Egy plasztikázott régi ismerős

Mik ezek?
XAzonban a 16 colos felnik, az ültetett futómű, valamint az almazöld (hivatalosan rally zöld metál) fényezés, kombinálva a fehér tetővel már keltett némi feltűnést az utakon.
Kis hazánkban sokan vannak, akiknek az elmúlt 30-40 évben már volt (legalább) egy Skodájuk. Jómagam is sokat koptattam 105-ünk előbb hátsó, majd első üléseit és huszonegy-két évvel ezelőtt is egy ilyenen tanulhattam a vezetés alapismereteit, úgyhogy valószínűleg ezért is van a legnagyobb bizodalmam az egykori KGST országokban gyártott gépjárműparkból ehhez a márkához.
A három évvel ezelőtti frissítést követően most újabb ráncfelvarrást kapott a modell. A legszembetűnőbb változások az autó elején fedezhetőek fel. Eltűntek a motorháztető vonalát követő függőleges vonalak a lökhárítóról, a laposabb fényszórókkal, az új hűtőráccsal, a nappali menetfénnyel is kiegészített ködlámpákkal valamint a szélesebb alsó légbeömlővel sokkal karakteresebb lett az autó.
Mindegyik műszerezettségi változat tartalmaz új funkciókat, ilyen például az ajánlott sebességfokozat kijelzése. A kesztyűtartók nyitott és zárt változatban is kérhetők. Az alsó rekesz világítással is ellátható, illetve légkondicionáló rendelése esetén hűthető is. A vezető és az első utas ajtajában kialakított tárolókban akár egy 1,5 literes palack is elfér, az első ülések alatt pedig lehajtható fedelű fiókok találunk, amelyekben számos apróbb dolog tárolható. A tempomat pedig nem csupán egy adott sebesség állandó megtartását teszi lehetővé, hanem – a kapcsoló oldalán elhelyezett gomb segítségével – a pedálok nélküli gyorsítást és lassítást is, amivel hosszabb és unalmasabb utakon remekül el lehet szórakozni. A kormány pontos, a precíz ötsebességes váltó rövid úton jár, futóműve állja a strapát és kiválóan alkalmas a Tél-tábornok által csatát nyert kátyús utakon is a távolságok leküzdésére. A kényelmesebb vezetést hivatott szolgálni továbbá a külön extraként rendelhető, kifejezetten a TSI motorhoz kifejlesztett hétsebességes automata duplakuplungos (DSG) váltó is.
És hogy mindezt mennyiért is lehet megkapni? A Fabia alapára 2,8 millió forint, amiért egy szerényebb képességű 1,2-es, 70 lovas motorral szerelt négykerekűt kaphatunk. A turbófeltöltős változat ára 3,7 milliótól indul, míg a dízelmotoros kivitelért legkevesebb 3,9 milliót kell leszurkolni a márkakereskedésben. Hat millió körüli összegért pedig hazavihető a 180 lóerős sportváltozat, bár félő, hogy ezekből nem sokkal fogunk találkozni az utakon.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








