A Vettel-henger Indiában is tarolt
Mik ezek?
XA nem túl izgalmas versenyen végig domináns szerepben versenyző Vettel könnyű győzelmet szerzett és még arra is volt energiája, hogy a leggyorsabb köridőt is megfussa. A második helyen Jenson Button ért célba a McLarennel, őt pedig Fernando Alonso követi a bronzérmes helyen a Ferrarival.
– Az igazat megvallva vegyes érzéseim vannak a győzelem után. Egyrészről nagyon boldog és nagyon büszke vagyok, hogy én vagyok az első győztes, másrészről pedig visszatekintve az elmúlt hétvégére, két pilótatársunkat is elvesztettük. Nem ismertem Dant, de ő egy nagy név az autósportok világában. Idén ismertem meg Marco Simoncellit és sokat gondolunk rájuk. Készek vagyunk kockáztatni mikor autóba ülünk, de néha történnek ilyen dolgok. Ez egy nagyon jó verseny volt számunkra. Élveztem az élen haladni…” – nyilatkozta a Red Bull versenygyőztes pilótája.
Jenson Button ezúttal is jobb formában volt csapattársánál, Lewis Hamiltonnál. A brit pilóta már a rajt utáni első kanyarban a második helyre tört, s bár Mark Webber próbálta a nyitó körökben kielőzni őt, megtartotta helyét és végig ott is haladt a verseny leintéséig. Mark Webber, aki a harmadik helyről rajtolt átengedte helyezését Alonsónak. Webber volt ugyanis az első az éllovasok között, aki kemény gumikat rakott fel autójára és ez egy helybe került az ausztrálnak.
Lewis Hamilton és Felipe Massa nem túl jó szezont tudhatnak maguk mögött, s ez Indiában is folytatódott. A páros ismét ütközött. Ezúttal nem lehet elégedetlen a brit pilóta, hiszen most Massát találták a pályabírák bűnösnek, s így ő kapott bokszutca áthajtásos büntetést. Massa később kiesett, mikor ugyanolyan hibát vétett, mint az időmérő edzésen. A magas pályaszegélyre ráhajtott és megsérült autójának a felfüggesztése. Hamilton lecserélte első szárnyát és így tudott a kilencedikről a hetedik helyre ugrani, így végül a két Mercedes pilóta mögött ért célba.
Michael Schumacher és Nico Rosberg az ötödik és a hatodik hellyel örvendeztette meg csapatát. A Toro Rosso ezúttal is szerzett pontokat. Egy ideig úgy nézett ki, hogy mindkét autója pontszerző helyen ér célba, de Sebastien Bueminek meg kellett állnia, mikor is füst csapott fel autójából. Jaime Alguersuari viszont a nyolcadik helyre kormányozta célba autóját. Őt Adrian Sutil (Force India) és Sergio Perez (Sauber) követik a két utolsó pontszerző helyen. A versenyen rajthoz álló egyetlen indiai pilóta, Narain Karthikeyan végül három kör hátrányban a 17. helyen ért célba.
A Forma-1-es cirkusz halad tovább, hiszen még két futam van hátra a 2011-es világbajnokságból. Ezúttal azonban Brazíliában ér véget a szezon, előtte azonban még két hét múlva Abu-Dhabiban mérkőzik meg egymással a mezőny.
Indiai Forma-1-es Nagydíj végeredménye
1. Sebastian Vettel - Red Bull 1:30:35.002
2. Jenson Button - McLaren + 8.433
3. Fernando Alonso - Ferrari + 24.301
4. Mark Webber - Red Bull + 25.529
5. Michael Schumacher - Mercedes + 1:05.421
6. Nico Rosberg - Mercedes + 1:06.851
7. Lewis Hamilton - McLaren + 1:24.183
8. Jaime Alguersuari - Toro Rosso + 1 kör
9. Adrian Sutil - Force India + 1 kör
10. Sergio Perez - Sauber + 1 kör
11. Vitalij Petrov - Renault + 1 kör
12. Bruno Senna - Renault + 1 kör
13. Paul di Resta - Force India + 1 kör
14. Heikki Kovalainen - Lotus + 2 kör
15. Rubens Barrichello - Williams + 2 kör
16. Jerome d’Ambrosio - Virgin + 3 kör
17. Narain Karthikeyan - HRT + 3 kör
18. Daniel Ricciardo - HRT + 3 kör
19. Jarno Trulli - Lotus + 5 kör
20. Felipe Massa - Ferrari - Nem ért célba
21. Sebastien Buemi - Toro Rosso - Nem ért célba
22. Pastor Maldonado - Williams - Nem ért célba
23. Timo Glock - Virgin - Nem ért célba
24. Kamui Kobajasi - Sauber - Nem ért célba
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








