NPORT

No, nem azért, mert nem szeretem ezeket az autókat és nem is azért, mert csúnyák, vagy épp sokat fogyasztanak. Szimplán arról van szó, hogy nem sikerült még belopniuk magukat a szívembe.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Kétségtelen, hogy az utóbbi időben a francia autógyártás is sokat fejlődött, szerkesztőségünkben is többször járt már például Renault, mégis valahogy sosem fogtak meg ezek az autók. Ott volt például a Fluence, ami tulajdonképp nem más, mint egy lépcsőshátú Mégnae. Egyáltalán nem rossz autó, mégsem volt olyan igazi értéke, ami megragadott volna. Aztán jött a Mégane kombi és megváltozott valami.

Merthogy ezt az autót van miért kedvelni. Persze megvannak a hibái, de legyünk őszinték, azok melyik autónak nincsenek? Kezdjük a külsővel. Bátran ki merem jelenteni, hogy az autó szép. Nincsenek forradalmi formai megoldások, de nagyszerű összhangot áraszt az autó. Dinamikus, bárkivel beszéltem, elismerően nyilatkozott róla, sőt még az utcán is megfordultak utána, így a formáért mindenképp jár a piros pont.

Belülről már árnyaltabb az összkép. A belső tér hatalmas, nagy és praktikus a csomagtér, kényelmesek az ülések, jut elég hely elől és hátul egyaránt. Minőségileg sem lenne sok ok a panaszra, ha a franciák nem követtek volna el néhány bosszantó hibát. A felhasznált anyagokkal semmi gond, az illesztések pontosak, ráadásul zseniális tároló rekeszekkel van tele a kocsi, DE. Az ajtóbehúzó lötyögő, ropogó műanyagát még a finoman csapódó ajtó sem tudja felejtetni. Az űrhajóba illő műszerfal pedig hiába futurisztikus, ha a kormányon lévő tempomat kezelő gombok nincsenek megvilágítva, így sötétben gyakorlatilag használhatatlanok. Az oldalról fotózott műszerfal fotókon pedig észrevehető egy vastag sárga kábel, amit az összeszerelők elfelejtettek eltüntetni. Nem komoly hibák ezek, de jár értük a dorgálás.

Tesztautónkban az erőt egy 1,5 literes dízel erőforrás szolgáltatta, ami pontosan megfelel ehhez az autóhoz és a hozzá kapcsolódó vadonat új, dupla kuplungos automata váltóhoz. A szerkezet meglepően jóra sikeredett, viszonylag gyorsan és finoman kapcsol, igaz egy alkalommal két fokozat között maradt egy parkolóban való araszolás közben, csak a motor újraindítása után „talált” fokozatot. Ettől és a borzalmasan hosszú váltókartól eltekintve jó választás a hatsebességes automata. Főleg úgy, hogy az egyébként sem torkos dízel fogyasztását sem dobja meg nagyon. Elég sokat hajtottuk az autót, városon belül, kívül, autópályán és Budapesten egyaránt. Az átlagfogyasztása így is 5,6 literre jött ki, ami ugyan több mint a katalógus szerinti 4,2, de így is nagyszerű adat egy ekkora autóhoz. Ráadásul a gyár szerint a Mégane Grandtour fogyasztása kettő tizeddel kevesebb a duplakuplungos automatával.

Felszereltség tekintetében minden mai igényt kielégít a családbarát francia. Természetesen megvan benne a menetstabilizáló, a kipörgésgátló, a szokásos légzsákok, az elektromosan behajtható külső tükrök, a ködfényszóró, a tolatóradar, az eső– és fényérzékelő, a zseniális kulcsnélküli rendszer, a kétzónás automata klíma, a sebességszabályzó és korlátozó rendszer, valamint tesztautónkban gyári navigáció is volt. A navigáció nélkül ez a felszereltségi szint – az automata váltóval – 5,69 millióért elérhető, ami igen kedvező a kategóriatársakat is figyelembe véve.

Összességében – a hibákat is figyelembe véve – a Grandtour egy szerethető autó. Motorja takarékos, váltója modern, futóműve kellemes, a rendelkezésre álló hely pedig óriási. Francia mivolta ellenére szívhez szóló.