NPORT

Az Armageddon óta lényegében mindannyian fel vagyunk készülve egy esetleges világvégére, az Apokalipszis-filmek pedig tesznek is róla, hogy minél változatosabb Ítéletnapokat vizionáljunk minden egyes alkalommal, amikor egy meteorit túl közel húz el a Föld mellett.

Persze, nem kötelező pusztán aszteroidákban gondolkodni, a világvége számos más formában is kopogtathat: gonosz földönkívüliek foglalják el a világ nagyvárosait (Függetlenség napja, Jelek), egy félresikerült robbantás miatt megáll a Föld magja (A mag), vagy pedig egész egyszerűen újraéljük a jégkorszakot és többméteres jégpáncél alól kell New Yorkot kiolvasztani (Holnapután).

A cikk a hirdetés után folytatódik

A Képletet az különbözteti meg ezektől a filmektől, hogy míg Bruce Willis egész egyszerűen fogja magát, és mintha mi sem lenne ennél egyszerűbb felrobbantja a Föld felé tartó aszteroidát, addig Nicolas Cagenek finoman szólva is sokkal neccesebbnek bizonyul a világ megmentése.

Ami az indító ötletet illeti: 1959-ben vagyunk, és egy iskolai ünnepségen diákok rajzaival teli időkapszulát helyeznek a föld alá. De nem akármilyen rajzok ám ezek: a gyerekek a jövőről szőtt képzelgéseiket rajzolják a papírokra, egy kislány (Lucinda) kivételével. Ő a többiekkel ellentétben nem kezd űrhajókról és rakétákról szóló fantáziálgatásba, helyette inkább a világon bekövetkező katasztrófákat jósolja meg – az elkövetkezendő ötven évre. Lucinda számsorokból álló papírja aztán a fásult egyetemi professzorhoz, John Koestlerhez kerül (Nicolas Cage), aki egy whiskyzéssel és önsajnálattal teli estén rájön a számok rémisztő titkára.

Azok ugyanis nem véletlenül vannak olyan sorrendben a papíron, ahogy azok Lucindának épp az eszébe jutottak: katasztrófák időpontjait jelölik a halottak számával és a helyszín GPS-koordinátáival kiegészítve. Az utolsó dátum viszont minden korábbi katasztrófát felülmúl majd, ha bekövetkezik…

Lucinda rajza tehát nem más, mint a bizonyíték a katasztrófák előre megjósolható voltára; a kérdés már csak az, hány ember fog meghalni az utolsó dátum idején – és hol. Ennek kiderítésére a prof segítségül hívja Lucinda lányát, Dianat, akivel John nem mást, mint az Ítélet napját véli az utolsó dátumban felfedezni. Koestler egyik fő problémája, miszerint hogy lehet megakadályozni a katasztrófákat hirtelen hatványozódik és megsokszorozza önmagát.

Cage-et immár nem a tragédiák megelőzése érdekli, valami sokkal nagyobb problémája akadt: hogy tudna ő egyedül egy egész világvégét megakadályozni? Ami pedig azokat a bizonyos suttogó szellemeket/embereket/földönkívülieket illeti, nekik hála olyan befejezésben lehet részünk, amiről álmodni se mertünk volna.

A Képletet nézve úgy tűnik, a forgatókönyvírók sikeresen gyúrták össze a Gyilkos számok matematikus-bűnfelderítőit és a Jelek családvédelmező apukáját Cage személyében, a filmet pedig az Armageddon világvége-állapotával tették teljessé. A kombó mindenesetre jó húzásnak bizonyult, Nicolas Cage pedig bebizonyította, elhamarkodott döntés volt mindjárt a Fegyvernepper után leírni. Elvégre valamiért mégiscsak Oscart kapott, vagy mi a szösz…