A sötét lovag
Mik ezek?
X„Vagy meghalsz hősként vagy megéled, hogy bűnözővé válsz” – mintha csak A sötét lovag tételmondatát fogalmazná meg és akarná újra meg újra nyomatékosítani a nézőben Christopher Nolan a Batman: Kezdődik! folytatásában.
Gotham Citynek ugyanis Madárijesztő és az Árnyak Ligája után újabb kellemetlen meglepetésben lesz része – ezúttal Joker személyében. S hogy mi különbözteti meg Jokert absztrakt sminkjén kívül Batman korábbi ellenségeitől? Talán az, hogy feltűnő piromán hajlamaival feltűnő robbantási hajlam is párosul. És ami a legfontosabb: az őrülete. Jokert ugyanis semmi más nem vezérli a kaotikus állapotok előidézésében, mint hogy minél nagyobb káoszt teremtsen maga körül. A maffia kirablása, Gotham rendőrkapitányának és bírójának meggyilkolása, a városi kórház felrobbantása – csakhogy pár dolgot említsünk mindabból, ami az „őrült bohóc” számlájára írható.
Joker karaktere azonban sokkal összetettebb és sokrétűbb annál, minthogy egyszerűen leőrültbohócozzuk. Az ő személyében ugyanis az őrület zsenialitással párosul. Az eredmény pedig: káoszteremtés felsőfokon. A filmben azonban nem csak ez utóbbi működik felsőfokon, hanem a színészi alakítás is. Heath Ledger által egy merőben más Jokert látunk a filmvásznon, mint amit Jack Nicholson formált meg Tim Burton 1989-es mozijában. A sötét lovag Jokere, Heath Ledger Jokere sokkal egyedibb és kidolgozottabb az eredetinél. Persze ezzel korántsem akarom lealacsonyítani Nicholson alakítását, hiszen a maga nemében az is egészen kiváló. Az viszont vitathatatlan tény, hogy Ledger sokkal több energiát fektetett az apró részletek kidolgozásába, mint elődje – ennek pedig meg is lett az eredménye. 18 évvel az eredeti Batman-film után egy olyan Jokert kapott a közönség, akiről már az első pillanatban elhisszük: ez a fickó tényleg képes elpusztítani Gothamet a föld színéről – mindezt merő szórakozásból.
Ha igazak a pletykák, mely szerint Heath Ledger egy teljes hónapot töltött egy hotelszoba falai között csak azért, hogy minél jobban begyakorolja Joker ideges szájrángásait akkor jövünk csak rá igazán, mitől is sikerült ilyen fenomenálisra a színész alakítása. Egy szereppel nem elég pusztán azonosulni: meg is kell alázkodni előtte. Hiba lenne kihagyni a sorból Aaron Eckhart-ot és Christian Bale-t, habár utóbbinak ezúttal lényegesen kevesebb szerep jut, mint az előző részben. Míg a Batman:Kezdődik!-ben Bruce Wayne (Batmanné való) fejlődéstörténetét követhettük nyomon, addig a folytatás már korántsem róla szól. Persze továbbra is kitartóan harcol a bűn ellen, a gépezetet ezúttal azonban nem ő irányítja. Olyannyira nem, hogy Jokernek hála kénytelen lesz végigasszisztálni szerelmének meggyilkolását is.
Ami pedig Aaron Eckhart-ot illeti: Harvey Dentből Kétarccá való átalakulása feledhetetlenre sikerült. Harvey személyiségének átalakulása tökéletes összhangban van arcának átalakulásával – és ha mindez nem lenne elég, Christopher Nolan ügyelt rá, hogy tulajdonosához hasonlóan az a bizonyos érme is hathatós átalakuláson menjen keresztül. Az érme két oldala: Harvey Dent két oldala. Ha jobban belegondolunk, A sötét lovagban tulajdonképpen végig a választás és az ellentétek állnak a film középpontjában. Batman választásra kényszerítése, a két komp látszólagos egymás ellen fordítása és a cikk Harvey Dent szájából elhangzó nyitómondata egytől-egyig a választásról és az arra való rákényszerítésről szólnak.
Harvey Kétarccá válása pedig végképp felteszi az i-re azt a bizonyos pontot. Joker győzött: Gotham hőse valóban bűnözővé vált. A fehér lovag elbukott. De a sötét lovagra mindig számíthatunk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dávid Krisztián | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








