Vettel visszatért a csúcsra

Mik ezek?
XA Red Bull párosán majdnem kifogtak gyorsan kopó abroncsaik, de végül pályafutása egyik legszebb kettős győzelmét gyűjthette be a vörös bika csapata. Vettel idei hetedik győzelmével már 92 pontosra növelte előnyét csapattársához képest, így gyakorlatilag már a markában érezheti második világbajnoki címét. A bronzérmes helyen a hungaroringi győztes, Jenson Button ért célba bizonyítva, hogy nem csak változékony körülmények között tud jól teljesíteni.
– Minden kört élveztem ma, ha az autó azt teszi, amit te is akarsz, akkor ez a hely igazán nagy élvezet. Jó, hogy ezúttal célba értem és idén nem karamboloztam – szögezte le Vettel utalva a tavalyi balesetére.
Élvezetesre sikeredett a Belga Nagydíj esőzés nélkül is. Mindjárt a rajtnál meglepetésre Nico Rosberg tört az élre, miközben Mark Webber visszaesett a mezőnyben. A verseny egyik legnagyobb vesztese a McLaren pilótája, Lewis Hamilton, a tavalyi győztes, volt, aki a Les Combes kanyarban karambolozott Kamui Kobajasi autójával, majd nekicsapódott a pálya szélének. Bár Hamilton nem sérült meg a látványos ütközésben, a biztonsági autót mégis kiküldték a pályára. Lewis Hamilton drága árat fizetett ezért, hiszen mivel nem szerzett pontokat, ketten is kielőzték az egyéni ponttáblán, így a harmadikról az ötödik helyre esett vissza.
Schumacher fiatal csapattársa, Nico Rosberg hatodik lett Adrian Sutil és Felipe Massa előtt. Az utolsó tizet Vitalij Petrov és a venezuelai Pastor Maldonado zárja. Közülük Maldonado teljesítménye a kiemelkedő, hiszen pontszerző helyre kormányozta célba kevésbé versenyképes Williams-szét.
Belga Nagydíj végeredménye:
1. Sebastian Vettel (Red Bull) 1:26:44.893
2. Mark Webber (Red Bull) + 3.741
3. Jenson Button (McLaren) + 9.669
4. Fernando Alonso (Ferrari) + 13.022
5. Michael Schumacher (Mercedes) + 47.464
6. Nico Rosberg (Mercedes) + 48.674
7. Adrian Sutil (Force India) + 59.713
8. Felipe Massa (Ferrari) + 1:06.076
9. Vitalij Petrov (Renault) + 1:11.917
10. Pastor Maldonado (Williams) + 1:17.615
11. Paul di Resta (Force India) + 1:23.994
12. Kamui Kobajasi (Sauber) + 1:31.976
13. Bruno Senna (Renault( + 1:32.985
14. Jarno Trulli (Lotus) + 1 kör
15. Heikki Kovalainen (Lotus) + 1 kör
16. Rubens Barrichello (Williams) + 1 kör
17. Jerome d’Ambrosio (Virgin) + 1 kör
18. Timo Glock (Virgin) + 1 kör
19. Vitantonio Liuzzi (HRT) + 1 kör
20. Sergio Perez (Sauber) - Nem ért célba
21. Daniel Ricciardo (HRT) - Nem ért célba
22. Lewis Hamilton (McLaren) - Nem ért célba
23. Sebastien Buemi (Toro Rosso) - Nem ért célba
24. Jaime Alguersuari Toro Rosso - Nem ért célba
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








