetettebbek lettek. Többek között Mátraverebély, Kálló, Szirák és Jobbágyi is olyan község, ahol az emberek ma már joggal igényelnek állandó rendőri jelenlétet. Ezt akkor leszünk képesek teljesíteni, ha az a bizonyos háromezer rendőr kikerül az iskolából, tehát a következő kormányzati ciklusban van erre reális lehetőség.
– Bajnai Gordon miniszterelnök felkért arra, hogy vállaljam el a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítását, és ezzel együtt a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének vezetését is. Ez egy integrált rendészeti, nemzetbiztonsági posztot jelent. A nemzetbiztonsági szolgálatok élete sokkal kalandosabb, érdekesebb és nehezebb, mint amit a filmekben látni lehet, az élet sok furcsa helyzetet teremt. Hálát adok a sorsnak, hogy betekinthettem ebbe a világba. Számtalan nagy sikerünknek, – amire kollégáimmal nagyon büszkék vagyunk – sajnos csak zárt körben tudunk örülni, hiszen egy részük huszonöt, de akár kilencven évig is titkosítva van, így esélyem sincs arra, hogy megérjem ezek nyilvánosságra kerülését. A titkosszolgálat lényege, hogy titokban működik. Nagyon szigorúan szabályozzák a törvények, hogy mit lehet tenniük az ott dolgozóknak. Tevékenységüket nagyon komoly és kötelező eljárásrend szabályozza, maga a munkarend és a szervezeti felállás is államtitkot képez. Az átlagember azt sem tudja, hogy valójában nem egy, hanem három polgári szolgálat van: a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Információs Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Magyarországon az a fajta monopólium, ami például a telefon lehallgatásokat illeti, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál van, ugyanakkor telefon lehallgatást nem csak a Nemzetbiztonsági Hivatal, hanem még másik hét szervezet is kérhet, beleértve az ügyészséget is. Arra nagyon büszke vagyok, hogy döntően sikerült stabilizálni és a politikából kivonni a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat, és arra is, hogy kinevezett vezetők állnak a szolgálatok élén altábornagyi rangban. Mindegyikük kipróbált, nagy tudású, komoly ember, képesek azt a kormányt kiszolgálni, amely az alkotmányos rend és a törvények szerint kívánja használni a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat.
– Számvetés című kampánykiadványát lapozgatva látható, hogy az elmúlt négy évben összesen több mint 23 milliárd forintnyi támogatás érkezett a pásztói, bátonyterenyei térségbe. Hogyan értékeli országgyűlési képviselői tevékenységét az elmúlt ciklusban?
– A politikai kampányok általában a politikusok nagyotmondásairól szólnak, az MSZP szeretné ettől megkímélni az választópolgárokat és arra törekszünk, hogy településenként próbáljuk bemutatni, hogy mit sikerült elérni egy-egy adott faluban, városban. Kiadványunk valóban arról ad számot, hogy az említett térségbe több mint 23 milliárd forint támogatás érkezett, de ezt az összeget még alul is becsültük, a polgármesterek jelzései alapján állíthatom, érdemben ettől több támogatásban részesültek a választókörzet települései. Ma, a politikai közhangulat nem úgy értékeli az elmúlt négy évet, mint egy aktívan fejlődő időszakot, mégis a számok azt mutatják, hogy sok olyan dolog történt, ami eddig nem látott mennyiségű forrás beáramlását hozta. Mivel ez egybeesett a gazdasági válsággal és a szociális kiadások megkurtításával, nagyon sokakat nem vigasztal, hogy például Salgótarjánban a buszpályaudvar megújult, ha nekik buszjegyre kevesebb pénz maradt a zsebükben. Ugyanakkor a falvakban a politika döntően a fejlődésről szól. A legkedvesebb, az embereknek legszimpatikusabb, jól hangzó politika mit sem ér, ha csak egy millenniumi emlékzászló a négy év hozománya. Ezért úgy gondolom, utólag emlékezni fognak arra: volt olyan négy év, amikor közel 24 milliárd forint érkezett ebbe a településcsokorba. Úgy vélem, hogy sikerült kiegyenlítetten fejleszteni a választókörzetben. Ez azt jelenti, hogy Bátonyterenyén is érdemi előrelépések történtek és Pásztón is megújult a városközpont, nem lehet tehát azt mondani, hogy a politikai hovatartozás befolyásolja ezeket a fejlesztési lehetőségeket. Ebben a ciklusban sajnos sokkal kevesebbet tudtam itthon lenni, mint eddig, 2008-tól gyakorlatilag egyetlen állami ünnepet sem tudtam a megyében tölteni, mert a kormány megbízott a nemzeti ünnepek rendezvényeinek koordinálásával. Ez egyrészt nagy tisztességet jelentett, másrészt számtalan tapasztalatot hozott, ugyanakkor azzal is járt, hogy sokkal kevesebbet találkozhattam az itt élő emberekkel. Fogadóóráimat azonban – ahogyan mindig az elmúlt tizenhat évben – a hónap első és utolsó péntekén megtartottam.
– A válság érintette az emberek gondolkodását és a politikát is, így mindenki igyekszik költséghatékonyan kampányolni. Az MSZP kampányai általában mindig azt mutatatták be, amit elért a párt, valamint a megvalósítandó terveket. Sohasem foglalkoztunk például az ellenféllel. Nem szabad összekeverni a politikát, az emberekért érzett felelősséget a személyes gyűlölködéssel. A politikában is a stílus maga az ember. Ahhoz, hogy szerényebben kampányolnak a pártok az is hozzájárul, hogy a közvélemény-kutatások alapján ma a Fidesznek „áll a zászló”, az is, hogy a szocialista párt soha nem volt sem harsány, sem erőszakos, és hozzájárul az is, hogy a válság miatt az emberek szívesebben látnak egy szerényebb kampányt.
– Hogyan látja esélyeit a választásokon? Amennyiben a Fidesz jelöltjére adják le többen a voksukat a pásztói, bátonyterenyei térségben lát-e reális lehetőséget arra, hogy listáról kerül be a parlamentbe? Ha nem, akkor hogyan folytatja tovább pályafutását?
– Az én politikai pályám tizenhat évvel ezelőtt kezdődött, a negyedik egyéniben szerzett mandátumomat töltöm le a parlamentben, úgy gondolom, hogy ez önmagában is párját ritkítja. Voltam bizottsági elnök, frakcióvezető-helyettes, államtitkár, miniszter. Amit politikai karrier adhat egy embernek, azt elértem. Ha itt ér véget a politikai pályám, már akkor is nagyon boldog lehetek. Azt gondolom, hogy a verseny akkor fejeződik be, amikor a választások jogerős végeredményét kihirdetik, ezért jósolni nem szeretnék. Ma inkább az a kérdés, hogy egy Horthy Magyarországához hasonlatos egypárti dominanciával működő, tekintélyelvű rendszer következik-e, ne adj’ Isten az alkotmányozáshoz szükséges kétharmados támogatottsággal, vagy marad egy tradicionális európai többpárti demokrácia. Ma még rejtély, hogy a választópolgárok melyik utat választják. Én azokban a demokratákban bízom és azokra számítok, akik gondolnak saját magukra, gondolnak a jövőjükre, nyugalmat és békét keresnek az anyagi biztonság mellé.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








