Isztambul, óóóóó, Isztambul
Mik ezek?
XA hatodik törökországi futam idén ismét nem a nyári szünetet követően a Magyar Nagydíj után, hanem májusban kerül megrendezésre. Érdekessége a futamnak, hogy ezen a pályán eddig mindössze két pilótának sikerült győznie, a ferraris Felipe Massának négyszer és Jenson Buttonnak tavaly egyszer. Nem kizárt, hogy idén egy harmadik pilóta hozza el a győztes trófeát Isztambulból.
A hétvégén a versenynaptár egyik legújabb pályáján mérkőzik meg a mezőny. 2005-ben a Török Nagydíjjal egy új lap nyílt meg a Forma-1 történelemkönyvében, most már azonban a nem teljesen új és ismeretlen Otodromon mérkőzik meg a mezőny. Ez az a verseny ahová a csapatok nagy része nem repülővel és nem is kamionokkal, hanem hajókkal juttatja el felszereléseit. Idén hűvösebb időjárási körülmények között rendezik meg a törökországi futamot, míg augusztusban mindig forróság várt a csapatokra. A pálya hőmérséklete ezúttal 20 fok körül lehet, s ez hatással lehet az abroncsok viselkedésére is azon a pályán, amely mindig nagyon nagy nehézségeket rótt a gumikra, már ami a terhet és az igénybevételt jelenti.
A Török Nagydíj legfőbb esélyeseként a Red Bull és Mark Webber számít. Így az ausztrál pilóta zsinórban harmadik győzelmét szerezheti meg Isztambulban. Webber az elmúlt két futamon két teljesen különböző karakterisztikájú pályán győzedelmeskedett, s tavaly a második helyet szerezte meg az Otodrom pályán, így nem csoda, hogy ezúttal ő lesz a hétvége favoritja. Korábban mindenki inkább a 22 éves Sebastian Vettelt, Webber csapattársát, várta a dobogó élére. Most azonban már egyformán tekintenek a két pilótára. Webber lehet az isztambuli pálya harmadik győztes pilótája.
2009-ben Jenson Button törte meg Felipe Massa törökországi egyeduralmát. Idén azonban sem a ferraris Massának, sem pedig a McLarennel versenyző Jenson Buttonnak nincs sok győzelmi esélye. A wokingiak új aerodinamikai alkatrészekkel és szárnykiegészítőkkel utaznak el Törökországba. A távolság azonban olyan nagy volt a Red Bullok barcelonai és monacói teljesítménye és a többi csapat között, hogy várhatóan egy-két újdonsággal még nem fogják tudni beérni a vörös bika autóit. A monacói pályánál a hétvégi futam helyszíne gyorsabb és hullámosabb a vonalvezetése, ami így például a mclareneknek fekszik, ráadásul a csapatot segítheti az általuk kitalált F-csatorna is. Jenson Button elmondása szerint minél többet használják ezt az újítást, annál hatékonyabb lesz.
A Renault Robert Kubica révén nagyon szép és váratlan eredmény produkált Monacóban. A tavalyi botrányok és a főszponzor elvesztése után senki nem várta a 2010-es szezon elején, hogy idén még dobogó közelében láthatjuk a francia csapatot. Monacóban azonban a csapat lengyel pilótája bronzérmes helyezést gyűjthetett be, amely ráadásul idén már Kubica második dobogós helyezése volt. „A szezon elején sokan leírták a Renault-t és nem hittek bennünk. Így az eredményeink tökéletes választ adnak (a szkeptikusoknak, a ford.). A dobogós helyezésnek semmi köze a szerencséhez, hiszen egész hétvégén gyorsak voltunk, így ez még különlegesebbé teszi ezt az eredményt.” – nyilatkozta a lengyel pilóta.
A verseny és a pálya
A pályán lévő lassú kanyarok vegyítve vannak hosszú egyenesekkel. Az Otodrom pályán 13 kanyar és négy egyenes van, s az imolai és az interlagosi pályához hasonlóan az órajárásával ellenkező irányban halad majd a mezőny. A pályának gyakran változik a lejtése, ami érdekessé teszi azt. Olyan ez, mint egy hullámvasút, gyors, de irányíthatóak az autók. A versenypálya gyors kanyarjai nagyon „eszik” a gumikat, így a pilótáknak nagyon körültekintően kell megválasztaniuk a megfelelő összetételű abroncsokat. Híres a pálya 8. kanyarja, ami gyors és négy részen törik meg, ráadásul elég buckás. Ennek ellenére, vagy pont ezért a pilóták nagyon szeretik ezt a pályát. És persze az sem hátrány, hogy kitűnően lehet rajta előzni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
SKSE | Salgótarján | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Rendőrségi hírek | Bulifotók
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Lavajné Dóka Éva | Lombos István | Medvácz Lajos | Rozgonyi József | Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet | Sisák Imre | Szabó Jenő | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos | Varga Béla | Walke Károly
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



